We know, it's nearly over...

Tudom, hogy nem ide tartozik, de elkészült egy szösszenetem, amivel pályáztam is, de sajnos csak tapasztalattal lettem gazdagabb. 

A történetnek nincs köze a nagy projektben lévő szereplőkhöz. Tulajdonképpen nem vagyok hatalmas One Direction fan, soha nem is voltam, és mivel fiatalabbak nálam, úgy érzem, nekem nem is lenne helyén való megőrülni értük. Ettől függetlenül szeretem amit csinálnak, és jópofák, és kifejezetten jó alapanyagok egy novellához. Egy szónak is száz a vége; Jó szórakozást! 

We know, it' nearly over...

Bath. Mindig is a kedvenc üdülőhelyem volt. Gyerekkorom óta gyarkan megfordultunk itt nyaranta, és szinte mindig olyan élményekkel tértem haza, amiket sosem felejtek el. A legemlékezetesebb az eljegyzésem előtti nyár volt...

Tizenhét évesen az ember mire gondol, ha nyaralni megy? Tenger, fürdőruha, végre némi szabadság a felnőttkor előtt, fiúk, koktélok, napsütés, nevetés, boldogság. Én is így ezekkel a gondolatokkal csomagoltam, amikor a nevelőnőm felkiabált értem.

• Anne, édesem! Siess, mindenki rád vár.. - ordított a lépcső aljáról Mrs. Austin.
• Megyek már, csak még egy perc! - dobtam be a kedvenc könyvemet a kézipoggyászba, a fejem tetejére toltam a napszemüvegem, és lelibbentem a lépcsőn, a napsárga nyári ruhám tökéletes suhogással jelezte a bejárati ajtóban érkezésem.
• Ó, Anne, végre, mindenki be van sózva, te meg itt totojázol. - forgatta a szemeit a bátyám, George, majd kikapta a kezemből a táskát, a csomagtartóba dobta, és kinyitotta nekem az ajtót. Beszálltam a Volvoba, George diplomaajándékába. Még új illata volt, imádtam. Csak reménykedem benne, hogy ősszel én is megszerzem a jogosítványt, és egy hasonló csodával lepnek meg a szüleim. Elvégre érettségizem is. George becsukta az ajtóm, én pedig puszit nyomtam a mellettem ülő unokatestvérem, Henry arcára. Az első önálló nyaralásunk. Öt fiatallal gurult ki a kocsi a tökéletes formára vágott bokrokkal szegélyezett felhajtóról. George, a bátyám, és három unokatestvérem kíséretében szándékoztam az egész nyarat a tengernél tölteni pihenéssel, és szórakozással. Amikor végre becsukódott a kerítés, elégedett sóhajjal fúrtam magam a bőrülésbe. Bath néhány órányira volt, és én alig vártam, hogy odaérjünk. Ez a nyár csak tökéletes lehet.
• Anne, te világ körüli turnéra csomagoltál, hogy eddig tartott? - kérdezte az anyósülésről Cassandra.
• Tudod, édes, most akár meg is sértődhetnék, de te vagy a kedvenc unokatestvérem, ezért csak annyit mondok, hogy gyanítom, feleannyi ruhát sem hoztam, mint te! - szúrtam oda Cassandrának, mire ő felnevetett, és belökte a friss nyári válogatás CD-t, amit az útra csinált. Ahogy felcsendült az Alright a Supergrass előadásában, a kocsiban mindenki felélénkült, és egymást ugratva nevettük végig az utat.
  Bath gyönyörű nyár közepén. Én ugyan nem értek hozzá, hogy ugyanakkora lelkesedéssel, és mértani pontosságal adjak róla leírást, mint Jane Austin, de tökéletesen megértem, miért szerette úgy, ahogy én. A szállodában Cassandrával kaptunk közösen egy szobát. A szüleink enyhe behatása miatt nem vehettünk ki az apró weekend-házak közül egyet, hanem a parthoz legközelebbi hotel két legdrágább szobáját kaptuk. Ennyit az önállóságról. A szoba egy kisebb lakással ért fel. Mindkettőnknek külön lakrésze volt, egy saját konyha, fürdő, és egy ebédlővel egybeépített nappali kapott helyet a tizenharmadik emeleten. Velünk szemben a bátyám, és Cassandra testvérei, John és Henry kaptak szobát. Az ő részük ugyanúgy nézett ki, mint a miénk, csak valamivel sötétebb színekben pompázott, mint a mi világos, pasztellszínű lakosztályunk. Némi harc segítségével megkaparintottam a tengerre néző szobát, és azonnal kipakoltam. Fél óra múlva Henry kopogott be:
• Anne, szedd össze magad, indulunk a partra!
• Rendben, öt perc! - szóltam ki, majd előrántottam a virágos fürdőruhám, és egy strandruhát. A hajamat egy hatalmas szalmakalappal próbáltam megzabolázni, több-kevesebb sikerrel. Bedobáltam a törölközőm, a naptejem, egy strandlabdát, egy papucsot, a telefonom, a pénztárcám és egy könyvet táskámba, és lerobogtam az előcsarnokba. Mind a négyen rám vártak, én pedig próbáltam kicsit gyorsítani a tempón, amikor elzúgott mellettem Ő. Csak egy pillanat volt, de soha nem felejtem el. Hatalmas barna szemeivel pontosan belenézett az enyémbe, és mintha minden titkomat azonnal kiolvasta volna belőle. Nem mertem visszafordulni, és abban is kételkedtem, hogy egyáltalán a lábamon tudok maradni. Elemi erő rántott felé, de nem tehettem semmit. Nekem kötelezettségeim vannak, nem futhatok fiúk után, még akkor sem, ha nyaralok.
• Az a srác téged bámul! - bökött John a fejével egy ötös csoport felé, ahol az a fiú állt, akivel az előbb találkoztam. Félve fordultam hátra, és végigmértem. Vászon rövidnadrág volt rajta, és egy fehér V nyakú póló. Világos összeállítása tökéletes kontrasztban volt kreol bőrével, és szinte fekete hajával. Az egész lénye, egyben csak erősítette bennem a hitet, hogy a világ legszerencsésebb nője, aki az övé. De én nem lehetek az. Kíváncsiság, és vágy bujkált a szemeiben, ahogy az enyémben is. Mélyen kifújtam a levegőt, és a saját csoportom felé fordultam.
• Nem érdekes, nem az esetem. - vontam vállat, és kiviharoztam az ajtón.
  A parton teljesen megfeledkeztem az incidensről. Felhőtlenül telt a délután, egyszerűen csak jól éreztem magam. Nevettünk egymáson a vízben, mindenki próbált a lehető leglehetetlenebb dolgokkal brillírozni, aztán előkerült a strandlabda. A sekélyebb vízhez gázoltunk, és vádliig érő vízben próbáltunk egymáson túltenni azzal, hogy minél messzebb dobáltuk a labdát. Cassandra egyszer annyira elvétette, hogy tőlem vagy tíz méterrel arrébb ért vizet, én pedig mehettem utána. Valaki előbb ért oda, és amikor felnéztem a felém nyújtott kézről, ugyanazzal a szempárral találkoztam, mint a hotelban.
• Azt hiszem, ez a tiéd. - mondta dallamosan lágy hangon. - A nevem Zayn.
• Köszönöm. - bólintottam bambán, és elvettem a labdát. Visszaindultam, amikor eszembe jutott, hogy én nem is mondtam semmit. - Anne.
• Ó, sweetie, hát megint a latin szerető? Ez nem lehet véletlen! - füttyentett George.
• Hallgass. Baromság, és a véletlenek szerencsétlen egymásutánja. - néztem rá szúrósan, és egyenesen hasba dobtam a labdával, ami nagy csattanással érte, ő pedig a fájdalomtól a vízbe dőlt.
• Szerencsétlen véletlen, mi? Ó, Knight, ne legyél már ilyen. A nyarad még szabad! - kiáltott felém John.
• John. Te is tudod, hogy a purgatóriumba kerülnék, ha bármit is tennék, még mielőtt kimondhatnám, hogy Chanel... - forgattam a szemeim.
• Oké, váltsunk. Vacsoraidő van, nézzük meg, mit kínál az a barátságos étterem, itt szemben. - mondta Henry, és mindenkit kivezényelt a vízből. Megszárítkoztunk, és elindultunk.
  Fél óra nyugodt beszélgetés után George nevetésben tört ki.
• Spontán őrület, George? - kérdeztem félig felvont szemöldökkel, a garnéláim fölül.
• Hát kicsi a világ, azt kell mondjam... - mondta. Nem értettem, de ráhagytam. Az étterem kicsit elhomályosult, és egy hang felkonferálta a One Directiont. Sosem hallottam róluk, de kíváncsian fordultam hátra, amikor egy simogató hang énekelni kezdett. Zayn. Lágy gitárpengetés kísérte a hangját, ami mézként csorgott végig a teremben. Nincs szó arra az érzelemáradatra, ami a hangjában volt. Amikor azt hittem, hogy a szeme mindent elárult, magamat vertem át. Ez a fiú úgy nyílt meg, hogy észre sem vette, ahogy rajtam kívül senki. Ez nekem szólt, kifejezetten nekem. Egyszerűen tudtam.
• Megint téged néz, ezt hívd véletlennek, és kanalat nyelek. - kuncogott Cassandra. Elengedtem a fülem mellett, és csak a zenére koncentráltam. Annyira magával ragadott Zayn, hogy sértetten sóhajtottam fel, mikor a többiek is énekelni kezdtek. Zaynnek valószínűleg feltűnt, apró mosoly játszott a szája szélén. A dal végén valamit a mellette álló szőke fiú fülébe súgott, majd intett nekem a fejével a terasz felé. A másodperc tört részéig értetlenül néztem rá, aztán a többiek felé fordultam. - Megbocsátotok egy kicsit? Szívnék egy kis friss levegőt, nemsokára itt vagyok!
• Menj csak, még egy darabig itt leszünk, Henry még csak az étlap felénél tart... - bólintott John. Felálltam, az asztalra tettem a szalvétám, és kiszasszéztam a teraszra. Egy papírdarab várt, amire csak annyit írtak; Tető. Elindultam a keskeny csigalépcsőn, és egy kisebb tetőteraszra értem. Cserepes virágok, bokrok sorakoztak ízlésesen elrendezve, köralakban. A kör közepén egy kovácsoltvas kis asztal foglalt helyet, két székkel. Néhány fáklya sejtelmes fényt kölcsönzött az emelkedett hangulathoz. Annyira letaglózott a látvány, hogy észre sem vettem Zaynt, aki egy tulipánfa mögül figyelt.
• Hogy tetszik? - mosolygott, és tett néhány lépést felém.
• Csodálatos! - mosolyogtam vissza rá, és én is előreléptem, amitől nagyjából karnyújtásnyira került tőlem. - Miért hívtál ide?
• Te is érezted?
• Hogy?
• A hotelben. Amikor egymásra néztünk. Te éreztél már ilyet? - kérdezte izgatottan.
• Nem, még soha. - feleltem zavartan. El akartam fordulni, hogy ne lássa a zavarodottságom, de ujjait az arcomra simította, és maga felé fordított. Megint a barna szemek bűvöletében voltam, ahonnan nem volt kiút. Félhangosan sóhajtottam fel. Abban a pillanatban vágy csillant a szemében, és valószínűleg az enyémben is. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, és szinte fizikai fájdalmat okozva kifordultam az érintéséből, és leszaladtam a lépcsőn. Utánam kiabált, de én már rég az asztalunk felé futottam, ahol odavakkantottam a többieknek, hogy visszamegyek a szállodába. A part felé futottam, és csak azon járt az eszem, hogy miért pont most történik ez velem. Szűk egy év múlva ilyenkor már rég feleség leszek, és ha a családom jóslatai beigazolódnak, úton lesz az ifjabbik Lord Northman. Letelepedtem egy korhadt fatörzsre, és csak bámultam bele a hullámokon táncoló holdfény csillámló sávjaiba. Amióta az eszemet tudom, ismerem a jövendőbelim, még, ha nem is szeretem. Együtt nőttünk fel, kedvelem, a barátom, de nem a szerelmem. Andrew mindent megtett, hogy elviselhetőbbé tegye a jegyességünk. Nem könnyítettem meg a dolgát, de beletörődtem, és végeredményben nem is járhattam rosszul. Ismerem az embert, akivel összekötöm az életem, és jól ki is jövök vele. De annyira vágytam az igaz szerelemre... A szerelemre, amiről világhírű írók és költők regélnek. Az érzésre, amikor pillangók cikáznak a gyomrodban, amikor bizsereg a fejbőröd, és már csak a szeretett ember látványától kihagy a szívverésed. Nem értettem, miért ne járhatna ez nekem is, miért kell belenyugodnom egy olyan döntésbe, amit a beleszólásom nélkül hoztak. Talán tíz-húsz perc telt el, mikor valaki leült mellém. Éreztem, hogy Ő az. Nem húzódott hozzám közel, egyszerűen csak ültünk egymás mellett, és néztük a tengert.
• Én ezt nem tehetem, Zayn. - suttogtam magam elé, és a szemébe néztem. Fájdalom, és csalódottság bújkált benne, de az enyém nagyobb volt.
• De miért? Te is tudod, hogy ami köztünk van, az valami egészen különleges. Miért ne úszhatnánk az árral?
• Én nem tudok. Nem lehet... - a hangom elcsuklott. Két keze közé fogta az arcom, és úgy kérdezte: Valóban nem? - Nem válaszoltam. Képtelen voltam. Ez az az érzés volt, amire vártam. Ez volt az a pillanat, amikor a pillangók életre keltek, amikor a fülemben zubogott a vérem. Elgyengültem. Közelebb húzott magához, és csak néztük egymást. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, néha még levegőt is elfelejtettem venni. Lehúzott magával a homokba, és csak feküdtünk egymás mellett, a csillagokat bámulva. Hajnalban kerültem haza, vegyes érzelmekkel, de még mindig azzal a szilárd elhatározással, hogy ez a nyaram lesz a legboldogabb, ha törik, ha szakad. Már azt is tudtam, ki miatt lesz az, csak azt nem, hogy fogok elválni tőle. Végigbeszéltük az éjszakát, egyszer csak elkezdtek ömleni a szavak, de azt diplomatikusan elhallgattam, hogy menyasszony vagyok. Nem akartam tönkretenni az éteri békét, bár tudtam, hogy helytelen, amit teszek. Egyszer meg kell tudnia, mielőtt még elfajulnak a dolgok, és bármilyen mélyebb érzelmet táplálna irántam. A következő hetet Zaynnel töltöttem, szinte kizárólag vele. Megismertem az ő barátait, ő megismerte a családom. A közös reggelik és ebédek kivételével minden időnket egymás társaságában éltük, a külvilágtól elszigetelten, álomvilágban. Gyakran jártunk a parton a kidőlt törzshöz, ahol először beszéltünk úgy igazán az érzéseinkről. Így teltek a napok, és tudtam, hogy egyszer vége lesz, de azt is, hogy most minden percét ki kell élveznem.
• Mit szólsz egy vacsorához a törzsnél? - kérdezte egy forró délelőttön Zayn. A mi nappalinkban nyúltunk el a kanapén, egy Adrien Brody-filmet nézve.
• Jól hangzik. Hánykor jössz értem? - néztem fel rá. Ő félig feküdt, én teljesen, lábaim az ölében pihentek.
• Egy kis meglepetést akarok. Pontosan két héttel ezelőtt botlottunk egymásba. Különlegesen akarom megünnepelni. Szóval hét órára legyél kész, és megtudsz mindent. - mosolygott sejtelmesen.
• Ne, Zayn. Ez nem ér! Teljes tudatlanságban hagysz vergődni, és sakkozzam ki, mibe menjek egyáltalán? - ingattam megjátszott bosszúsággal a fejem, mire ő felnevetett, és végigsimított a lábaimon.
• Nem nagyestélyre megyünk, csak egy tengerparti vacsorát mondtam. Vedd fel azt, amit a legjobban szeretnél. - Ezzel lezártnak tekintette a vitát, és újra a tévé felé fordult, engem kétségek között hagyva. Vajon mire készül? Megcsókol végre? Két hete várom a tökéletes pillanatot, és legalább háromszor naponta érzem is, hogy eljönne, de eddig nem történt semmi. Ő is, és én is tudom, hogy mi van köztünk, és hogy ennek mekkora súlya van. Mikor vége lett a filmnek, Zayn elment, én pedig úgy döntöttem, elkezdek készülődni. Egy kiadós evéssel indítottam, még akkor is, ha vacsora lesz, végül is, ebédidő volt, a többiek pedig a parton voltak, így hiányukban egyedül majszoltam el néhány szendvicset.Komótosan vizet engedtem a hatalmas sarokkádba, vagy három különböző fürdőhabot, és fürdősókat öntöttem bele. Ha ő tökéletes estét akar, akkor nekem tökéletesen kell kinéznem. Sokáig áztattam magam a forró vízben. Ezt még akkor is élvezném, ha száz fok lenne odakint. Hajat mostam, néha-néha elmélázva az elmúlt heteken. A rengeteg nevetésen, a suttogott titkokon, a bizalmas vallomásokon. Nem hittem, hogy létezik a Földön ember, akit nekem teremtettek, és mégis itt volt velem. Kiszálltam a kádból, törölközőt tekertem a hajamra, és magamra, aztán a szekrényemhez mentem. Nem pakoltam ekkora horderejű estére... Mit vesz fel mégis az ember, ha a tengerparton, egy kidőlt fa tövében együtt vacsorázik élete szerelmével? Sortba és vászoningbe mégsem mehetek. Aztán a kezembe akadt a ruha, amit a búcsúestére terveztem, mikor még Zayn létezéséről sem tudtam. Kék csipkéből készült az egész, rövid ujjú, a derekán vékony fekete övvel. Ehhez választottam kiegészítőket, és mivel az ember mégsem mehet platformban a tengerpartra, egy egyszerű kék szandált készítettem még ki. Addig totojáztam, hogy ideje volt nekiállni a valódi készülődésnek. Délután Cassandra hazaállított, így megkértem, hogy fonja be a hajam. Kisminkeltem magam, és felöltöztem. Utolsó simításként permeteztem néhányat a kedvenc parfümömből, és a nappaliba mentem.
• Jézus, Anne, jól nézel ki! - mért végig az unokatestvérem.
• Tudod mit, ezt megint bóknak veszem. - nevettem rá, amikor pontban hétkor kopogtak az ajtón. Intettem Cassandrának, hogy ideje bevonulnia kicsit a szobájába, mire ő megrázta a fejét, végül pedig puffogva felkelt, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Repültem az ajtó felé, ami mögött Zayn állt. Világoskék vászoning, és egy vajszínű nadrág volt rajta. Amikor meglátott, az arcára ámulat ült ki, és egy kukkot sem szólt. 
• Szépen összeöltöztünk. - mosolyogtam rá, megtörve a csöndet.
• Igen, látom szereted a kéket. - ocsúdott fel, majd a karját nyújtotta felém. - Szabad a karját, hölgyem? 
• Ó, hát persze! - karoltam bele, és elindultunk a folyosón. Sem a liftben, sem sehol a továbbiakban nem szándékozott elengedni a kezem. - Még mindig nem akarod elárulni, mit tervezel? - kérdeztem, amikor már a tengerparton sétáltunk.
• Nem igazán, úgy is mindjárt megtudod. De tökéletesen öltöztél hozzá. - mosolygott Zayn, és látványosan végigmért. 

Az út hátralevő részében nem szóltunk egymáshoz, csak sétáltunk, és hallgattuk a tengert. Néhány méterre a törzstől már láttam, min ügyködött Zayn egész délután. Elengedte a kezem, és előrement, én pedig lassan lépkedtem a fatörzshöz. Az a kis asztal állt a törzs előtt, amelyik a tetőn, ahol először beszélgettünk. Fehér csipketerítő, és egy szál gyertya volt rajta, evőeszközökkel. Mellette a homokban behűtött pezsgő. Lágy zene szólt, és mire elkezdtem volna keresni a magnót, rájöttem, hogy a barátai énekelnek mögöttem. Harry és Loius énekelt, Niall és Liam pedig gitározott is. Lágy balladák csendültek, bár szégyenszemre nem tudtam megállapítani, hogy vajon mindegyik az ő daluk-e, de gyönyörűek voltak. Mielőtt észbe kaptam volna, Zayn kihúzta nekem az egyik széket, és meglepődtem, hogy az asztalon már a vacsora is ott volt, a poharakban a gyöngyöző pezsgővel. Csendben leültünk. és megvacsoráztunk. Miután letettük az evőeszközöket, megemelte a poharát, én ugyanígy tettem.

•  Arra, hogy megtaláltuk egymást! - koccintottunk, és miután letette a poharat, láttam, hogy szeretne még valamit mondani. - Anne, én még soha senkivel nem találkoztam, aki ennyire tökéletes lett volna, a másik felem. Szeretném, hogy ez ne csak egy nyári szerelem legyen, hanem sokkal több!
• Zayn... - összeszorult a gyomrom, most kéne elmondanom? - Én ugyanezt érzem, de nem tudom, hogy tudnánk megoldani. Te a zenekarral szeled az országot, a világot, neked ez az életed! Nekem pedig a birtokok. Vacsorákra, és mezőgazdasági gyűlésekre járok, mindig topon kell lennem, és azt tennem, amit mások akarnak... Nem kérhetem, hogy add fel az életed, ahogy én sem tehetem a sajátommal.
• Nem pont erre a válaszra számítottam. - csóválta meg a fejét. - Neked ez csak egy nyári időtöltés? 
• Most viccelsz velem? - azt hittem rosszul hallok. - Van fogalmad róla, mit teszek, hogy veled vagyok? Szembefordultam mindennel, ami eddig az életem volt! Ha a szüleim megtudják, már pedig meg fogják, amit a kezükbe vesznek egy újságot, engem kitagadhatnak! Nekem nem lehet saját boldogságom, hát nem érted? - könnyek szöktek a szemembe. Zayn gyorsan felállt, és magához húzott.
• Sajnálom. Csak egyszerűen nem tudom elképzelni az életem hátralevő részét nélküled, és nem is akarom! - mondta halkan.
• Zayn, én nem tudom, mit mondjak most erre... - néztem a szemébe.
• Szeretlek. - suttogta pár centire az arcomtól, és megcsókolt. Végre megcsókolt. Eleinte csak épphogy összeért az ajkunk, aztán egyre hevesebben, követelőzőbben csókolt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ezt a fiúk végig nézik, de amíg levegővételnyi időre elváltunk, gyorsan felpillantottam, mire Zayn felnevetett.
• Csak vacsora aláfestésre voltak szerződtetve.
• Ó, így már minden világos. - mosolyogtam én is, és hagytam, hogy Zayn karon fogjon, és egy vörös, puha pokróccal, és párnákkal tűzdelt szakaszra vezessen.
• Most pedig csak hallgatjuk a tengert, és egymást. - húzott le a piros posztóra, és még egyet a vállamra terített. A párnáknak dőlt, én pedig az ölébe feküdtem, állát a fejemre támasztotta, szorosan átkarolt, és csak egymás szuszogására koncentráltunk.
• Szeretlek. - néztem fel a szemébe, és megcsókoltam.

• Miért nem mondtad el neki? Joga van hozzá! - torkolt le Henry másnap a családi kupaktanácson. Az ő nappalijukban ültünk, és éppen a tegnap estét meséltem el nekik. - Sem Zaynnel sem pedig Andewval nem tisztességes. Mind a ketten megérdemlik, hogy őszinte legyél.
• Tudom, de hogy mondhattam volna el neki, mikor annyira boldog volt? Így is tudja, hogy nem lehetünk együtt... - az kezembe temettem az arcom, és csendesen sírni kezdtem.
• Akkor is tudnia kell! Anya hívott, hogy haza kell mennünk előbb, ez holnapot jelent. Addig mondd el neki, hogy elmegyünk, és azt is, hogy mi a helyzet. Ennyit megérdemel! - mondta George, és magához ölelt.

Másnap a könnyeimmel küszködve csomagoltam, amikor Zayn halkan kopogott, és hátulról átölelt.

• Te hova készülsz?- nézett rám kérdőn.
• Zayn, haza kell mennem, a szüleim riadóztattak. Előbb lesz az eljegyzés.
• Milyen eljegyzés?
• Az enyém.
• Hogy? - kerekedett el a szeme, és kezei leestek a derekamról.
• Sajnálom, már rég meg kellett volna mondanom. - néztem a szemébe, és meg akartam fogni a kezét, de kihúzta az enyémből.
• Hogy tehetted? Menyasszony vagy, és hagytad, hogy reménykedjek? Mégis mit gondoltál, hogy lesz ennek vége? Miért nem tudtad az elején elmondani? - az ő arcán is lefolytak az első könnycseppek.
• El akartam! Minden annyira tökéletes volt, csak szerettem volna egy kis boldogságot!
• És arra nem gondolsz, mit hagysz a boldogság után? - emelte fel Zayn a hangját.
• Minden nap az járt a fejembe, mit tennél, ha elmondanám. Nem bírtam volna ki, ha elhagysz... - sírtam az utolsó mondatot, de Zayn hajthatatlan volt.
• Nem volt jogod ezt tenni. Szólnod kellett volna! Nem tudom, mit tettem volna, de így tudom. - mély levegőt vett, elindult, és az ajtóból vissza se nézve fejezte be a mondatot. - Szeretlek. - Kilépett az életemből. Végleg.

Helló, helló!

Teljesen átalakítottam az oldalt. Eddig megfigyelések, számomra fontos divatkérdések, élettapasztalatok, a stílusommal kapcsolatos dolgok kaptak helyet az oldalon. Most szeretném teljesen megváltoztatni, mostantól novelláim, és amatőr regényeimet szeretném folyamatosan feltölteni. Eljött az idő, hogy nyilvánosság elé kerüljenek, még ha nem is tökéletesek.

Egyelőre nem túl változatos a szereplőgárda, de ahogy a "Kedvencek" listája bővül, úgy remélem a szereplőim, és a cselekményeim is változatosabbak lesznek. 

Szóval üdvözlet az oldalon, remélem tetszik, és szívesen várom a kommenteket, kritikákat, nagyra értékelném!