Friendship - Chapter 11.

Hey, sweeties!! Helyzet: mint látjátok, belefogtam egy kritikás-dizájnos blogba, Beával. Egészen nyugodtan kukkantsatok be, és bátran kérjetek akármit. Ez volt a reklám helye.

És akkor nincs is más hátra, mint a fejezet, ami itt van, megérkezett, kicsit Geprgie mentes, de szerintem nem fogjátok bánni. ;-)

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér! 

U.i.: Nagyon jól esett, hogy páran azt mondták, ne hagyjam abba, egyelőre nem fogom, de sose lehet tudni.

Harry

-           Tudom, de meg kell próbálnom! – sóhajtottam a telefonba. Éppen Johnnyt győzködtem, hogy segítsen nekem egy kicsit. – Köszönöm! Cső! – belement. Most már minden adott, hogy megcsináljam, amit elterveztem. Először arra gondoltam, hogy valami halál romantikus részt kiveszek a könyvéből, és megépítem. Aztán rájöttem, hogy a történet a jövőben játszódik, és sajnos nincs mögöttem egy profi díszletcsoport, hogy megálmodja a XLII. századot, Georgina Jackson szemével. Nem véletlenül nem engedi megfilmesíteni… Fél, hogy elrontják, és teljesen más lesz, mint ahogy azt ő elképzelte, hogy teljesen elrontják. Ezt Johnnytól tudom. Aztán eszembe jutott, hogy nagy DW drukker.

~*~

-           Lehetne, hogy azt csináljátok, amit kértem!? – kérdeztem ingerülten.

-           Sajnálom, de óránként változtatod a véleményed! Nem vagyok gondolatolvasó! – csattant fel Zayn, és ezzel a földre dobott pár csillagot.

-           Hé, hé… Harry első igazi meglepetése, ne szegd kedvét. – csitította őket Liam.

-           Köszönöm! – bólintottam teátrálisan, és tovább pattogtam. Zayn sóhajtva szedte össze a csillagokat, és felmászott a létrára, hogy a plafonra rakosgassa a foszforeszkáló műanyagokat. – Louis!!! Hol a TARDIS? – ordítottam.

-           Már ezerszer elmondtam neked, hogy csak holnap tudják elhozni, ma még forgatnak! És ahelyett, hogy ordítanál, inkább köszönetet mondhatnál! Tudod mekkora stressz volt kikeresni Georgie telefonjából David Tennant számát? Ha El nem tartja fel még fél percig, nekem végem! – mondta Louis, és tovább gereblyézte a vörös földet a padlón.

-           Sajnálom fiúk, hogy ekkora szemét vagyok… De iszonyúan akarom ezt! Mi van, ha tényleg ő az igazi? Jó, oké, baromság, de egyszerűen csak bekattant, ahogy megláttam. Kell! – sóhajtottam, és lerogytam egy műsziklára.

-           Srácok! – rontott be Johnny egy cyberman-nel. – Kicsit könyörögnöm kellett, de kiderült, hogy Steven Moffat nagy AlaSKA rajóngó, szóval adtam neki egy dedikált CD-t és egy VIP jegyet következő koncertünkre, és így megkaptunk egy cybermant, egy dalekot, és pár síró angyalt. A többi a kocsiban van.

-           Zseni vagy! Georgie nem sejt semmit? – kérdeztem izgatottan, és átvettem az életnagyságú figurát.

-           Semmit. Azt mondtam, a zenekarral találkozunk, és különben is, azt hiszem, valamiért fúj rám. Elég szótlan az elmúlt pár napban. – gondolkodott el Johnny.

-           Lehet, hogy mégis tud valamit?

-           Hallotta, mikor telefonáltatok. – lépett mellénk Niall. A szivem kihagyott. – Azt hiszi, hogy Taylornak akarsz segíteni. – folytatta.

-           Taylornak? Miért segítenék neki? – kérdezte félig felhúzott szemöldökkel Johnny, de láttam rajta, hogy a kérdése nem őszinte. Lehet, hogy beszélt Taylorral, de most nem ez a fontos…

-           Mert csak annyit hallott, hogy azt mondod, sokat kell tennie azért, hogy a kegyeibe fogadjon. Ez akár Taylor is lehet. Sőt! – mondta Niall, és beleharapott egy gazdagon megpakolt szendvicsbe, mire szúrós szemmel néztem rá. – Most mit nézel így? Tízórai idő van!

~*~

-           Figyelsz rám egyáltalán? – kérdezte Taylor, és maga felé fordított.

-           Persze, csak kicsit elbambultam… - motyogtam, és halványan elmosolyodtam, de fél szemmel még mindig a tv-t néztem. Georgina Jackson interjú ment.

-           Szép… - durcáskodott Taylor. Azt hiszem, a kapcsolatunk a végét járja. Elég tiszavirág életű lett, de mint kiderült, nem illünk össze. Én látom, nem tudom, neki mikor fog leesni. Nem véletlenül vagyunk egyre kevesebbet együtt. Máshogy mondom; ahhoz képest kevesebbet, mint eddig. Bevallom, eleinte nagyon be voltam gyulladva, hogy Taylor Swifttel kavarok, de a kezdeti lelkesedés elmúlt… És jelen pillanatban itt van Georgina is. Soha nem találkoztam még vele, de meg kell ismernem. Nemrég jött ki a könyve. Zseniális, egy nap alatt kivégeztem, és azóta Isten tudja, hányszor olvastam újra. A telefon és pénztárca mellett az állandó dolog, ami a táskámban van. Sosem lehet tudni, mikor unom el magam, és van lehetőségem egy kicsit olvasni a könyvét… És kicsit közelebb érzem magamhoz. Olyan, mintha

ismerném. Persze, erről Taylornak nem beszélhetek. El sem tudom képzelni, mekkora hisztit csapna, ha elmondanám neki, hogy egy másik nőért úgy rajongok, mint egy 12 éves tinédzserlány.

-           Mit gondolsz, ki tudnálak engesztelni? – kérdeztem tőle, és közelebb húzódtam. Kicsit próbálom elaltatni a gyanakvását,és elfordítani a tv felöl, hogy ne lássa, kit bámulok 10 perce kocsonyás szemekkel.

-           Azt hiszem, van néhány módszer. – mosolygott Taylor, és karjait a nyakam köré fonta. Hihetetlen, hogy nem érzek semmit egy ilyen gyönyörű lánynál. Mi a franc van velem? Taylor remek lány, és, ha komolyan gondolnám, akkor jól ellennénk. Azt hiszem, szeret. Én is elmosolyodtam, és megcsókoltam. Belekuncogott a csókunkba, mire az ágyra döntöttem, hogy én kerültem felül. Amikor már mindegyikünkön csak fehérnemű volt, beúszott Georgina hangja közénk. Még mindig beszél? Ez egy egész műsor, ami róla szól? Szemeim felpattantak, és legördültem Taylorról.

-           Mi a baj? – kérdezte értetlenül.

-           Semmi, csak most ne… Kérlek. Folyamatosan a turnén kattog az agyam. – sóhajtottam, és a hajamba túrtam.

-           Akkor… Én most lezuhanyozom. – felelte, és levette a melltartóját.  Nem mondom, hogy fából vagyok, természetesen nem hagyott hidegen a mozdulat, amivel a földre hajította a ruhadarabot, és a válla felett kacéran visszanézett. Összeszorítottam a szemem, és mérlegeltem. Georgina, akire csak távolról csorgathatom a nyálam, vagy Taylor, aki itt van teljes valójában, és arra vár, hogy lezuhanyozzunk, és még ki tudja mire. Felpattantam, egy utolsó pillantást vetettem a tv-re, ahol Georgina éppen a kamerába mosolygott, és gyorsan kikapcsoltam a készüléket, mielőtt még meggondolom magam, aztán Taylor után mentem a fürdőbe.

~*~

-           Mekkora esélyt látsz rá, hogy a húgod nem csap arcon? – huppantam le Johnny mellé. Ebédszünetet tartottunk, és most mindenki ott ült le, ahol tudott. Zayn a létrán, ami lassan már hozzánő – kellett neki elvállalni a csillagokat -, Louis és Niall egy habszivacsból készült szikladarabon, Liam, Johnyy és én pedig a földön. Csak remélem, hogy a vörös törmelék nem fogja be a nadrágom, de igazából ez a legkisebb gondom.

-           Ha nem ugrik a nyakadba, nagyon félreismertem. – nevetett Johnny.

-           Mesélj róla valamit! – kérte Liam. – Úgy értem, ne nagyon személyeset, csak amit egy interjúban is elmondana. Például, hogy honnan a Doctor Who-láz?

-           Amikor látta a Casanovát David Tennanttel, teljesen beindult, hogy milyen tehetséges, és nem utolsó sorba milyen jó pasi. Emlékszem, minden négyzetcentimétert teleaggatott a képével a szobájában. – mosolygott Johnny. – Természetesen első dolga volt rákeresni, hogy miben szerepel még, és így bukkant a Doctor Who-ra. Kiskorában is teljesen oda volt a csillagászatért, meg az ufókért, és az angol kultúrát is nagyon szerette. Emlékszem, volt vagy 5 éves, és kijelentette Margaretnek, a dadusának, hogy ő csak tejjel hajlandó meginni a teát, és hogy mostantól csakis Earl Grey-t iszik. Persze nem sokáig bírta, és még aznap hisztizett egy sort, hogy kapjon gyümölcsteát. – ezen én is elmosolyodtam. Elképzeltem a kislány Georgiet, ahogy hisztériát csap egy pohár tea miatt. – Szóval beleszeretett a sorozatba. Megszerezte ’63-ig visszamenőleg az összes   

évadot, és annyira beletemetkezett, hogy angol akcentussal kezdett beszélni, a szüleink legnagyobb örömére. A blogról csak én és Taylor tudtunk, és bevallom, hihetetlen sztorik voltak. Sosem gondoltam volna, hogy az én húgom ennyire jól ír. Persze, tudtam, hogy szinte mindenben tehetséges, és konyít mindenhez, amit elé tesznek, de hogy ennyire jó legyen, az számomra újdonság volt. Nagyon félt, mikor felhívta Andy, hogy találkozzanak. Rám és Ivyra alig hallgatott, akkor kezdtem igazán sajnálni, hogy nincs többé Taylor az életében. Ő mindig rá tudta vezetni Georgiet arra, ami neki a legjobb, és fordítva. Ez valahogy beléjük van kódolva, hogy egymásnak segítsenek. Néha nem értem, miért ilyen makacs még mindig a húgom, de ez már egy másik történet…