Friendship - Chaprter 12.

Hey, sweeties! 

Szóval későn, tudom, de megérkeztem a következő fejezettel. Tudom, az előző nem lett a szívetek csücske, mer nem sok pipa, és komment érkezett, de végül is melyik volt eddig népszerű? :-D

Továbbra is kérek mindenkit, hogy kommentáljon, pipáljon, mert nagyon kéne, hogy tudjam, hogy mi merre hány méter!
Akik megtették, és mindig megteszik(egy kemény mag lett az olvasótáborom), azoknak nagyon köszönöm, IMÁDLAK TITEKET! :-))

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér!

Georgie

-           Ivy, édesem! – ugrottam a nyakába a reptéren.

-           Nem kell megfújtanod… - nyögte a karjaim közül, de attól még jól megszorongattam. – Tudod, még mindig nem kell ragaszkodnod hozzá, hogy nálatok lakjak. Elvagyok egy szállodában is.

-           Mint a múltkor? Felejtsd el! Nem azért porszívóztattam Johnnyval, hogy hotelben lakj! – ráztam a fejem, és elvettem az egyik bőröndjét, aztán megindultam a kocsi felé. – És milyen volt az út? Nincs már meg a szexi légi utaskísérő srác? – kérdeztem már az autóban, úton hazafelé.

-           Ha meg is van, ma nem vele utaztunk. – fintorodott el Ivy. – De nem is én vagyok itt az érdekes. Mit gondolsz, kit tartanak Anglia új álompárjának? – fordult kicsit felém az ülésen.

-           Egy amerikai és egy ír románcát? – feleltem óvatosan. Tényleg mindenhol ott voltunk. Már az első randi másnapján megjelentünk néhány napilapban, aztán nem sokkal később a csapból is mi kezdtünk folyni. Nem mondom, hogy örülök neki, de úgy néz ki, Robertet nem hozza különösebben lázba, ha állandóan fényképezik, engem pedig nem igazán érdekel.

-           És mennyire komoly?

-           Nem tudom… Néha úgy érzem, Rob megőrül értem, aztán elbizonytalanodom, mikor napokig máshol jár, még akkor is, mikor együtt vagyunk. De az is lehet, hogy csak bemesélem magamnak.

-           Szerintem is. Amit én láttam az újságokban, egyértelmű, hogy oda van érted! – vágta rá Ivy. – Állandóan fülig ér a szája, és úgy néz rád, mint egy szerelmes tinédzser.

-           Komolyan gondolod? – kérdeztem. Kételkedtem, tényleg.

-           Ne legyél hülye! Hol van a régi Georgina Jackson, aki tett mindenkire, és a világ leghatározottabb embere?

-           Sehol. Annak a Georgie-nak vége, mióta… - elhallgattam, és Ivy sem érezte szükségét annak, hogy kimondja.

~*~

-           Georgie… Taylor csak jót akart! – simogatta meg a kezem Ivy, de elkaptam mellőle.

-           Jót!? Hogy lehet jó az, ami tönkre teszi a hírnevem? – kérdeztem hisztérikusan. Napok óta csak ültem a szobámban, és véreresre bőgtem a szemeim. – A szüleim nem beszélnek velem, érted???

-           Hogy? – fordult felém értetlenül Ivy. Sóhajtva az ágyra roskadtam, így az éppen belépő Johnny válaszolt helyettem.

-           Anyáék azt hiszik Georgie becsapta őket.

-           De, hát, miért?

-           Mert ők azt hitték, Georgie boldog abban a posztban, amiben ők elképzelték, és hogy azért az, aki, mert ő akarta így. Amikor kiderült, hogy csak miattuk csinálta az egészet, ráadásul Dannel is összeszűrte a levet, kitört a háború.

-           Mi a baj Dannel?

-           Hogy nem a legfelsőbb körökből jön. A szülei nem vezetők, csak beosztottak, annak ellenére, hogy Dan kemény munkával az iskola, és Manhattan csúcsára evickélt.

-           Ezért is tetszettem neki. – suttogtam magam elé. – Mert látta, tudta, ahogy a szemembe nézett. Hogy nem vagyok őszinte királynő. Hogy enyém a világ, de nem akarom feleannyira sem az egészet, mint ahogy azt mutatom.

-           És ezt miért nem beszélted meg a szüleiddel? – kérdezte Ivy.

~*~

-           Mi a szar ez? – néztem hitetlenkedve az öt padon ülő, vigyorgó viaszbábú felé.

-           Úgy tűnik az új barátaid híresebbek, mint gondolnád… - nevetett Ivy, és leült a viasz-Liam mellé. – Ő tetszik nekem. Fényképezz már le velük! – csak megcsóváltam a fejem, és kattintottam pár képet a fényképezőmmel. Ivy mindegyikűjük mellé odaült, és próbálta elhitetni a kamerával, hogy őrült rajongóként fogdozza a másokat. – Gyere már ide, kérjünk meg valakit, hogy csináljon pár képet.

-           Elnézést, lefényképezne minket ezzel az öt csodával? – léptem egy idős néni mellé, aki mosolyogva bólintott, elmagyaráztam neki, hogy mit kell lenyomnia, én pedig odaültem viasz-Niall mellé, és amikor kattant a kép, egy cuppanós puszit nyomtam érzéketlen arcára. – Köszönjük! – álltam fel mosolyogva immár viasz Louis mellől.

-           A-a… Harryt kihagytad!

-           Felejtsd el. Nem vagyunk puszipajtások, még így sem. – ráztam a fejem, de Ivy nem engedett. Kénytelen-kelletlen odahúzódtam viasz-Harryhez, és ajkaimat a fejéhez nyomtam. – Oké, most már elég, biztos a néni is szeretne tovább nézelődni! – nyomatékosítottam Ivy felé, mire a nő elmosolyodott.

Örültem, hogy végre egy délutánt csak vele tölthetek Annyira hiányzik Ivy… Olyan messze van Los Angeles, és a skype nem az igazi. Ez végre egy gondtalan délután volt, ahol gátlások nélkül mesélhetek az embernek, aki mindig meghallgat, és objektíven lát. Neki a régi Georgie vagyok, akit ha kell, ki kell oktatni, és a körmére verni, ha valami rosszat akar csinálni. És Ivy ezt megfűszerezi a szarkasztikus, néha kicsit sértő humorával, amitől csak még jobban szeretem.

-           Londonba fogok költözni, azt hiszem. – tette le a poharát, és rám nézett.

-           Komoly? – sikkantottam fel boldogan. – És hogy miért, mikor…

-           Georgina, állj le! Ez nem jövő héten lesz. Még meg kell egyeznem az itteni Cosmoval. Tetszettek nekik a képeim, és egészen jó ajánlatot tettek, amivel átcsalhatnak a tengeren túlra.

-           Bezzeg én nem tudtalak! – húztam fel az orrom. – Nagyon jó ajánlatnak kell lennie, ha eladod a lelked egy női magazinnak. Azt hittem, örökre szabadúszó akarsz maradni.

-           Így is volt, de tudod, hosszú távon nem kifizetődő… Jól élek, de ki tudja, mi lesz 10-15 év múlva… És hátha itt a szerelem is megtalál.

-           Ó, drágám… Ez London, nem Párizs… - nevettem fel.

-           Te beszélsz? A People címlapján ezer wattos vigyorral pózolsz Roberttel.

-           Az amerikai lány, és az ír fiú szerelmes lett Angliában. Tudom, ne is folytasd. – ezek lennénk mi. Két nemzetiséget egy harmadik nemzet hozott össze, és ezt imádta a sajtó. Villámcsapásra lettünk celebek, holott én író vagyok, Rob pedig igyekszik elkerülni a hollywood-i csillogást.

-           Tény, hogy nem éppen címlapsztárnak születtetek, de lássuk be, mindkettőtök karrierjének jót tesz. És valld be, hogy imádod, ha rólad beszélnek!

-           Igyekeztem ezt az énemet New Yorkban hagyni, de úgy tűnik, nem sikerült…

-           Miért kellene otthagynod? Téged az emberek figyelme éltet, és ez így van jól! – vágta rá Ivy, és harapott egyet a szendvicséből.

-           Otthon az emberek figyelme főleg a gyűlöletükből és a félelmükből fakadt… - néztem rá.

-           Hát már sosem felejted el? Amióta kijött a könyv, senkit nem érdekel, ki voltál régen, és miket tettél.

-           És a Taylor-ügy? – remek, én hoztam fel. – Amerikában pár újság, aki megneszelte a múltam, úgy hozta le, hogy én vagyok a gonosz…

-           Mi pedig tudjuk, hogy ez nem így van, pont. – sóhajtott Ivy, és tudtam, hogy most jön a „békülj ki vele” hadjárat.