Friendship - Chapter 4. + Díj!! :-)

Üdv, helló!!Két napirendi pontunk van, így hajnali kettőkor:

• egy díj,
• és az új fejezet. 

Az előbbinek én örülök nagyon, az utóbbinak remélem Ti! :-) Nagy elkeseredettségemben két dolgot tettem: egy facebook-és egy twitter profillal is gazdagabb lett az oldal, így már mindenhol megtaláltok. Reklám kell, nincs mese... Szóval osszatok, retweeteljetek legjobb belátásotok szerint! :-)

xx, Amelia
Kommentálni, pipálni ér! 

A díjat nagyon szépen köszönöm Viktóriának!! :-))) <3

Szabályok:

A) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (ez alap)!

B) Tedd ki a díj képét az oldaladra bármilyen formátumban, majd másold át a díj adójának oldaláról!

C) Válaszolj az eredeti kérdésekre (szám szerint öt darab)!

D) Küldd tovább maximum öt blogírónak (fanfictionök tulajdonosának, minden kreativitást mellőző blognak ne!)!

Válaszok:

1) Hány évesen kezdtél írni? 13 évesen, hetedikes koromban.

2) Ki a kedvenc szereplőd a történetedből? Az Un jourból Tom, mármint a francia Tom, a Friendship-ben pedig Johnny, Georgie bátyja.

3)Mi adta az ihletet a történetedhez? Nagyon szeretem Taylor Swiftet, és a dal, a Fifteen elindította a vezérhangyát. A többi jött magától.

4) Ki tudja rólad, hogy írsz? nagyjából a barátaim és a családom. Nem akarom addig világgá kürtölni, amíg nem leszek benne igazán jó.

5) Ki/Mi segít neked az írásban? A zene hatalmas segítség. És a youtube. Ha nem tudom, hogy reagálna egy szereplő, aki valóban létezik, jön az öreg videómegosztó, néhány interjú, és máris okosabb vagyok. 

Akinek küldöm:

Annie Sawyer

Illés Szilvi

Barbi Styles

Annamária Berényi

Kérdések:

1) Miért kezdtél írni?

2) Hogy alakítod ki a szereplők karakterét?

3) Mi a véleményed arról, hogy valaki néz, olvas, de semmi nyomot nem hagy maga után?

4) Melyik a kedvenc fanfictionöd, amit olvasol?

5) Mennyi időbe telik ötletelni, megalkotni egy-egy fejezetet?

-         Ivy?

-         Johnny? Tényleg te vagy az? – mosolygott a lány, és Johnny nyakába vetette magát.

-         Hihetetlen! Mit keresel itt? Megiszunk valamit? – intett a sarki kávézó felé, és már indultak is.

-         Hogy kerülsz ide? Georgie említette, hogy jössz, de érted… - Johnny zavartan köszörülte meg a torkát zavartan, és belevetette magát az itallapba.

-         Most jövök a Cosmótól, velük volt egy megbeszélésem, szeretnének velem dolgozni. És, erre van a hotel, ahol lakom.

-         Aha, értem. Egyedül jöttél?

-         Nem egészen…

-         Taylorral?

-         Honnan tudod? – kérdezte meglepetten Ivy.

-         Jó, elszóltam magam. Találkoztam ma vele. – sóhajtott a fiú.

-         Hogy?

-         Megkeresett, hogy segítsek neki. Nem mondhattam nemet…

-         Értem. – bólintott Ivy. Hát persze, miért is mondana bárki nemet Taylornak. Ez alól még Johnny sem kivétel, ezt a lány is tudja. Egész életében ezt tanulta, Taylor után másodiknak lenni.

-         Valami baj van?

-         Nem, dehogy, csak elgondolkodtam. – mosolygott halványan a lány. – És segítesz neki?

-         Nem tudom, hogy… Én már próbáltam beszélni a húgommal, de semmi. Pontosan tudja, hogy ők ketten összetartoznak lelkileg Taylorral, de nagyon makacs… Már csak a hiúsága tart szerintem, nem a haragja. Na, mindegy, most nem ez a lényeg, mi újság mostanság Veled? – mosolygott Johnny.

-         Semmi különös. Fotózok, élem az életem, és próbálom kibékíteni a két legjobb barátnőm.

-         Szóval csak a szokásos.

-         És veled? – kérdezte semleges hangszínnel Ivy, annak ellenére, hogy a szíve azóta zakatolt, hogy meglátta Johnnyt. Kár is tagadni, hogy még mindig oda van érte. Azóta, hogy először fényképezett a fiú fellépésén. Dehogy, azóta, mióta először látta Georgiék nappalijában, nagyjából 10 évesen. Akkor még kicsi volt, és azt hitte, csak azért tetszik neki a barátnője bátyja, mert világ életében ismerte, és nagynak és erősnek gondolta, aki mindig megvédi a kicsi húgát, ha kell. Aztán elmúlt a csodálat, és egy másik érzés vette át a helyét. Sosem merte elmondani a fiúnak, és így csak legjobb barátok voltak. Aztán Johnny a világ másik végére költözött, és Ivynak esélye nyílt arra, hogy elfelejtse. És ma találkoztak. Semmi sem változott. A fiú észre sem veszi, ő pedig csak suttyomban nyáladzik utána.

-         Nos… A zenekar szekere egyre jobban megy. Eddig csak itt, Angliában koncerteztünk, viszont egyre több felkérést kapunk Írországból is. Aztán ugye itt a húgom is. Egyre jobban megy az együttélés, azt hiszem. – nevetett Johnny. – Van táblánk, meg kulcsunk a szobánkhoz, és egy csomó közös programot is csinálunk. Szóval nagyjából sínen vagyok.

-         Ez király.

-         Meddig maradsz?

-         Pár hétig. Hazamehetnék a fotózás után, de az utómunka résznél is itt akarok lenni, és akkor is, mikor kiadják az újságot.

-         Ez király. Többször is összefuthatnánk. Talán eljöhetnél egy koncertünkre! Éppen csütörtökön játszunk a Kingdom Pubban. Mit szólsz?

-         Vigyek gépet is? – nevetett Ivy.

-         A vesémbe látsz. – mosolygott Johnny, és mélyen a lány szemébe nézett, mire ő elpirult, és iszonyúan próbált a kávéjára koncentrálni.

*

Baromi ideges voltam. Mintha egy állásinterjúra mennék, holott csak 5 tizenéves sráccal találkozom. Mit aggódom akkor mégis? Már-már túl nagy gonddal válogattam a szekrényemben a megfelelő ruhák után, de a végeredménnyel így sem voltam megelégedve. Pedig nagyon szeretem ezt a könnyű farmer inget, még Ivytól kaptam tavaly karácsonyra. Idegesen ügyeltem a sminkemre, és a hajamra, ezzel sikeresen meg is égettem magam hajvasalóval.

-         Georgie? Kész vagy? – ordított El már a folyosóról, aztán becsörtetett a szobámba.

-         Idegbeteg vagyok! – fújtam keserűen, és leültem az ágy szélére.

-         Mi van?

-         Jól hallottad! Azt mondtad, ők szeretik a könyvem. Ez egy dolog, de ha engem utálnak?

-         Ez komoly?

-         Te tényleg ennyire értetlen vagy? – kérdeztem idegesen.

-         Mit szarsz? A barátomat már megnyerted, többi meg kit érdekel, ez csak egy sütögetős délután. Ha valami rosszul sül el, akkor az csak a hús lehet. És ha nem kedvelnek, maximum berúgunk, ha már lúd, legyen kövér alapon. – karolta át a nyakam Eleanor és felhúzott. – Mehetünk?

-         Bor a kamrában. Éppen a megfelelő hőmérsékleten. Induljunk. – dobtam a vállamra a táskám, és elmentem a borért. Taxit fogtunk, és indulás. Be vagyok rezelve, még mindig. Egyedül az tart vissza öt állítólagos rajongótól, hogy nincs kedvem kiugrani egy 70 km/h-val kacskaringózó taxiból. Jézus, miért csinálom ezt? Egészen a külvárosban állt meg a kocsi, egy hatalmas fehér ház előtt. Mediterrán stílus, annak ellenére, hogy többszintes volt. Eddig úgy voltam vele, hogy valami két emelet után már cseszheti a stílust, de itt valaki nagyon jól csinálta. Colin és Justin tuti lakástippjei? Lassan lépdeltünk a macskaköves feljárón, az ajtóban Eleanor keze máris a kilincsre kapott, de lefogtam, és csengettem. – Csak, hogy stílusos legyek.

-         Georgie, Nyuszi, azt hittem, soha nem értek ide! – tépte fel az ajtót Louis, majd a karjai közé zárt, aztán forró csókot váltottak Ellel. – Gyertek be!

-         Egy kis meglepi. Tokaji bor. – nyomtam Lou kezébe az üveget, és óvatosan átléptem a küszöbön. Benn a lakberendezés egyik tökéletes példája várt. Az előszoba egyszerűsége a világos falakkal és a sötét szekrénnyel csak bevezette a nappali pompáját. Vagyis, nem ez a megfelelő szó. Letisztult elegancia, belecsempészve 5 stílussal, 5 teljesen különbözővel. Ez lehetetlenül hangzik, de sikerült. Igen, ez tuti, hogy a két designer érdeme. Én már csak tudom, a miénket is ők csinálták, csak Johnny szobáján már egyáltalán nem látszik, mivel az ő szobájában a berendezési feladatokat átvették a természetes lebontó folyamatok. A fiúk közös játszótere viszont még egész jól nézett ki.

-         Fiúk? Szeretném nektek bemutatni… - kezdte a beharangozásom Louis, amikor egy számomra ismeretlen rövid, barna hajú srác közbeszólt.

-         Georgina Jackson?

-         Helló. – mosolyogtam zavartan. Megfagyott a levegő. A kanapé előtt álló szőke fiú szendvicséből kiesett egy uborkaszelet. Tipikus cirip-cirip helyzet volt, ami kezdett kínossá válni. Négy vadidegen állt velem szemben, teljes csöndben, ledöbbenten. Louis és Eleanor egy szót sem szóltak, nyilván heccből, hogy én még kellemetlenebbül érezzem magam. Sikerült. Egyik lábamról a másikra egyensúlyoztam, és álltam a tekintetük.

-         Jézus, ne haragudj! Akkora taplók vagyunk… Üdv nálunk! – mosolygott az előbbi fiú, és kedvesen felém nyújtotta a jobbját. – A nevem Liam Payne.

-         Örülök! – ráztam meg a kezét.

-         Zayn, Zayn Malik. Hatalmas rajongója a könyvednek! – lépett elém egy kreolbőrű, hatalmas barna szemű fiú. Enyhe cigarettaszag lengte körül. Ez jó, lesz egy sorstársam. Ebben a pillanatban azt kívántam, bár most azonnal elszívhatnék egy szállal.

-         Niall Horan. Talán a legnagyobb rajongód… - mondta a szőke szendvicses, és erősen megrázta a kezem. Ez így el fog zsibbadni…

-         Harry, Harry Styles. – ő volt az utolsó. Hatásvadász. Louis-én kívül egedül az ő arcát ismertem, mivel mindenhol ez jön velem szembe. Talán, még az öreg Taylor Swifttel is összehozták, ami nem lenne meglepő. Fiatal. – Végre megismerhetünk. – mosolygott. Na, na, na, na… Ezt nem kell. Az az érzésem támadt, hogy a nézésével belelátott a belsőmbe, és ez nem tetszett, meztelennek éreztem magam. Veszélyes ez a Harry.

-         Én is örülök!

Tulajdonképpen egész jól ment minden. Kicsit becsiccsentettünk, szóval az alaphangulat adott volt. Ellel vállaltuk a zöldségeket, amíg Liam és Niall a húsokat sütötték, Louis, Zayn és Harry pedig aktívan fikáztak mindent, és lopkodtak az elkészült ételekből.

-         Tulajdonképpen akkor nem hallottál tőlünk egy dalt sem? – kérdezte Zayn.

-         Nem hazudok a szemetekbe. Hallottam már rólatok, de ha itt helyben le akarnátok nyomni egy ciántablettát a torkomon se tudnik két sornál többet dúdolni valamelyik refrénetekből. De ugye nincs harag? – pislogtam nagyokat.

-         Csak, ha megígéred, hogy bepótolod! – nevetett Niall. – És, ha máskor is csinálsz ilyen salátát!

-         Megbeszéltük! – bólintottam mosolyogva.

-         Miért pont a jövőben játszódik a könyved? – kérdezte Louis.

-         A jelenben nincs olyan fejlett technológia, amilyen a fejemben van. Néha kicsit úgy érzem, inkább rakétatudósnak kellett volna mennem, pedig belém még villám sem csapott.

-         Kívülállók? – meresztett rám nagy szemeket Lou. – Nézed?

-         Imádom a történetet. Zseniális ötleteket dolgoztak ki. És Robert Sheehan…

-         Húú, bejön? – húzogatta a szemöldökét Niall. – Vágod, hogy ír?

-         Igen, tudom. És igen, szerintem szexi.

-         Mitől? – vágott közbe El.

-         Bírom a hatalmas zöld szemeit és a göndör haját. Azt hiszem, ezekkel meg lehet fogni. Oké, persze kell a kisugárzás is. – magyaráztam. További kérdésekkel bombáztak, még akkor is, amikor már az asztalt szedtük le. Éppen a tányérokat pakoltam a mosogatóba, amikor hallottam, hogy valaki mögém lép. – Jesszus, a szívbajt hoztad rám! – fordultam hirtelen, elvesztettem az egyensúlyom, és a karjaiban kötöttem ki.

-         Beszélnünk kell, ráérsz?