Friendship - Chapter 16.

Hey, sweeties!
Kicsit későn, megint, de megérkeztem!
Abban bízom, hogy mostantól kicsit több időm lesz, mert nincsenek már vizsgáim, és még nem tudom, hogy milyen lesz a gyakorlatom, amit nem tudok nektek szavakba önteni, hogy mennyire nagyon várok! :-)

Ha valami lemaradt volna, a másik blogon megérkeztem az első résszel!! ~Vérgyilkos - Liam Payne  Fanfiction~

Óóó, és szeretném, ha szavaznátok az egyik kedves blogomra, csak úgy érvényes, ha az oldalt is tetszikelitek! *katt*

xx, Amelia
Kommentálni, pipálni ér!

Harry

Jobb, ha most senki sem szól hozzám. Ha igaz, amit a kezemben tartok, akkor mind a négyen átvertek. Öten, Johnnyt is beleértve. Miért nem szólt senki hogy feleslegesen építem a meglepetést, ha egyszer Georgie mással jár? És most nem Robertről van szó… Vele szakítottak, a múltkor olvastam a neten. Sikítottam, mint egy lány, annyira örültem, erre tessék, az egyik legjobb barátom hátba vág. Mintha gyomorszájon vágott volna a felismerés. És ezt is egy napilapból kell megtudnom? Ennyire nem lehetnek velem őszinték? Elismerem nagyon belehülyültem ebbe a Georgie-ügybe, de ez azért sok…

-         Harry, minden oké? Nem jöttél reggelizni. – kopogott be Liam, és már be is csúszott az ajtón.

-         Miért nem mondtátok el?

-         De, még te mondtad, hogy Georgie és Rob szakítottak. – nézett rám értetlenül.

-         És látom, nagyon hamar talált valaki mást! - csaptam iam fejébe az újságot.

-         Mi? Jézus… - hűlt el Liam.

-         Miért nem szóltatok? Láttátok, mennyire akarom Georgiet… - néztem szemrehányóan Liamre.

-         Azt hiszem, ezt Niallel kell megbeszélned. – mondta Liam, és kiment a szobából. Nem sokkal később Niall jött be, olyan arccal, amilyet még sosem láttam rajta. Bűntudat és szomorúság keveréke. Ezzel mindent elárult.

-         Sajnálom. – sóhajtotta, és leült mellém az ágy szélére. – Szólnom kellett volna.

-         Igen, szólnod kellett volna...

-         Egyszer csak megtörtént… Rengeteg időt töltöttünk együtt, és a legjobb barátom lett. Nem úgy, mint ti, de az lett! – kezdett el idegesen hadonászni Niall, mire nevetve megöleltem. Nem volt legférfiasabb cselekedet, de örülök, hogy nincs köztük semmi.

-         Nem haragszol?

-         Viccelsz? Azt hittem együtt vagytok! Nem akartam elhinni, hogy így hátba szúrsz… - csóváltam a fejem. – Hiszen segítesz a meglepetésben, sírok neked az miatt, hogy Georgie nem akar, és mégis összejöttél vele. De nem! Ez király! Jézus… Már majdnem elbőgtem magam.

-         Fel kéne hívnod. – mondta Niall.

-         Mi?

-         Komolyan! Most szakított, el van keseredve, és szüksége van valakire!

-         Nem hiszem, hogy ez az ember én vagyok… - néztem Niallra kétkedőn.

-         Bízz bennem! – veregette meg a vállam Niall. – És hívd fel!

Georgie

Amikor attól tartottam, hogy nincs többé ihletem, és szeméthalommal vettem körül magam, még nem is számítottam rá, hogy lehet ennél rosszabb. Pedig lehet. Mennek az interjúk, eddig kettőn vagyunk túl, és egy hete már hivatalosan „csak barátok” vagyunk Roberttel. Borzasztó ott ülni, és úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Elismerem, gerinces volt, bevallotta, hogy megcsalt, de azt továbbra sem hajlandó elmondani, hogy kivel. Sebaj, számomra tárgytalan, ahogy Dan próbálkozásai is, hogy felkeltse az érdeklődésem, most hogy újra egyedül vagyok. Újabban Niallel hoznak össze. Köszönöm… Nem mondom, hogy közömbös, de csak barát. Egy édes kismackó, akinek bármikor befúrhatom a fejem a mellkasába, ha olyan kedvem van.

Tegnap Eleanor kirángatott egy kávéra, és mertem venni egy hetilapot is, amiben Robert adott egy rendkívül érzelmes, és hánytató interjút. Komolyan, kezd Damien Sargue-ra hasonlítani, aki akkor jött rá, hogy Fleur Presgurvic az igazi, amikor már Bill Kaulitzal járt. Emlékszem, 1-2 éve mekkora botrány volt, még Amerikáig is elért a francia hősszerelmes híre.

Valami olyasmi volt a lényeg, hogy Robert élete szerelmének tart. Hogyne. És néha fejre állok, és ketyegek. Hogy lehet valaki ennyire szemtelen? Valami csúnya jutott eszembe, de megtartom magamnak.

-         Georgie! Szól a telefonod! – ordított Johnny, mire feleszméltem, és a készülék után nyúltam. – Igen?

-         Szia, Georgie. Itt Harry. – csend. Nem ugrott be, Harry Potteren kívül nem ismerek más Harryt, de szerintem ő csak simán hoppanálna. – Harry Styles.

-         Á, Harry, szia! – ez ciki volt.

-         Mi újság?

-         Gondolom hallottál róla… Nem vagyok éppen a toppon.

-         Arra gondoltam, hogy elmehetnék pizzázni. Olvastam, mennyire szereted az olasz kajákat, és egészen véletlenül ismerek egy remek éttermet.

-         Nem is tudom… - mit akarhat?

-         Ne csináld, ki kell mozdulnod, vagy megkukulsz benn. – unszolt Harry. Nincs hátsó szándék a hangjában, és éppen depressziózom. Remélem, hogy nem most akar rám nyomulni.

-         Rendben, hol és mikor? – sóhajtottam beleegyezően.

-         Komoly? – nem értem, mit értetlenkedik. Az előbb még ő győzködött, most nem olyan, mint egy ötéves, aki nem hiszi el, hogy biciklit kapott a nyuszitól. – Akkor 8-ra érted megyek! – persze, Johnnyhoz egy csomót járnak… Tudja, hol lakom.

-         Oké, kész leszek!

-         Akkor nemsokára találkozunk, szia!

-         Szervusz! – nyomtam ki a telefont, és a fürdőbe vonultam.

~*~

Harry

-         Harry! – kiáltott fel mögöttem egy vékony női hang, ezzel tönkre téve az elkövetkezendő legalább fél órát.

-         Jessica… - húztam mosolyra a szám, de inkább fintornak tűnt. A szőke lány éles ellentétben állt a velem szemben ülő gyönyörű Georgieval. Georgie egy egyszerű ruhát viselt, ami tökéletesen kiemelte az alakját, míg Jessica egy harsányrózsaszín mini ruha mellett döntött, ami szinte alig takarta a testét. Párszor találkoztunk csak, és a szex sem volt egetrengető, szóval egyszerűen csak megszakítottam vele a kapcsolatot, a zenekarra hivatkozva. Georgie kíváncsian mérte végig a mellettem álló szőke ciklont, amire Jessica lenéző pillantással válaszolt, és újra felém fordult.

-         Mi újság, Harry? Rég nem hallottam felőled, édes… - Georgie felé pillantottam, aki sunyin mosolygott az orra alatt.

-         Semmi különös, éppen vacsorázom. – néztem fel a lányra, de az nem vette a lapot, leült mellénk. Remek…

-         Tudod, azt hittem, felkeresel, ha újra itthon leszel… - simított végig a karomon.

-         Azt hiszem, ezt megbeszéltünk. – suttogtam fojtottan.   

-         Megbeszéltük volna?

-         Jessica, nem volt köztünk semmi komoly. – mondtam fülig vörösen, amin Georgie jót derült. – És ha most megbocsátasz, szeretnék enni, kettesben egy barátommal. – nyomatékosítottam Jessica felé.

-         Rendben, Harry Styles. Jössz te még az én utcámba! – kelt fel sértődötten Jessica, és elviharzott a saját asztalához.

-         Sajnálom… - habogtam zavartan.

-         Ugyan! Semmi baj. Legalább kicsit megmosolyogtattál. Inkább nézd ebből a szögből. – mosolygott rám Georgie. Elállt a szavam. Még sosem csinálta ezt velem, pedig csak az ember legtermészetesebb reakciója volt, egy apró mosoly. Talán jobban belepirultam a zoknimba, mint amikor Jessica kipakolta mindenét az asztalra. Mit tesz velem ez a lány?

Georgie

-           Bizarr volt. – huppantam le Johnny mellé a kanapéra.

-           Mert?

-           Mert ő egy kisfiú… Mintha egy ötödikessel vacsoráztam volna.

-           Nem hinném, hogy Harry kisfiú… - csóválta a fejét a bátyám.

-           Odajött hozzánk egy csaj. Valami kis szőke cuki bogyó. Nem is ez a lényeg. Nyilvánvaló volt, hogy lefeküdtek, és hogy a lány kész újra megtenni. Harry meg csak sután sugalmazta, hogy nem akar semmit. Egyszerűen túl fiatal. – legyintettem, és lehúztam a ruhám cipzárját. – Mindegy, azért jó fej, hogy kicsit ki akart mozdítani, azt hiszem, nem utálom már annyira.

-           Miért, utáltad? – kérdezte Johnny.

-           Nem… De nem is szerettem. Csak… Olyan unszimpatikus feje van. – Johnny továbbra is furán nézett rám. – De már nem! Már pajtik vagyunk! Tényleg!

-           Akkor ez maradjon is így. Harry jó arc, és csíp téged. Ráadásul kedves is, ha akar.