Friendship - Chapter 8.

Helló, evribádi!

Tudom, a múltkor szépen érkeztem a fejezetekkel, de sajnos idővel mecsömörlik az ember... Van egy új rendszeres olvasóm, akinek nagyon örülök, hetek óta nem iratkozott fel senki, de végre letörölték a port a gombról! ;-) Megjegyzem, ezt más is megtehetné...

Továbbra is várom a kommentjeiteket, és a pipáitokat, hiszen ebből táplálkozom!

xx, Amelia 

Kommentálni, pipálni ér!

Vadul püföltem a klaviatúrát, Johnny valami főzőműsort nézett, amikor csengettek. Boci szemekkel néztem rá, így sóhajtva felkászálódott, és ajtót nyitott.

Először csak a rengeteg virágot láttam meg. Olyan volt, mintha egy hatalmas csokor flangálna be a lakásba.

 

•         Neked jött! – rakta az orrom alá a rózsaszín rózsákat.
•         Nekem? – kerekedett el a szemem.
•          Nem, dehogy! Milyen hülye vagyok, tényleg nekem küldhettek egy másfél méter átmérőjű rózsacsokrot.
•         Jó, oké. Csak nem tudom, ki küldhette…
•        Talán, ez segíteni fog. – nyújtott felém egy apró borítékot, amiben egy kis cetli volt, rajta cikornyás, nyomtatott betűkkel csak ennyi állt: „Köszönöm a kávét.” 
•        Na?
•        Robert. – feleltem vigyorogva, és azonnal pötyögtem neki egy SMS-t: „Köszönöm.” Rövid, de hatásos. Pár perc múlva a telefonom a válaszát jelezte: „Szívesen?”  Mi a franc ez a kérdőjel? Értetlenül bámultam a kijelzőre, aztán eldöntöttem, hogy valószínűleg csak viccel. Robert vicces, és minden alkalmat megragad, hogy ezt be is bizonyítsa.
•        Nem vagy késésben valahonnan? – zavarta meg az olvadozásom a bátyám.
•    Basszus, Eleanor! – megígértem neki, hogy elmegyek a fiúkhoz, és együtt tartunk egy lazulós délutánt. Jelen pillanatban 5 perc késésben vagyok, de tekintve, hogy egy elnyűtt melegítő, és egy fehér atléta van rajtam, a hajam szóra sem érdemes, így lesz egy óra is, mire odaérek… - Állj! Neked is ott kéne lenned, nem?
•        Igen, de próbám lesz.
•        Sosincs ilyenkor próbátok. – húztam fel a szemöldököm.
•        Nincs, de ha nem felejtetted volna el ezt is, három nap múlva Dublinban koncertezünk. Nem árt kicsit jobban ráfeküdni.
•         Egyáltalán nem felejtettem el! – húztam fel az orrom, és a szobámba vonultam öltözni, és valami emberi külsőt varázsolni ebből, ami most vagyok. Nem akartam túlzásba esni, de az, hogy Harry csak úgy uk-muk-fuk otthagyott tegnap, kicsit sértette a büszkeségem, úgyhogy próbáltam a lehető legjobban kinézni, a hétköznapi határokon belül. Egy ilyen nőt hagytál ott a kávézóban. Ez volt a szett címe. Alcím: és segítettél, hogy kapjak egy orbitális csokrot egy igazán jó palitól. Akár még köszönetet is mondhatnék.

*

•          Mond, te nem ismered az órát? – rántotta fel az ajtót El, mielőtt csengettem volna. Lesett az ablakból?
•          Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből… Ha Johnny nem szól, még mindig pötyögök. – öleltem meg gyorsan, és már fordultam Louis felé.
•          Ez nem ment ki, nem védekezhetsz a könyveddel! – nevetett Louis, és visszaölelt. – És Johnny?
•          Próbájuk van. Csütörtökön indulnak Írországba.
•          Én is mennék… - sóhajtott Niall, aztán ő is magához szorított. – Mi a helyzet Ramsley? – az új heppje, csak mert sok főzőcsatornát nézek…
•          Mit nézünk? – pakoltam le a cuccom, és megindultam a nappali felé, ahol a maradék három fiút is üdvözöltem, különösen ügyelve arra, hogy Harryvel is pontosan ugyanúgy viselkedjek, mint a többiekkel.
•          Die Hard maratón. – huppant vissza a kanapéra Zayn, én pedig mellé vetődtem. Nem tudom, mi az oka, de valahogy ezzel a hat emberrel érzem magam a legfelszabadultabban. Kriminális hidegvérrel felpakoltam a lábam a kis asztalra  így lecsúszott róluk a szoknya hosszú része, felfedve a lábaim teljes valóját. A mellettem lévő kanapén Harry azonnal az említett végtagjaimra fókuszált. Jó, játsszunk. Egy kicsit behajlítottam a jobb lábam, így még egy kicsit csúszott a szoknya, és szinte a combom közepéig engedte láttatni fehér bőröm. Mr. Otthagyom a fél kávém csak megköszörülte a torkát, valami olyasmit motyogott, hogy hozza az üdítőket, és kiviharzott. Ez nagyon megy neki.

Mivel tucatszor láttam a Die Hard-okat, nem ért túl nagy meglepetés, ettől függetlenül nagyon élveztem. Louis és Liam kommentárja új megvilágításba hozta a cselekményt, legtöbbször borzasztóan elferdítve azt. Idővel a lábaimat bepakoltam Niall ölébe, amit Harry szemrehányó sóhaja kísért, de úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. 

•          Tegnap nem is hívtál! – korholt meg Eleanor, két falat között. A filmeknek vége volt, és pizzát rendeltünk, így most mindenki ölében egy doboz pihen, egy pizzával, az enyémen négy évszak feltéttel.
•          Kicsit későn értem haza, aztán hajnalig dolgoztam. Ha a bátyám nem figyelmeztet néha, talán wc-re is elfelejtettem volna kimenni.
•          Hol voltál? – érdeklődött kedvesen Louis.
•          Kávéztam. – feleltem vigyorogva, Harry kezében a pizza szeletével megmerevedett, és úgy figyelt rám, mint egy vadászkopó.
•          És miért fut körbe a szád a fejeden? – húzta fel az egyik szemöldökét Liam.
•          Mert egy olyan emberrel voltam, aki már egy ideje tetszik, és talán nem esélytelen a dolog. – remélem. Ezt már csak gondolatban tettem hozzá, de legjobb számításaim szerint a második közös interjúra már Roberttel megyek. Kettesben.
•          Ismerjük? – vigyorgott rám Zayn.
•          Azt hiszem. Nem akarom lelőni a poént…
•          Csak azt mondd meg, hogy néz ki, akkor szűkül a kör. – motyogta teli szájjal Niall.
•          Hát… Magas, barna, göndör haja van, hatalmas zöld szemei, és szemtelenül szexi mosolya. Ma még virágot is kaptam tőle. Tulajdonképpen ezért is késtem. Egyszerűen nem bírtam nem bámulni azt a hatalmas csokrot… - a szemem a semmibe révedt, és felidéztem a rózsaszín virágok képét.
•          Bökd már ki, hogy ki az! – csattant fel Eleanor. A heves mozdulatainak hála, engem, és Louist is eltalálta egy-egy szem kukoricával.
•          Jól van, na! Nem kell kiverni a szemem a vacsorával! – dobtam vissza a kukoricaszemet. – Robert. Robert Sheehannal kávéztam tegnap a Trafalgar tér mellett. Órákig beszélgettünk, aztán hazakísért, és megbeszéltük, hogy még folytatjuk a dolgot. – Eleanor elégedetten vigyorgott, a fiúk pedig egymás szavába vágva kérdezgettek, hogy mi volt pontosan. Egyedül Harry maradt csendben, aztán felkapta a poharát, és kiviharzott. Megint? Nem unja? Ez a védjegye, vagy mi a franc? Nem volt időm vele foglalkozni, éppen lelkesen ecseteltem Liaméknek, hogy mennyire jó arc Robert.

<Harry>

Szóval Robert Sheehan. Remek. Pár filmjét láttam, és egészen ma estig jó színésznek is tartottam, de mostantól konkurencia. Dühösen vágtam a mosogatóba a poharam, és felcaplattam a szobámba, útközbe odavakkantottam a többieknek, hogy fáradt vagyok, kicsit ledőlök. Igazából egyáltalán nem voltam az, rám tört a gyilkolási zizzenet, és ennek csak is Roobert Sheehan az oka. Mi a jó francért kell beleköpnie a levesembe? Ha nem lenne, esélyem lehetne megszerezni a lányt, akit még soha nem akartam ennyire… Ledobtam magam az ágyra, szemeimet a plafonra függesztettem. Elképzeltem, ahogy Georgie rólam áradozik ilyen hatásfokkal, és nem Robertről. Igazából, egészen addig a pillanatig, amíg ki nem mondta a nevét, akár rólam is beszélhetett volna. Velem is kávézott, barna a hajam, göndör, és egészen véletlenül zöld a szemem. Ja, igen! És egy böhöm virágcsokrot küldtem neki, amiről most azt hiszi, hogy Sheehantól kapta. Óriási. Ennél rosszabbul nem is sülhetett volna el a dolog. Eleanor még a lovat is adja alá! Persze, randizzatok, majd eldől mi lesz, összeilletek… És én? Rendben, megkértem Louist, és a fiúkat, hogy senkinek ne szóljanak arról, hogy érzek Georgie iránt, de most valahogy szeretném, hogy Eleanor tudjon róla, és nekem szurkoljon.Olykor nagyon meggyőző tud lenni. Talán valahogy lebeszélhetné Georgiet erről az ír színészről. Ha elmondanám neki…

Nem, azt nem! Eleanor remekül megőrzi a titkokat, de folyton azzal idegesítene, hogy lépjek. Éppen azt csinálom, csak Georgie nem tudja, hogy rólam van szó! Nem azért válogattam egész délelőtt azokat a nyomorult rózsákat, hogy most más arassa le a babérjaim…