Friendship - Chapter 10.

Hellóóóó!!

Nos, megérkeztem, tudom, jó későn.... De itt a következő fejezet, most egy kis Georgie, de a nép kedvéért egy keveset a fiúkból is becsempésztem.  ;-)

Remélem, örültetek a kis novellának, és egy kicsit tényleg segített a megértésben. Bevallom, én a kommenteknek iszonyatosan örültem! Végre Taylor is kapott egy kevés kis szeretetet... Nem terveztem, hogy Georgie ilyen negatív figura lesz, de ugye ti is emlékeztek Blair Waldorfra? :-)

A pipákat, stb. még mindig nagyon várom, és egyre több van belőlük, ami nagyon örömmel teli! :-)

Camitől kaptam egy csodálatos díjat, aminek nagyon örülök!
És egy másik díj, egy novellaverseny, amin II. helyezett lettem! Hát nem csodálatos? :-) 

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér!  - Most még fontosabb a kritika, kérlek titeket. Elkapott a tavaszi letargia, és úgy érzem, nincs értelme folytatni. Se az Un jour-t, se a Friendship-et.

1. Milyen hatással van rád az esetleges negatív kritika olvasása? Próbálok erőt meríteni belőle, és megfogadni, hogy ezeket kell kijavítanom, persze, ha igényes kritikáról beszélünk. 
2. Volt-e olyan szereplő a történetedben, akivel abszolút nem tudtál azonosulni? Egyelőre még nem, de a másik sztoriban, az Un jour-ban, eredetileg Rellának nagyobb szerepet szántam, viszont az ő karakterét nagyon nem éreztem...
3. Gondoltál-e rá valaha, hogy ennyire fogják szeretni az írásaid? Egyáltalán szereti valaki? Nem hiszem, hogy túl nagy rajongótáborom van, de azt a maroknyi csapatot nagyon szeretem, és miattuk megéri továbbcsinálni! 
4. Hány blogot olvasol? Ez változó. Van, hogy találok egy újat, és azt kivégzem, ha pedig még nem befejezett, akkor beveszem a kedvencek közé, és figyelem a frissítéseket. Néha szelektálnom kell, hogy ne legyen túl sok. Nagyjából 4-5 blogot olvasok rendszeresen.
5. Ki az abszolút kedvenc bandatag, akiről olvasol fanfictiont? Louis. Ez egyértelmű. Róla bármit szívesen olvasok, még, ha nagyon gagyi, akkor is végigrágom magam rajta. Kicsit mániákus, de őt nagyon kedvelem. :-)

1. Az ötletek csak jönnek, vagy megtervezed a fejezetet?
2. Amikor egy adott szereplő szemszögéből látod a történetet, mennyire azonosulsz vele, és mennyire nehéz átzökkenni egy másik szereplő fejébe?
3. Mit gondolsz azokról a tizenegy-két évesekről, akik azt hiszik, tudnak +18-as sztorit írni? 
4. Milyen írók inspirálnak, kik az abszolút kedvenceid?
5. Miért éppen az a sztori, amit éppen írsz? 

• Cami
• Szilvi
• Annie

Georgie

-           Gyönyörű vagy! – suttogta Harry, és végigsimított a felkaromon. – Indulhatunk?

-           Igen. – mosolyogtam rá. Ujjainkat összekulcsolta, és nagy meglepetésemre gyalog indultunk el.

-           Csak, hogy mindenki tudja, hogy végre az enyém vagy. – válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.

-           Javíthatatlan vagy… És egyre jobban megy a romantika!  nevettem.

-           Akkor vissza kell fognom magam, nehogy túl jó legyek benne. – nézett rám játékosan.

Igaza volt, rengetegen megbámultak út közben, de szerencsére senki nem volt annyira szemtelen, hogy bármelyikűnkhöz odalépjen autogrammért, vagy fényképért, annak ellenére, hogy a vaku itt-ott azért megvillant. Nem érdekelt. Boldog voltam. Amióta Harryt megismertem, tudat alatt mindig is meg akartam tudni, hogy mi van, vagy mi lehetne kettőnk között. Amióta Robert kikerült a képből, ezt egyáltalán nem is bántam.

Ez az első hivatalos randink, de nem az első találkozónk. Persze rögtön arról kezdtek cikkezni, hogy csak Taylor miatt vagyok Harryvel, hogy ezzel is bosszantsam ex-barátnőm. Nem igaz. Harry miatt vagyok vele.

-         Min töprengsz? – szorította meg a kezem.

-         Csak kettőnkön. Hogy mennyi minden van a hátunk mögött, pedig igazán még nem is vagyunk egy pár.

-         Nem lennénk azok?

-         Azok vagyunk? – kérdeztem óvatosan. Ugyan Harry volt a kezdeményező, és ő akart engem, attól még voltak fenntartásaim. Ráadásul idősebb is vagyok, mi van, ha egyszer ez gond lesz?

-         Persze, hogy azok vagyunk! Vagy te nem… - hezitált. Istenem, még ő van beijedve? Nem neki kell megtartania egy nála négy évvel fiatalabb, éppen csapongó Casanovát…

-         De igen, csak nem tudtam, hogy te…

-         Oké, fejezzük be. A barátnőm vagy, és az is maradsz vagy… Életünk végéig.

-         Rendben. – mosolyogtam megkönnyebbülten, mire apró csókot lehelt a számra, és kinyitotta előttem a vendéglő ajtaját…

-         Mi a franc? – pattantak ki a szemeim. A puha flanel simogatta a bőröm, de most egyáltalán nem érdekelt. Mi a jó Istenért álmodom Harold Edward Stylesszal? És honnan tudom a teljes nevét?

-         Minden oké? – lépett be a szobába Johnny a szokásos reggeli feketémmel.

-         Persze, csak hülyeséget álmodtam. – töröltem meg a szemeim, és elvettem tőle a bögrét.

-         Megint kukacok voltak a bőröd alatt? – ez nem volt vicces. Az után az álom után három napig öt percenként tapogattam magam, nem-e nőtt ki valahol egy kukac. Szörnyű volt.

-         Nem. Sokkal abberáltabb.

-         Ennél? Ki vele. – bújt be mellém a bátyám, a saját kakaóját az éjjeliszekrényemre téve. Akármennyire is idegesített néha, nagyon

 fontosak ezek a kis rituálék. Hogy minden reggel befészkeli magát mellém, és végighallgatja, hogy milyen baromságot álmodtam, aztán ő is elmeséli. Utána megnézzük a reggeli műsorokat, és kezdődhet a nap. 

-         Harry Styles randira vitt.

-         Legalább valami király helyre? – kortyolt bele a kakójába.

-         Egy kis vendéglőbe. Gyalog mentünk, mert midenkinek a tudtára akarta adni, hogy vele vagyok. Fura volt, nagyon fura. – megráztam a fejem, és é is ittam egy kortyot. Az erős kávé ismerős keserű íze kicsit kijózanított, de még mindig azon kattogott az agyam, hogy miért Harry. Miért nem Niall? Ő cuki, és egy csomót vagyunk együtt. Vagy Zayn? Ő meg csak simán szexi, és simán leteperhető…

-         Neked véletlenül nem Roberttel van ma találkád? – kérdezte Johnny.

-         De igen. Ezért nem is értem, hogy miért valaki másról álmodom, mikor ma életem legnagyobb fogásával találkozom… - sóhajtottam, és próbáltam az időjárás jelentésre koncentrálni.

~*~

Régen voltam már így besózva. Robert tegnap felhívott, és gyakorlatilag közölte, hogy elvisz vacsorázni. Nem, mintha ellenkezni akartam volna…

-         Ne ficánkolj már annyit! – rivallt rám Eleanor. Amikor sikkítozva felhívtam, teljesen begyulladt, és közölte, hogy ő fogja megcsinálni a hajam és a sminkem. Most a fésülködőasztalom előtt ültem, ő laza hullámokat sütött a hajamba, Louis pedig az ágyamon fetrengett, és nagy gonddal próbálta kiválasztani, hogy melyik párnát gyúrja a feje alá.

-         Még egy órátok van! – nézett az órára Louis. – Segítenék, de nem Houdinivel mész randizni, aki megszokta a bohócsminket.

-         Igazán köszönöm a gesztust, Louis. – fintorogtam a tükörbe, mire ő csak mosolygott. Az utóbbi időben rengeteget vagyunk együtt. Louis, Niall, El és én. A többiekkel is sokat találkozom, már ismerem a barátnőiket is, de valahogy ez a két srác áll a legközelebb hozzám. Eleanornak igaza volt, Louis pontosan olyan, mint ő, így azonnal jól kijöttünk. Niallel pedig a zaba-verseny óta vagyunk nagy pajtik. Ő tudta a több csirkét betolni, de azért mégiscsak nyertes is voltam; lett egy új barátom. 

A hajam után következett a sminkem. Már délelőtt kiválasztottam, miben megyek, így könnyebb volt hozzáigazítani a sminkem, bár én nem akartam túlzásba esni. A hétköznapokban sem vagyok egy L’oréal-sminkmester, nem értem, miért kell ennyire kicicomázni, hogy aztán natúrban teljesen más képet kapjon rólam Robert. Szó szót követett, aztán Louis feldobott egy pénzérmét, hogy melyik smink legyen. Én nyertem. El kicsit fújtatva vitte fel az egyszerű sminket, de a vörös rúzshoz ragaszkodott.

~*~

-           Gyönyörű vagy! – suttogta Robert, és végigsimított a felkaromon. – Indulhatunk?

-           Igen. – mosolyogtam rá. Ujjainkat összekulcsolta, és nagy meglepetésemre gyalog indultunk el.

-           Csak, hogy mindenki tudja, hogy végre az enyém vagy. – válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. Összezavarodtam. Eddig minden pontosan úgy történik, mint az álmomban. Ez bizarr.

-           És hova megyünk? – kérdeztem kicsit felé fordulva.

-           A közelben van egy apró olasz vendéglő. Kockás asztal, muskátli, meg minden, ami kell. – nevetett fel.

-           Remekül hangzik. – mosolyogtam, és kicsit megszorítottam a kezét. Ez nagyon fura. Ezen a ponton mondtam azt, hogy valaki agyon rossz viccet csinál az estémből. Legközelebb kukacok nőnek a bőröm alatt? Vagy Batman csillámpónin jön értem, egy szivárványon ugrálva?

-           Min gondolkozol? – zökkentett ki a nagy gondolatmenetemből Rob hangja.

-           Csak, hogy mit egyek. – vontam vállat, és próbáltam nem letörölni a mosolyt a képemről. Miért nem vagyok felhőtlenül boldog? Mi ez a hiányérzet? Miért nem érzem, hogy Rob keze égeti a bőröm? Talán nem teljesen olyan ez az este, mint az álmom volt…

Ahogy megérkeztünk, Rob kinyitotta előttem az ajtót, és betessékelt, aztán egy eldugott kis kétszemélyes asztalhoz kormányozott. Kihúzta a székem, és betolta, mikor leültem. Úriember, igazi angol.

-           Szóval itt már dugdozhatsz? – húztam fel a szemöldököm játékosan.

-           Ha akarod, ülhetünk középre, hogy egy perc nyugtunk se legyen.

-           Nyertél. – emeltem fel megadóan a kezeim, mire mind a ketten elnevettük magunkat.

-           Milyen napod volt? – kérdezte, és a pincér felé intett, aki szó nélkül töltött mindkettőnknek vörösbort.

-           Csak a szokásos… A délelőttöt a bátyámmal töltöttem, és kicsit írtam. Aztán délután berontott Eleanor és Louis, a legjobb barátaim. Mint a forgószél, esélyem sem volt unatkozni. És most itt ülök veled, és 2007-es egri bikavért iszom, azon töprengve, hogy mit is egyek. – fejeztem be a felsorolást, és ránéztem. Smaragdzöld szemei az enyémbe fúródtak, és egy pillanatra kizökkentettek. – Neked hogy telt a napod? – köszörültem meg a torkom zavartan. Egyedül az aggaszt, hogy nem Rob zöld szemeit láttam az előbb.

-           Délelőtt egy új sorozat megbeszélésén voltam, aztán együtt ebédeltem Daviddel és Ruperttel, ami egy kicsit elhúzódott, de szerencsére időben odaértem hozzád. Most pedig itt ülök veled, 2007-es egri bikavért iszom, ami eddig nekem vörösbor volt, de már neve és születési ideje is van, szóval már megérte elhozni téged ide. Honnan vagy ennyire penge borokból?

-           Neveltetés kérdése az egész.

-           Ó, én kérek elnézést. – mosolygott.

Rengeteget beszélgettünk az este folyamán, és az előétel után minden kétségem elszállt. Lehet, hogy álmomban Harryvel voltam, de a valóságban sokkal jobban éreztem magam Robbal, mint ahogy azt a legelején elképzeltem.

-           Megérkeztünk… - fordultam Robert felé az ajtóban.

-           Remélem, nem okoztam csalódást. – mosolygott kisfiúsan.

-           Egyáltalán nem. Sőt! Kifejezetten jól éreztem magam! – válaszoltam szégyenlősen. A mosolya még szélesebb lett, és egyre közeledett felém. Arcomon éreztem a leheletét, aztán nagyon gyengéden ajkait az enyémhez nyomta. Karjaim automatikusan a nyaka köré fonódtak, amin felbátorodott, és hevesebben csókolt. Nyelvével óvatosan megnyalta az alsóajkam, mire én felsóhajtottam, ő pedig nyelvével az enyémet kereste. Megszűnt körülöttünk a világ, és fogalmam sincs, mennyi idő múlva váltunk el egymástól levegőhiány miatt. Homlokát az enyémnek döntötte, és egy ideig csak néztünk egymás szemébe, és pihegtünk.

-           Holnap hívlak! – ígérte mosolyogva, és egy búcsúcsókot nyomott a számra, ami kicsit elhúzódott. Kótyagosan, idióta vigyorral az arcomon léptem be a lakásba, ahol éppen Johnny telefonált. Nem szokásom kihallgatni, de a nevemet említette, amire felkaptam a fejem.

-           Rendben, segítek… De tudod, hogy Georgienak nem vagy a szíve csücske, nagyon kell teperned… - Taylor. Hát ezt nem hiszem el. Már a bátyámat is bevette a Scooby-csapatba??