Friendship - Chapter 3.

Drága egyetlenjeim!

Kezdjük azzal, hogy továbbra sem folyok el a sok kommentártól, és nem tudom, hogy most akkor ez azért van, mert ennyire sz*r? Na mindegy  én azért felteszem a következő részt, de kizárólag úgy, hogy beleszámolom a trailerhez érkezett kommenteket. Az, hogy én visszaírok valakinek a véleményére, nem számít megjegyzésnek. Komolyan már annyira belelovaltam magam, hogy azt gondoltam, hogy azért nincs komment, mert olyan, mintha 6 hozzászólás lenne, holott abból 3 az én válaszom. Aztán rájöttem, hogy csak egyszerűen érdemtelen az egész, és snkit nem érdekel, de akkor mostantól csak annak a két embernek írnék, akiket érdekel. Vicceltem, de ők kiemeltek, viszont továbbra is él a 4 kommentes szabály!

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér!

-         Taylor! Hova tűntetted megint a zöld sálam? – ordított Ivy.

-         Honnan tudjam? Kivételesen rajtad volt utoljára. Biztos L.A.-ben hagytad…

-         Az lehetetlen. Ma találkozom a Cosmo szerkesztőivel, hogy lefixáljuk a fotózást. Nekem kell az a sál!

-         Ha idegeskedsz, az nem old meg semmit… - fogta meg a vállánál fogva a lányt Taylor. – Csak lélegezz mélyeket, és legyél holt nyugodt. Akkor megvesznek érted. – kacsintott, és a fürdőbe vonult. – Beszéltél Georgieval? – ordított ki, mire Ivy egy kicsit lefagyott. Teljesen kiment a fejéből, hogy Taylor és Georgie éppen egy városban tartózkodnak, előbbi egy fellépés miatt, és marad is pár napot, hogy kifújja magát.

-         Igen, de ha nem haragszol, nem említettem, hogy egy hotelszobában lakunk, mert biztos, hogy szóba sem állna velem, amíg itt vagyok.

-         Hát jó. – Ivy meglepődött, hogy Taylor ennyivel elintézte, de talán kezdi kapizsgálni, hogy soha nem lesz már barátság közte és Georgie között. Legalábbis Georgie részéről. 10 perc múlva Taylor indulásra készen lépett ki a fürdőből. – Eddel találkozom. – vont vállat a szőkeség, Ivy kérdő tekintetére. – Együtt vacsorázunk?

-         Persze, én már késő délután itthon leszek.

*

-         Georgie megöl, ha rájön… - sóhajtott Johnny. Egy eldugott kávézóban találkozott Taylorral.

-         Muszáj segítened! szükségem van a barátnőmre… - mondta Taylor.

-         Nem hiszem, hogy Georgie még a barátodnak tartja magát.

-         Ezt szeretném megváltoztatni. Nagyon nehéz időszakban vagyok, Johnny. Te vagy az utolsó reményem. Ivyre nem hallgat, és a leveleimre sem válaszol.

-         Azt hiszed, rám hallgatna? Szerinted én még nem próbáltam beszélni a fejével? Ti olyanok vagytok, mint Jin és Jang, de őt ez egy cseppet sem érdekli. Neki is szüksége lenne rád, de esze ágában sincs beszélni veled, nagyon megbántottad. Egyáltalán, miért pont erről írtad azt az átkozott dalt? – kérdezte Johnny.

-         Mert azt hittem, ha leírom, milyen szoros volt a barátságunk azokban a nehéz időkben, akkor ezzel méltó emléket állítok a kapcsolatunknak. Semmiféle hátsó szándék nem volt benne. Esküszöm! – sóhajtott keserűen Taylor.

-         Ezen már nem tudsz változtatni, ez tény. És azt sem tudom, hogy Georgie véleményén hogy tudnál…

-         Talán, ha elmennék egy koncertetekre, ahol ő is ott van… - próbálkozott a lány.

-         Nem tudom, hogy jó ötlet-e… Ha megneszelné, hogy ott vagy, és mégis elvittem, abban a pillanatban húzná a fejembe a harsonát. – mosolygott Johnny, de Taylornak nem volt kedve.

-         Reménytelen, igaz?

-         Semmi sem az, csak adj neki időt! Egyszer úgy is beszélnie kell veled, valahogy…

-         Időt? Négy éve ostromolom. Soha nem adom fel, de kezdek belefáradni. A legjobb barátomnak tartom még mindig, és nagyon fáj, hogy nem futhatok minden kis butasággal hozzá, mint régen…

-         Ha ki is békültök, ez sosem lesz olyan, mint régen. Georgieban megtört valami. Feltétlenül bízott benned, és te mégis „elárultad” – rajzolt a fiú macskakörmöket a levegőbe. Taylor fájdalmasan nézett rá. – Bukj le! Ez Georgie! – suttogta fojtottan, és kicsit lenyomta a lány fejét.

-          Normális vagy? – dohogott Taylor, de engedelmeskedett. – Mégis hogy kerül ide? És ki az a lány vele?

-         Ő Eleanor, az itteni barátja. Nem sokkal az után találkoztak, hogy Georgie idejött, és nagyon hamar jóba lettek. Szinte minden hülyeséget együtt csinálnak, néha úgy érzem, már Elt is a nevemre vehetném… - mosolygott Johnny. – Ne haragudj, nem akartam…

-         Semmi baj. Örülök, hogy boldog. – húzta halván mosolyra a száját Taylor. – Most pedig ki kell találnunk, hogy sunnyogunk ki… - Johnny a hátsó kijárat felé intett a fejével, az asztalra dobott pár fontot, majd kezét Taylor felé nyújtotta, jelezve a lánynak, hogy kövesse. – Olyan ismerős volt nekem az a lány… - mondta magának hangosan Taylor, mikor már az utcán battyogtak.

-         Biztos láttad valami pletykalapban. Ő Louis Tomlinson barátnője. – válaszolt Johnny.

-         Az a Louis Tomlinson? A One Directonból? Harry Styles országos cimborája?

-         Ha tudnám, ki az a Harry Styles, akár még válaszolnék is, de az biztos, hogy a One Directionban énekel.

-         Remek…

-         Mi bajod velük? – érdeklődött a fiú.

-         Semmi különös… Csak Harryvel nem vagyunk éppen puszipajtások…

*

-   Nem nagydologra gondoltunk, csak a klasszikus fehér hátteres fotósorozat, a piros orrokkal. – összegezte az egyik szervező. A BBC egyik kisebb tárgyalójában ültünk, David, két szervező, Steven Moffat, a Doctor Who írója, és én.

-         Nem gond, hogy nem vagyok angol? – egy kicsit feszengve kérdeztem. Én lennék a projekt történetében az első külföldi.

-  Magát Anglia tiszteletbeli angolnak tartja, elvégre egy nemzeti sorozatunkról publikált.  – mosolygott bíztatóan Steven.

-         Nem téged kértelek volna, ha ez baj lenne! – kacsintott David, mire én is elmosolyodtam. Még sosem éreztem ennyi önbizalmat magamban. David Tennant rám kacsintott, RÁM! Oké, nem vagyok fanatikus, de lássuk be, a világ egyik legtehetségesebb színésze, és írtó helyes. Jó, egy kicsit idősebb, de hát kit érdekelne, ha úgy alakulna? Oké, Georgie, fejezd be, és koncentrálj a feladatra!

-         Akkor csináljuk! – bólintottam, és kezet ráztam a velem szemben ülőkkel. David féloldalasan megölelgetett, amitől nekem kihagyott a szívverésem, de csak viszonoztam és próbáltam eltakarni, hogy totál elpirultam. Imádom a borostás férfiakat…

­*

-         Eljön?

-   Eleanor azt mondta. – vonta meg a vállát Louis. Már nagyon unta ezt a kérdést, és csak az elmúlt 5 percben századszorra hallotta. – Nem hiszem, hogy ha már egyszer igent mondott, nem jön el. De ha még egyszer megkérdezed, falnak megyek…

-         Beszélnem kell vele.

-         Jó ötlet ez?

-         Nem tudom, de muszáj.

-         És ha nem hallgat meg? – kérdezte Louis.

-         Miért ne tenné?

-         A közös múltatok miatt.

-         Meg kell hallgatnia.