Friendship - Chapter 17.

Hey, sweeties!

Megérkeztem. Az ötlet a vonaton ugrott be, muszáj volt leírnom, elszaladt velem a ló, majdnem fenn is maradtam. De itt van, remélem tetszik!

Nem tudom, mi az oka annak, hogy sokkal kevesebb kommentet kaptam, mint szoktam, remélem nem lett ennyire rossz a rész...

Még tartozom nektek egy díjjal, vagyis magamnak, amit még nem tettem ki, ezt Camitől kaptam, és borzasztóan nagyon örültem neki! :-)

Ne felejtsétek a másik blogom, sajnos az első fejezet ott sem kapott akkora lelkesedést, mint a prológos, de igyekszem a 2. fejezettel!!! ~Vérgyilkos - Liam Payne Fanfiction ~

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér!

Harry

-           Tudod, vicces, hogy azt hitted én és Georgie… - mondta Niall, csillagfestés közben. Tegnap felnéztem a meglepetés-mennyezetre, és úgy döntöttem, kell még csillag.

-           Hogy érted ezt? – néztem rá értetlenül.

-           Georgie nem az a fajta lány, aki kezdene velem…

-           Mert?

-           Okos, csinos, kedves, vicces, egyszóval tökéletes. Az ilyen lányok általában érted és Zaynért vannak oda.

-           Ez hülyeség! Semmivel sem vagy kevesebb, mint mi. Egyszerűen csak jobbat érdemelsz, aki még nem ért ide…

-           Na, mi történik itt? – ült le mellénk Louis, kezében egy ecsettel.

-           Niall kissebségi komplexusos monológot tart. – feleltem.

-           Ne pipulj be, de kicsit dagad a mellem, hogy összeboronálnak Georgieval. Elvégre, nem mindennap hozzák össze az embert a világ egyik legjobb írójával, aki mellesleg az egyik legszebb nő a Földön.

-           Ó, Georgina… Ki ne akarná, hogy összehozzák vele a lapok. – sóhajtott teátrálisan Louis, de a végét elnevette.

-           Ti ezt nem értitek. – fújt Niall, és dühösen festette a csillagokat. – Neked ott van Eleanor,- mutatott Louisra – neked meg az összes többi lány, akit csak akarsz. – nézett rám. – És én?

-           Te meg válogatós vagy. – bökött felé az ecsetével Louis, aminek harc lett a vége, és végül több festék került a ruhájukra, mint a csillagokra. Niall éppen Louis fejét akarta befesteni, mikor annak megszólalt a telefonja. És csak csörgött.

-           Nem akarod felvenni? – kérdezte Niall, és figyelmét újra egy csillagra fordította.

-           Csak megvárom a refrént, az a legjobb rész. Who let the dogs out! Who, who, who-who… - énekelte teli torokból, majd felvette. – Helló, édes! Hogy állsz? (…) Az király! (…) Ne csináld, vacsorázni megyünk…(…) Csak öltözz ki! Ki tudja, mi lesz utána! (…) Semmit, csak kapcsolgatom a tv-t. (…) Igen, láttam az új részt. (…) Sokkal jobb az új srác. (…) Nem, nem beszélünk erről, ma kirúgunk a hámból! (…) Hagyd abba. Érted megyek. Fél óra, és ott vagyok! (…) Nem érdekelsz, csipkedd magad! – bontotta a vonalat Louis.

-           Ki volt az? – kérdeztem.

-           Csak Eleanor. Vacsorázni megyünk. Megyek is. Ne várjatok este! – pattant fel.

-           Ne felejtsd el, hogy holnap utolsó simítások! Te hozod el a TARDIS-t! – kiáltottam utána, mire legyintett, és eltűnt.

-           Hova megy? – kérdezte Liam.

-           Eleanor. – válaszolta Niall.

-           De… Ő Daniellel van.

-           És Perryvel. Csajos estét tartanak. – bólintott Zayn.

-           Akkor kivel megy el? – kérdezte Niall, és arcára kiült a nagyon gondolkodó kifejezés, amit általában éttermekben használ, mielőtt döntene, hogy mit fog enni.

-           Fogalmam sincs. – ráztam a fejem. Rosszul esett, hogy hazudott. A legjobb barátom, még mindig. Vagyis, én annak tartom. Elismerem, mostanában nem felhőtlen a kapcsolatunk, de akkor is fáj, hogy nem mondott igazat.

*

„Fáradtan dobáltam le a cuccaimat, és levetődtem Louis mellé a kanapéra. Misfits. Oda van most ezért a sorozatért. Én is bírom, Nathan nagy arc.

-           Mizu? – kérdeztem.

-           Semmi.

-           Louis, mi a baj? – sóhajtottam. Egy ideje ezt csinálja. Mintha nem mondana el valamit.

-           Semmi.

-           Ne csináld! A legjobb barátod vagyok, nekem elmondhatod!

-           Igen, én is azt hittem, hogy az vagy.

-           Hogy? – néztem rá megütközve. Most emelte csak rám a szemeit. Harag égett bennük.

-           Már nem fáj a fejed? Taylor adott egy puszikát a buksidra? Jó volt a madáretetés?

-           Sajnálom…

-           Nem, ez már nem az. Oké, elismerem, nagy szám, megvan Taylor Swift. De Taylor hol lesz 10 év múlva, és a „barátaid” hol lesznek? – rosszul esett, hogy macskakörmöt rajzolt a barát szónál.

-           El akartam mondani, de akkor megint ugratni kezdtetek volna.

-           És nem jogos? Ez a lány megfolyt téged! – csattant fel Louis.

-           Ne csináld Lou…

-           Tudod mit? Majd magadtól rájössz, és akkor köszönetet mondhatsz egy baromi nagy ajándékkosárral, hogy igazam volt! – fordult újra a tv felé, és felhangosította. Csak ültem mellette tátott szájjal, és próbáltam feldolgozni a mondatokat, amiket mondott. Igaza volt. Taylor kisajátít, és még arra is rávett, hogy hazudjak a barátaimnak. Ez így nem mehet tovább. Felpattantam, és az ajtó felé indultam. – Hova mész? – kérdezte Louis, fel sem nézve a tvből.

-           Taylorhoz. – motyogtam vissza a vállam felett. Ő csak morgott valamit, de mögöttem már csukódott az ajtó.”

*

-         Minden rendben? – tette a vállamra a kezét Zayn.

-         Persze, miért?

-         Mert Niall 5 persze húzogatja az orrod alatt a kínait, és rá sem hederítesz.

-         Nem vagyok éhes… Kicsit elgondolkodtam. – ezzel a lendülettel kezdte el az említett befelé lapátolni az én részem is. Kegyes volt, az alján hagyott egy kicsit, hátha mégis megéhezem.

-         Georgie? – kérdezte Zayn, de csak a fejem ráztam.

-         Louis? – toldotta meg Liam. Bólintottam. – Ne izgulj, nemsokára minden olyan lesz, mint régen.

-         Ez nem ilyen egyszerű… Valami megtört köztünk. – sóhajtottam.

-         Hülye vagy, Louis szeret téged. Inkább fesd a csillagjaidat. – mondta Zayn, és felém dobott egyet.

Louis

Sajnálom, ami köztem, és Harry között történt, de ha azt akarom, hogy olyan legyen, mint régen, akkor segítenem kell, és ez máshogy nem meg, minthogy kicsit füllentek. Nem a legjobban sikerült hazudságom, de annyira nem is vagyok jó az ilyesmiben. Már a kocsiban jutott eszembe, hogy az Eleanor-mesét nem veszik be, mert ő ma csajos estét tart, de időben felhívtam, hogy valami alibi találjunk ki. Ennek a hátulütője, hogy Daniellet és Perryt is be kellett avatnunk, de a cél szentesíti az eszközt.

-         Kész vagy már? – rontottam be Georgie szobájába, aki egy szál fehérneműben állt az ágya előtt, és három ruhát szugerált. – Mi az Istent szöszölsz ennyit?

-         Nem tudom, melyiket vegyem fel… - sóhajtott fájdalmasan.

-         Teljesen mindegy, mindegyikben tökéletes leszel. – próbáltam a hangomba egy kis sürgetést csempészni, de rá se hederített. Jellemző.

-         Ez nem olyan egyszerű… Azt akarom, hogy Robert lássa, hogy mit veszített. – dobbantott a lábával eltökélten. A szemeim forgattam, és a vállánál fogva magam felé fordítottam.

-         Ne csináld! Felejtsd el azt az idiótát! Csakis ő tehet róla, hogy elvesztett, és az, hogy most görcsösen próbálsz visszavágni, csak olyan, mintha lesüllyednél az ő szintjére. Te ennél több vagy! Te vagy a tökéletes Georgina Jackson!

-         Nem hiszek neked… - sütötte le a szemeit.

-         Nézz rám! – semmi válasz. Az álla alá nyúltam, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. – Legalább nekem higgy! Te vagy a legjobb! – pár másodpercig csak néztünk egymás szemébe, aztán hirtelen kikapcsolt minden. Hevesen csókoltam, ő az ölembe ugrott. Félresöpörtem a ruhákat az ágyán, és őt döntöttem a helyükre. Apró csókokkal hintettem be mindenhol, míg ő észrevétlenül szabadított meg a zakómtól, majd az ingemtől is. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, de amikor végigsimítottam tökéletes, meztelen testén, megszűnt minden. Csak ő és én léteztünk, a takaró alatt.