Friendship - Chaprter 12.

Hey, sweeties! 

Szóval későn, tudom, de megérkeztem a következő fejezettel. Tudom, az előző nem lett a szívetek csücske, mer nem sok pipa, és komment érkezett, de végül is melyik volt eddig népszerű? :-D

Továbbra is kérek mindenkit, hogy kommentáljon, pipáljon, mert nagyon kéne, hogy tudjam, hogy mi merre hány méter!
Akik megtették, és mindig megteszik(egy kemény mag lett az olvasótáborom), azoknak nagyon köszönöm, IMÁDLAK TITEKET! :-))

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér!

Georgie

-           Ivy, édesem! – ugrottam a nyakába a reptéren.

-           Nem kell megfújtanod… - nyögte a karjaim közül, de attól még jól megszorongattam. – Tudod, még mindig nem kell ragaszkodnod hozzá, hogy nálatok lakjak. Elvagyok egy szállodában is.

-           Mint a múltkor? Felejtsd el! Nem azért porszívóztattam Johnnyval, hogy hotelben lakj! – ráztam a fejem, és elvettem az egyik bőröndjét, aztán megindultam a kocsi felé. – És milyen volt az út? Nincs már meg a szexi légi utaskísérő srác? – kérdeztem már az autóban, úton hazafelé.

-           Ha meg is van, ma nem vele utaztunk. – fintorodott el Ivy. – De nem is én vagyok itt az érdekes. Mit gondolsz, kit tartanak Anglia új álompárjának? – fordult kicsit felém az ülésen.

-           Egy amerikai és egy ír románcát? – feleltem óvatosan. Tényleg mindenhol ott voltunk. Már az első randi másnapján megjelentünk néhány napilapban, aztán nem sokkal később a csapból is mi kezdtünk folyni. Nem mondom, hogy örülök neki, de úgy néz ki, Robertet nem hozza különösebben lázba, ha állandóan fényképezik, engem pedig nem igazán érdekel.

-           És mennyire komoly?

-           Nem tudom… Néha úgy érzem, Rob megőrül értem, aztán elbizonytalanodom, mikor napokig máshol jár, még akkor is, mikor együtt vagyunk. De az is lehet, hogy csak bemesélem magamnak.

-           Szerintem is. Amit én láttam az újságokban, egyértelmű, hogy oda van érted! – vágta rá Ivy. – Állandóan fülig ér a szája, és úgy néz rád, mint egy szerelmes tinédzser.

-           Komolyan gondolod? – kérdeztem. Kételkedtem, tényleg.

-           Ne legyél hülye! Hol van a régi Georgina Jackson, aki tett mindenkire, és a világ leghatározottabb embere?

-           Sehol. Annak a Georgie-nak vége, mióta… - elhallgattam, és Ivy sem érezte szükségét annak, hogy kimondja.

~*~

-           Georgie… Taylor csak jót akart! – simogatta meg a kezem Ivy, de elkaptam mellőle.

-           Jót!? Hogy lehet jó az, ami tönkre teszi a hírnevem? – kérdeztem hisztérikusan. Napok óta csak ültem a szobámban, és véreresre bőgtem a szemeim. – A szüleim nem beszélnek velem, érted???

-           Hogy? – fordult felém értetlenül Ivy. Sóhajtva az ágyra roskadtam, így az éppen belépő Johnny válaszolt helyettem.

-           Anyáék azt hiszik Georgie becsapta őket.

-           De, hát, miért?

-           Mert ők azt hitték, Georgie boldog abban a posztban, amiben ők elképzelték, és hogy azért az, aki, mert ő akarta így. Amikor kiderült, hogy csak miattuk csinálta az egészet, ráadásul Dannel is összeszűrte a levet, kitört a háború.

-           Mi a baj Dannel?

-           Hogy nem a legfelsőbb körökből jön. A szülei nem vezetők, csak beosztottak, annak ellenére, hogy Dan kemény munkával az iskola, és Manhattan csúcsára evickélt.

-           Ezért is tetszettem neki. – suttogtam magam elé. – Mert látta, tudta, ahogy a szemembe nézett. Hogy nem vagyok őszinte királynő. Hogy enyém a világ, de nem akarom feleannyira sem az egészet, mint ahogy azt mutatom.

-           És ezt miért nem beszélted meg a szüleiddel? – kérdezte Ivy.

~*~

-           Mi a szar ez? – néztem hitetlenkedve az öt padon ülő, vigyorgó viaszbábú felé.

-           Úgy tűnik az új barátaid híresebbek, mint gondolnád… - nevetett Ivy, és leült a viasz-Liam mellé. – Ő tetszik nekem. Fényképezz már le velük! – csak megcsóváltam a fejem, és kattintottam pár képet a fényképezőmmel. Ivy mindegyikűjük mellé odaült, és próbálta elhitetni a kamerával, hogy őrült rajongóként fogdozza a másokat. – Gyere már ide, kérjünk meg valakit, hogy csináljon pár képet.

-           Elnézést, lefényképezne minket ezzel az öt csodával? – léptem egy idős néni mellé, aki mosolyogva bólintott, elmagyaráztam neki, hogy mit kell lenyomnia, én pedig odaültem viasz-Niall mellé, és amikor kattant a kép, egy cuppanós puszit nyomtam érzéketlen arcára. – Köszönjük! – álltam fel mosolyogva immár viasz Louis mellől.

-           A-a… Harryt kihagytad!

-           Felejtsd el. Nem vagyunk puszipajtások, még így sem. – ráztam a fejem, de Ivy nem engedett. Kénytelen-kelletlen odahúzódtam viasz-Harryhez, és ajkaimat a fejéhez nyomtam. – Oké, most már elég, biztos a néni is szeretne tovább nézelődni! – nyomatékosítottam Ivy felé, mire a nő elmosolyodott.

Örültem, hogy végre egy délutánt csak vele tölthetek Annyira hiányzik Ivy… Olyan messze van Los Angeles, és a skype nem az igazi. Ez végre egy gondtalan délután volt, ahol gátlások nélkül mesélhetek az embernek, aki mindig meghallgat, és objektíven lát. Neki a régi Georgie vagyok, akit ha kell, ki kell oktatni, és a körmére verni, ha valami rosszat akar csinálni. És Ivy ezt megfűszerezi a szarkasztikus, néha kicsit sértő humorával, amitől csak még jobban szeretem.

-           Londonba fogok költözni, azt hiszem. – tette le a poharát, és rám nézett.

-           Komoly? – sikkantottam fel boldogan. – És hogy miért, mikor…

-           Georgina, állj le! Ez nem jövő héten lesz. Még meg kell egyeznem az itteni Cosmoval. Tetszettek nekik a képeim, és egészen jó ajánlatot tettek, amivel átcsalhatnak a tengeren túlra.

-           Bezzeg én nem tudtalak! – húztam fel az orrom. – Nagyon jó ajánlatnak kell lennie, ha eladod a lelked egy női magazinnak. Azt hittem, örökre szabadúszó akarsz maradni.

-           Így is volt, de tudod, hosszú távon nem kifizetődő… Jól élek, de ki tudja, mi lesz 10-15 év múlva… És hátha itt a szerelem is megtalál.

-           Ó, drágám… Ez London, nem Párizs… - nevettem fel.

-           Te beszélsz? A People címlapján ezer wattos vigyorral pózolsz Roberttel.

-           Az amerikai lány, és az ír fiú szerelmes lett Angliában. Tudom, ne is folytasd. – ezek lennénk mi. Két nemzetiséget egy harmadik nemzet hozott össze, és ezt imádta a sajtó. Villámcsapásra lettünk celebek, holott én író vagyok, Rob pedig igyekszik elkerülni a hollywood-i csillogást.

-           Tény, hogy nem éppen címlapsztárnak születtetek, de lássuk be, mindkettőtök karrierjének jót tesz. És valld be, hogy imádod, ha rólad beszélnek!

-           Igyekeztem ezt az énemet New Yorkban hagyni, de úgy tűnik, nem sikerült…

-           Miért kellene otthagynod? Téged az emberek figyelme éltet, és ez így van jól! – vágta rá Ivy, és harapott egyet a szendvicséből.

-           Otthon az emberek figyelme főleg a gyűlöletükből és a félelmükből fakadt… - néztem rá.

-           Hát már sosem felejted el? Amióta kijött a könyv, senkit nem érdekel, ki voltál régen, és miket tettél.

-           És a Taylor-ügy? – remek, én hoztam fel. – Amerikában pár újság, aki megneszelte a múltam, úgy hozta le, hogy én vagyok a gonosz…

-           Mi pedig tudjuk, hogy ez nem így van, pont. – sóhajtott Ivy, és tudtam, hogy most jön a „békülj ki vele” hadjárat.

Friendship - Chapter 11.

Hey, sweeties!! Helyzet: mint látjátok, belefogtam egy kritikás-dizájnos blogba, Beával. Egészen nyugodtan kukkantsatok be, és bátran kérjetek akármit. Ez volt a reklám helye.

És akkor nincs is más hátra, mint a fejezet, ami itt van, megérkezett, kicsit Geprgie mentes, de szerintem nem fogjátok bánni. ;-)

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér! 

U.i.: Nagyon jól esett, hogy páran azt mondták, ne hagyjam abba, egyelőre nem fogom, de sose lehet tudni.

Harry

-           Tudom, de meg kell próbálnom! – sóhajtottam a telefonba. Éppen Johnnyt győzködtem, hogy segítsen nekem egy kicsit. – Köszönöm! Cső! – belement. Most már minden adott, hogy megcsináljam, amit elterveztem. Először arra gondoltam, hogy valami halál romantikus részt kiveszek a könyvéből, és megépítem. Aztán rájöttem, hogy a történet a jövőben játszódik, és sajnos nincs mögöttem egy profi díszletcsoport, hogy megálmodja a XLII. századot, Georgina Jackson szemével. Nem véletlenül nem engedi megfilmesíteni… Fél, hogy elrontják, és teljesen más lesz, mint ahogy azt ő elképzelte, hogy teljesen elrontják. Ezt Johnnytól tudom. Aztán eszembe jutott, hogy nagy DW drukker.

~*~

-           Lehetne, hogy azt csináljátok, amit kértem!? – kérdeztem ingerülten.

-           Sajnálom, de óránként változtatod a véleményed! Nem vagyok gondolatolvasó! – csattant fel Zayn, és ezzel a földre dobott pár csillagot.

-           Hé, hé… Harry első igazi meglepetése, ne szegd kedvét. – csitította őket Liam.

-           Köszönöm! – bólintottam teátrálisan, és tovább pattogtam. Zayn sóhajtva szedte össze a csillagokat, és felmászott a létrára, hogy a plafonra rakosgassa a foszforeszkáló műanyagokat. – Louis!!! Hol a TARDIS? – ordítottam.

-           Már ezerszer elmondtam neked, hogy csak holnap tudják elhozni, ma még forgatnak! És ahelyett, hogy ordítanál, inkább köszönetet mondhatnál! Tudod mekkora stressz volt kikeresni Georgie telefonjából David Tennant számát? Ha El nem tartja fel még fél percig, nekem végem! – mondta Louis, és tovább gereblyézte a vörös földet a padlón.

-           Sajnálom fiúk, hogy ekkora szemét vagyok… De iszonyúan akarom ezt! Mi van, ha tényleg ő az igazi? Jó, oké, baromság, de egyszerűen csak bekattant, ahogy megláttam. Kell! – sóhajtottam, és lerogytam egy műsziklára.

-           Srácok! – rontott be Johnny egy cyberman-nel. – Kicsit könyörögnöm kellett, de kiderült, hogy Steven Moffat nagy AlaSKA rajóngó, szóval adtam neki egy dedikált CD-t és egy VIP jegyet következő koncertünkre, és így megkaptunk egy cybermant, egy dalekot, és pár síró angyalt. A többi a kocsiban van.

-           Zseni vagy! Georgie nem sejt semmit? – kérdeztem izgatottan, és átvettem az életnagyságú figurát.

-           Semmit. Azt mondtam, a zenekarral találkozunk, és különben is, azt hiszem, valamiért fúj rám. Elég szótlan az elmúlt pár napban. – gondolkodott el Johnny.

-           Lehet, hogy mégis tud valamit?

-           Hallotta, mikor telefonáltatok. – lépett mellénk Niall. A szivem kihagyott. – Azt hiszi, hogy Taylornak akarsz segíteni. – folytatta.

-           Taylornak? Miért segítenék neki? – kérdezte félig felhúzott szemöldökkel Johnny, de láttam rajta, hogy a kérdése nem őszinte. Lehet, hogy beszélt Taylorral, de most nem ez a fontos…

-           Mert csak annyit hallott, hogy azt mondod, sokat kell tennie azért, hogy a kegyeibe fogadjon. Ez akár Taylor is lehet. Sőt! – mondta Niall, és beleharapott egy gazdagon megpakolt szendvicsbe, mire szúrós szemmel néztem rá. – Most mit nézel így? Tízórai idő van!

~*~

-           Figyelsz rám egyáltalán? – kérdezte Taylor, és maga felé fordított.

-           Persze, csak kicsit elbambultam… - motyogtam, és halványan elmosolyodtam, de fél szemmel még mindig a tv-t néztem. Georgina Jackson interjú ment.

-           Szép… - durcáskodott Taylor. Azt hiszem, a kapcsolatunk a végét járja. Elég tiszavirág életű lett, de mint kiderült, nem illünk össze. Én látom, nem tudom, neki mikor fog leesni. Nem véletlenül vagyunk egyre kevesebbet együtt. Máshogy mondom; ahhoz képest kevesebbet, mint eddig. Bevallom, eleinte nagyon be voltam gyulladva, hogy Taylor Swifttel kavarok, de a kezdeti lelkesedés elmúlt… És jelen pillanatban itt van Georgina is. Soha nem találkoztam még vele, de meg kell ismernem. Nemrég jött ki a könyve. Zseniális, egy nap alatt kivégeztem, és azóta Isten tudja, hányszor olvastam újra. A telefon és pénztárca mellett az állandó dolog, ami a táskámban van. Sosem lehet tudni, mikor unom el magam, és van lehetőségem egy kicsit olvasni a könyvét… És kicsit közelebb érzem magamhoz. Olyan, mintha

ismerném. Persze, erről Taylornak nem beszélhetek. El sem tudom képzelni, mekkora hisztit csapna, ha elmondanám neki, hogy egy másik nőért úgy rajongok, mint egy 12 éves tinédzserlány.

-           Mit gondolsz, ki tudnálak engesztelni? – kérdeztem tőle, és közelebb húzódtam. Kicsit próbálom elaltatni a gyanakvását,és elfordítani a tv felöl, hogy ne lássa, kit bámulok 10 perce kocsonyás szemekkel.

-           Azt hiszem, van néhány módszer. – mosolygott Taylor, és karjait a nyakam köré fonta. Hihetetlen, hogy nem érzek semmit egy ilyen gyönyörű lánynál. Mi a franc van velem? Taylor remek lány, és, ha komolyan gondolnám, akkor jól ellennénk. Azt hiszem, szeret. Én is elmosolyodtam, és megcsókoltam. Belekuncogott a csókunkba, mire az ágyra döntöttem, hogy én kerültem felül. Amikor már mindegyikünkön csak fehérnemű volt, beúszott Georgina hangja közénk. Még mindig beszél? Ez egy egész műsor, ami róla szól? Szemeim felpattantak, és legördültem Taylorról.

-           Mi a baj? – kérdezte értetlenül.

-           Semmi, csak most ne… Kérlek. Folyamatosan a turnén kattog az agyam. – sóhajtottam, és a hajamba túrtam.

-           Akkor… Én most lezuhanyozom. – felelte, és levette a melltartóját.  Nem mondom, hogy fából vagyok, természetesen nem hagyott hidegen a mozdulat, amivel a földre hajította a ruhadarabot, és a válla felett kacéran visszanézett. Összeszorítottam a szemem, és mérlegeltem. Georgina, akire csak távolról csorgathatom a nyálam, vagy Taylor, aki itt van teljes valójában, és arra vár, hogy lezuhanyozzunk, és még ki tudja mire. Felpattantam, egy utolsó pillantást vetettem a tv-re, ahol Georgina éppen a kamerába mosolygott, és gyorsan kikapcsoltam a készüléket, mielőtt még meggondolom magam, aztán Taylor után mentem a fürdőbe.

~*~

-           Mekkora esélyt látsz rá, hogy a húgod nem csap arcon? – huppantam le Johnny mellé. Ebédszünetet tartottunk, és most mindenki ott ült le, ahol tudott. Zayn a létrán, ami lassan már hozzánő – kellett neki elvállalni a csillagokat -, Louis és Niall egy habszivacsból készült szikladarabon, Liam, Johnyy és én pedig a földön. Csak remélem, hogy a vörös törmelék nem fogja be a nadrágom, de igazából ez a legkisebb gondom.

-           Ha nem ugrik a nyakadba, nagyon félreismertem. – nevetett Johnny.

-           Mesélj róla valamit! – kérte Liam. – Úgy értem, ne nagyon személyeset, csak amit egy interjúban is elmondana. Például, hogy honnan a Doctor Who-láz?

-           Amikor látta a Casanovát David Tennanttel, teljesen beindult, hogy milyen tehetséges, és nem utolsó sorba milyen jó pasi. Emlékszem, minden négyzetcentimétert teleaggatott a képével a szobájában. – mosolygott Johnny. – Természetesen első dolga volt rákeresni, hogy miben szerepel még, és így bukkant a Doctor Who-ra. Kiskorában is teljesen oda volt a csillagászatért, meg az ufókért, és az angol kultúrát is nagyon szerette. Emlékszem, volt vagy 5 éves, és kijelentette Margaretnek, a dadusának, hogy ő csak tejjel hajlandó meginni a teát, és hogy mostantól csakis Earl Grey-t iszik. Persze nem sokáig bírta, és még aznap hisztizett egy sort, hogy kapjon gyümölcsteát. – ezen én is elmosolyodtam. Elképzeltem a kislány Georgiet, ahogy hisztériát csap egy pohár tea miatt. – Szóval beleszeretett a sorozatba. Megszerezte ’63-ig visszamenőleg az összes   

évadot, és annyira beletemetkezett, hogy angol akcentussal kezdett beszélni, a szüleink legnagyobb örömére. A blogról csak én és Taylor tudtunk, és bevallom, hihetetlen sztorik voltak. Sosem gondoltam volna, hogy az én húgom ennyire jól ír. Persze, tudtam, hogy szinte mindenben tehetséges, és konyít mindenhez, amit elé tesznek, de hogy ennyire jó legyen, az számomra újdonság volt. Nagyon félt, mikor felhívta Andy, hogy találkozzanak. Rám és Ivyra alig hallgatott, akkor kezdtem igazán sajnálni, hogy nincs többé Taylor az életében. Ő mindig rá tudta vezetni Georgiet arra, ami neki a legjobb, és fordítva. Ez valahogy beléjük van kódolva, hogy egymásnak segítsenek. Néha nem értem, miért ilyen makacs még mindig a húgom, de ez már egy másik történet…

Friendship - Chapter 10.

Hellóóóó!!

Nos, megérkeztem, tudom, jó későn.... De itt a következő fejezet, most egy kis Georgie, de a nép kedvéért egy keveset a fiúkból is becsempésztem.  ;-)

Remélem, örültetek a kis novellának, és egy kicsit tényleg segített a megértésben. Bevallom, én a kommenteknek iszonyatosan örültem! Végre Taylor is kapott egy kevés kis szeretetet... Nem terveztem, hogy Georgie ilyen negatív figura lesz, de ugye ti is emlékeztek Blair Waldorfra? :-)

A pipákat, stb. még mindig nagyon várom, és egyre több van belőlük, ami nagyon örömmel teli! :-)

Camitől kaptam egy csodálatos díjat, aminek nagyon örülök!
És egy másik díj, egy novellaverseny, amin II. helyezett lettem! Hát nem csodálatos? :-) 

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér!  - Most még fontosabb a kritika, kérlek titeket. Elkapott a tavaszi letargia, és úgy érzem, nincs értelme folytatni. Se az Un jour-t, se a Friendship-et.

1. Milyen hatással van rád az esetleges negatív kritika olvasása? Próbálok erőt meríteni belőle, és megfogadni, hogy ezeket kell kijavítanom, persze, ha igényes kritikáról beszélünk. 
2. Volt-e olyan szereplő a történetedben, akivel abszolút nem tudtál azonosulni? Egyelőre még nem, de a másik sztoriban, az Un jour-ban, eredetileg Rellának nagyobb szerepet szántam, viszont az ő karakterét nagyon nem éreztem...
3. Gondoltál-e rá valaha, hogy ennyire fogják szeretni az írásaid? Egyáltalán szereti valaki? Nem hiszem, hogy túl nagy rajongótáborom van, de azt a maroknyi csapatot nagyon szeretem, és miattuk megéri továbbcsinálni! 
4. Hány blogot olvasol? Ez változó. Van, hogy találok egy újat, és azt kivégzem, ha pedig még nem befejezett, akkor beveszem a kedvencek közé, és figyelem a frissítéseket. Néha szelektálnom kell, hogy ne legyen túl sok. Nagyjából 4-5 blogot olvasok rendszeresen.
5. Ki az abszolút kedvenc bandatag, akiről olvasol fanfictiont? Louis. Ez egyértelmű. Róla bármit szívesen olvasok, még, ha nagyon gagyi, akkor is végigrágom magam rajta. Kicsit mániákus, de őt nagyon kedvelem. :-)

1. Az ötletek csak jönnek, vagy megtervezed a fejezetet?
2. Amikor egy adott szereplő szemszögéből látod a történetet, mennyire azonosulsz vele, és mennyire nehéz átzökkenni egy másik szereplő fejébe?
3. Mit gondolsz azokról a tizenegy-két évesekről, akik azt hiszik, tudnak +18-as sztorit írni? 
4. Milyen írók inspirálnak, kik az abszolút kedvenceid?
5. Miért éppen az a sztori, amit éppen írsz? 

• Cami
• Szilvi
• Annie

Georgie

-           Gyönyörű vagy! – suttogta Harry, és végigsimított a felkaromon. – Indulhatunk?

-           Igen. – mosolyogtam rá. Ujjainkat összekulcsolta, és nagy meglepetésemre gyalog indultunk el.

-           Csak, hogy mindenki tudja, hogy végre az enyém vagy. – válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.

-           Javíthatatlan vagy… És egyre jobban megy a romantika!  nevettem.

-           Akkor vissza kell fognom magam, nehogy túl jó legyek benne. – nézett rám játékosan.

Igaza volt, rengetegen megbámultak út közben, de szerencsére senki nem volt annyira szemtelen, hogy bármelyikűnkhöz odalépjen autogrammért, vagy fényképért, annak ellenére, hogy a vaku itt-ott azért megvillant. Nem érdekelt. Boldog voltam. Amióta Harryt megismertem, tudat alatt mindig is meg akartam tudni, hogy mi van, vagy mi lehetne kettőnk között. Amióta Robert kikerült a képből, ezt egyáltalán nem is bántam.

Ez az első hivatalos randink, de nem az első találkozónk. Persze rögtön arról kezdtek cikkezni, hogy csak Taylor miatt vagyok Harryvel, hogy ezzel is bosszantsam ex-barátnőm. Nem igaz. Harry miatt vagyok vele.

-         Min töprengsz? – szorította meg a kezem.

-         Csak kettőnkön. Hogy mennyi minden van a hátunk mögött, pedig igazán még nem is vagyunk egy pár.

-         Nem lennénk azok?

-         Azok vagyunk? – kérdeztem óvatosan. Ugyan Harry volt a kezdeményező, és ő akart engem, attól még voltak fenntartásaim. Ráadásul idősebb is vagyok, mi van, ha egyszer ez gond lesz?

-         Persze, hogy azok vagyunk! Vagy te nem… - hezitált. Istenem, még ő van beijedve? Nem neki kell megtartania egy nála négy évvel fiatalabb, éppen csapongó Casanovát…

-         De igen, csak nem tudtam, hogy te…

-         Oké, fejezzük be. A barátnőm vagy, és az is maradsz vagy… Életünk végéig.

-         Rendben. – mosolyogtam megkönnyebbülten, mire apró csókot lehelt a számra, és kinyitotta előttem a vendéglő ajtaját…

-         Mi a franc? – pattantak ki a szemeim. A puha flanel simogatta a bőröm, de most egyáltalán nem érdekelt. Mi a jó Istenért álmodom Harold Edward Stylesszal? És honnan tudom a teljes nevét?

-         Minden oké? – lépett be a szobába Johnny a szokásos reggeli feketémmel.

-         Persze, csak hülyeséget álmodtam. – töröltem meg a szemeim, és elvettem tőle a bögrét.

-         Megint kukacok voltak a bőröd alatt? – ez nem volt vicces. Az után az álom után három napig öt percenként tapogattam magam, nem-e nőtt ki valahol egy kukac. Szörnyű volt.

-         Nem. Sokkal abberáltabb.

-         Ennél? Ki vele. – bújt be mellém a bátyám, a saját kakaóját az éjjeliszekrényemre téve. Akármennyire is idegesített néha, nagyon

 fontosak ezek a kis rituálék. Hogy minden reggel befészkeli magát mellém, és végighallgatja, hogy milyen baromságot álmodtam, aztán ő is elmeséli. Utána megnézzük a reggeli műsorokat, és kezdődhet a nap. 

-         Harry Styles randira vitt.

-         Legalább valami király helyre? – kortyolt bele a kakójába.

-         Egy kis vendéglőbe. Gyalog mentünk, mert midenkinek a tudtára akarta adni, hogy vele vagyok. Fura volt, nagyon fura. – megráztam a fejem, és é is ittam egy kortyot. Az erős kávé ismerős keserű íze kicsit kijózanított, de még mindig azon kattogott az agyam, hogy miért Harry. Miért nem Niall? Ő cuki, és egy csomót vagyunk együtt. Vagy Zayn? Ő meg csak simán szexi, és simán leteperhető…

-         Neked véletlenül nem Roberttel van ma találkád? – kérdezte Johnny.

-         De igen. Ezért nem is értem, hogy miért valaki másról álmodom, mikor ma életem legnagyobb fogásával találkozom… - sóhajtottam, és próbáltam az időjárás jelentésre koncentrálni.

~*~

Régen voltam már így besózva. Robert tegnap felhívott, és gyakorlatilag közölte, hogy elvisz vacsorázni. Nem, mintha ellenkezni akartam volna…

-         Ne ficánkolj már annyit! – rivallt rám Eleanor. Amikor sikkítozva felhívtam, teljesen begyulladt, és közölte, hogy ő fogja megcsinálni a hajam és a sminkem. Most a fésülködőasztalom előtt ültem, ő laza hullámokat sütött a hajamba, Louis pedig az ágyamon fetrengett, és nagy gonddal próbálta kiválasztani, hogy melyik párnát gyúrja a feje alá.

-         Még egy órátok van! – nézett az órára Louis. – Segítenék, de nem Houdinivel mész randizni, aki megszokta a bohócsminket.

-         Igazán köszönöm a gesztust, Louis. – fintorogtam a tükörbe, mire ő csak mosolygott. Az utóbbi időben rengeteget vagyunk együtt. Louis, Niall, El és én. A többiekkel is sokat találkozom, már ismerem a barátnőiket is, de valahogy ez a két srác áll a legközelebb hozzám. Eleanornak igaza volt, Louis pontosan olyan, mint ő, így azonnal jól kijöttünk. Niallel pedig a zaba-verseny óta vagyunk nagy pajtik. Ő tudta a több csirkét betolni, de azért mégiscsak nyertes is voltam; lett egy új barátom. 

A hajam után következett a sminkem. Már délelőtt kiválasztottam, miben megyek, így könnyebb volt hozzáigazítani a sminkem, bár én nem akartam túlzásba esni. A hétköznapokban sem vagyok egy L’oréal-sminkmester, nem értem, miért kell ennyire kicicomázni, hogy aztán natúrban teljesen más képet kapjon rólam Robert. Szó szót követett, aztán Louis feldobott egy pénzérmét, hogy melyik smink legyen. Én nyertem. El kicsit fújtatva vitte fel az egyszerű sminket, de a vörös rúzshoz ragaszkodott.

~*~

-           Gyönyörű vagy! – suttogta Robert, és végigsimított a felkaromon. – Indulhatunk?

-           Igen. – mosolyogtam rá. Ujjainkat összekulcsolta, és nagy meglepetésemre gyalog indultunk el.

-           Csak, hogy mindenki tudja, hogy végre az enyém vagy. – válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. Összezavarodtam. Eddig minden pontosan úgy történik, mint az álmomban. Ez bizarr.

-           És hova megyünk? – kérdeztem kicsit felé fordulva.

-           A közelben van egy apró olasz vendéglő. Kockás asztal, muskátli, meg minden, ami kell. – nevetett fel.

-           Remekül hangzik. – mosolyogtam, és kicsit megszorítottam a kezét. Ez nagyon fura. Ezen a ponton mondtam azt, hogy valaki agyon rossz viccet csinál az estémből. Legközelebb kukacok nőnek a bőröm alatt? Vagy Batman csillámpónin jön értem, egy szivárványon ugrálva?

-           Min gondolkozol? – zökkentett ki a nagy gondolatmenetemből Rob hangja.

-           Csak, hogy mit egyek. – vontam vállat, és próbáltam nem letörölni a mosolyt a képemről. Miért nem vagyok felhőtlenül boldog? Mi ez a hiányérzet? Miért nem érzem, hogy Rob keze égeti a bőröm? Talán nem teljesen olyan ez az este, mint az álmom volt…

Ahogy megérkeztünk, Rob kinyitotta előttem az ajtót, és betessékelt, aztán egy eldugott kis kétszemélyes asztalhoz kormányozott. Kihúzta a székem, és betolta, mikor leültem. Úriember, igazi angol.

-           Szóval itt már dugdozhatsz? – húztam fel a szemöldököm játékosan.

-           Ha akarod, ülhetünk középre, hogy egy perc nyugtunk se legyen.

-           Nyertél. – emeltem fel megadóan a kezeim, mire mind a ketten elnevettük magunkat.

-           Milyen napod volt? – kérdezte, és a pincér felé intett, aki szó nélkül töltött mindkettőnknek vörösbort.

-           Csak a szokásos… A délelőttöt a bátyámmal töltöttem, és kicsit írtam. Aztán délután berontott Eleanor és Louis, a legjobb barátaim. Mint a forgószél, esélyem sem volt unatkozni. És most itt ülök veled, és 2007-es egri bikavért iszom, azon töprengve, hogy mit is egyek. – fejeztem be a felsorolást, és ránéztem. Smaragdzöld szemei az enyémbe fúródtak, és egy pillanatra kizökkentettek. – Neked hogy telt a napod? – köszörültem meg a torkom zavartan. Egyedül az aggaszt, hogy nem Rob zöld szemeit láttam az előbb.

-           Délelőtt egy új sorozat megbeszélésén voltam, aztán együtt ebédeltem Daviddel és Ruperttel, ami egy kicsit elhúzódott, de szerencsére időben odaértem hozzád. Most pedig itt ülök veled, 2007-es egri bikavért iszom, ami eddig nekem vörösbor volt, de már neve és születési ideje is van, szóval már megérte elhozni téged ide. Honnan vagy ennyire penge borokból?

-           Neveltetés kérdése az egész.

-           Ó, én kérek elnézést. – mosolygott.

Rengeteget beszélgettünk az este folyamán, és az előétel után minden kétségem elszállt. Lehet, hogy álmomban Harryvel voltam, de a valóságban sokkal jobban éreztem magam Robbal, mint ahogy azt a legelején elképzeltem.

-           Megérkeztünk… - fordultam Robert felé az ajtóban.

-           Remélem, nem okoztam csalódást. – mosolygott kisfiúsan.

-           Egyáltalán nem. Sőt! Kifejezetten jól éreztem magam! – válaszoltam szégyenlősen. A mosolya még szélesebb lett, és egyre közeledett felém. Arcomon éreztem a leheletét, aztán nagyon gyengéden ajkait az enyémhez nyomta. Karjaim automatikusan a nyaka köré fonódtak, amin felbátorodott, és hevesebben csókolt. Nyelvével óvatosan megnyalta az alsóajkam, mire én felsóhajtottam, ő pedig nyelvével az enyémet kereste. Megszűnt körülöttünk a világ, és fogalmam sincs, mennyi idő múlva váltunk el egymástól levegőhiány miatt. Homlokát az enyémnek döntötte, és egy ideig csak néztünk egymás szemébe, és pihegtünk.

-           Holnap hívlak! – ígérte mosolyogva, és egy búcsúcsókot nyomott a számra, ami kicsit elhúzódott. Kótyagosan, idióta vigyorral az arcomon léptem be a lakásba, ahol éppen Johnny telefonált. Nem szokásom kihallgatni, de a nevemet említette, amire felkaptam a fejem.

-           Rendben, segítek… De tudod, hogy Georgienak nem vagy a szíve csücske, nagyon kell teperned… - Taylor. Hát ezt nem hiszem el. Már a bátyámat is bevette a Scooby-csapatba??