Hey, sweeties!
Meg is érkeztem a következő fejezettel. Kicsit eseménytelennek érzem, de talán a vihar előtti csend? ;-)
Most nem is tudok semmi bevezetőt írni, a helyzet változatlan, nem olvassák az emberek, nem véleményeznek, nem pipálnak. De akik igen, azoknak nagyon köszönöm, és sokat jelentenek nekem! :-)
HAPPY BIRTHDAY, Leighton!
xx, Amelia
Kommentálni, pipálni ér!
-
Egy
kicsit húzódj közelebb! – vakkantott egy újabb vezénymondatot a fotós. Aha,
persze… Könnyű azt mondani. A Godzillához könnyebben húzódik az ember, mint a
szuperszexi 10. Doktorhoz. Csinálja ő, ha annyira okos… Én köszönöm, örülök,
hogy levegőt venni nem felejtettem el.
Nagyjából másfél hónapja, hogy
együtt sütögettem a One Directionnal, és hogy Taylor kitálalt. Azóta rengeteget
cikkeznek a barátságunkról, amit kezdek unni. Kiaknázatlan témának tűnik, pedig
egyáltalán nem az, rég lejárt lemez, amit csak Taylor dramatizál túl, ahelyett,
hogy már keresett volna magának valami énekes palántát. A kedvenc cikkemet
szinte kívülről tudom, annyiszor olvastam.
„Taylor Swift & Georgina Jackson?
Úgy tűnik, a country-sztár háza táján
sosem áll meg az élet. Nemrég még a Harry Stylesszal való csúfos szakításától
volt hangos a sajtó, ma pedig új hír kapott szárnyra: Ő, és a legújabb
bestseller író, Georgina Jackson gyerekkori jó barátok. Vagyis azok voltak.
Taylor egy dallal nagyon megsértette a fiatal publicistát, aki azóta sem
hajlandó kommunikálni vele, vagyis négy éve. Swift kisasszony hajthatatlan, de
Jackson nem hajlik a békülésre. Talán ez az eset felnyitja a szemét, hogy nem a
környezete életét kéne kottára vinnie? Vajon véletlen a hasonlóság Jenessa
karaktere a Future Galaxy-ban, és Taylor Swift között?”
Végül
is, igazuk van, Jenessa karaktere tényleg hasonlít, bár nem Taylorról
mintáztam, csak belemagyarázás… Viszont én is elgondolkodnék „Swift kisasszony”
helyében, hogy kinek a szennyesét teregetem ki legközelebb. Na mindegy, nem is
akarok megint ezzel foglalkozni. Sokkal, inkább azzal, hogy pár centire áll
tőlem egy tökéletes férfi, és velem, csak velem pózol! Koncentrálj, Georgie…
-
Azt hiszem, megvolnánk! – tette le a
gépet André, a fotós. – És milyen formáját választottátok a jótékonykodás
reklámozásának?
-
Minek? – néztem rá meglepetten,
miközben az orrnyergemet masszíroztam. Rettentően elzsibbadt a műorr alatt, és
gyanítom, hogy körülbelül annyira piros is lehet.
-
Hogyhogy minek? Hogy folyjon be a pénz…
-
Nem is említettem? – kérdezte
mosolyogva David.
-
Nem, ez valahogy elmaradt…
-
Ne aggódj, mindent elterveztem! Igaz,
közös vállalkozás lenne, mert mi kampányolnánk a Doctor Who-val, mellettünk pedig
Robert Sheehan és Rupert Grint a Cherrybomb-al, ha nem gond. Mi lennénk az új
karizmatikus kvartett! – na jól van, ám… Kívánom, hogy így teljesüljön minden
ember álma. Ezért érdemes volt feladni az inkognitót!
-
Viccelsz velem? Király lenne!
Mindhármatokat imádom, és tisztelem. – a szám körbefutott a fejemen, és abba
sem akarta hagyni.
-
Akkor beszélek is a srácokkal, és
mehet! – kacsintott David, majd mind a ketten az öltözőnkbe vonultunk. Baromi
izgatott lettem… Sosem gondoltam bele, hogy mivel is járhat az, ha ismert
körökben forgok. Eddig csak azzal voltam elfoglalva, hogy promózom a könyvem,
adok néhány interjút, és csinálnak rólam pár képet. Aztán most a nyakamba
szakadt Anglia válogatott sztárcsapata, akik között a legnagyobb kedvenceim
vannak. Robert konkrétan a könyvem főszereplőjének ihletője, David a
legeslegédesebb fickó, akivel valaha találkoztam, Rupert pedig… Nos, én is a
Harry Potter generációhoz tartozom, és már a könyvek olvasásakor is Ron
Weasleybe voltam szerelmes… És most mind mellettem lennének? Mit tettem, hogy
ekkora szerencsém van? Valamit biztosan nyertem odafönn, hogy ilyen jól megy a
sorom. Tipikus ember vagyok, rögtön az jutott eszembe, mit kell ezért fizetnem…
Mit fogok elveszíteni, mit nem kapok meg most, hogy a munkámban minden stimmel,
minden sikerül, egyszerűen minden tökéletes. Ennek tuti meglesz a böjtje. Csak
abban reménykedem, hogy nem veszem észre majd, hogy mit vesztek, és anélkül
élem le az életem, hogy tudnám, mi volt az.
*
-
Halló? Georgina Jackson. – szóltam bele
a telefonomba, miután gyakorlatilag átestem a bátyámon, hogy felvehessem.
-
Szia, itt Harry!
-
Öhm, szia? – meglepődtem. Az ominózus
beszélgetésünk óta nem nagyon beszéltünk, csak pár semleges mondat, ha
összefutottunk, de inkább Niall és Louis került velem napi kapcsolatba.
-
Csak azért hívlak, hogy esetleg nem lenne kedved meginni egy
kávét?
-
Miért is ne? De hogy jutottam eszedbe?
-
Szeretném tiszta lappal indítani a kapcsolatunkat. Nem
indult éppen fényesen…
-
Ez igaz… Mikor és hol?
-
Ma délután? 5-kor a Trafalgar téren?
-
Oké, ott leszek!
-
Akkor nemsokára, szia!
-
Szia. – köszöntem el én is, és egy pár
pillanatig még értetlenül néztem a mobilom képernyőét. Ez mi?
-
Ki volt az? – kérdezte Johnny, és
visszapakolta az ölembe a lábait.
-
Harry. Harry Styles. Igazából nem is
értem, mit akar… Tulajdonképpen nekem nem szimpatikus, és ez már ki is derült,
azt hittem, hidegen hagyom.
-
Kit hagysz hidegen ezen a földön,
Georgie? Mindenki szétfolyik csak egy félpillantásodtól, nem hiszem, hogy ez
alól bárki kivétel lenne. – nevetett a bátyám.
-
Ezt most csak azért mondod, mert a
testvérem vagy. – mondtam tárgyilagosan. – De remélem Robert Sheehan is így
gondolja majd. – húztam csíntalan mosolyra a szám.
-
Tényleg, mi lesz a kampánnyal?
-
Jövő héten interjú a BBC-nél. Aztán
interjú-turnéra indulunk a szigeteken, és a finálé ugye a Red Nose Day lesz.
-
Jól hangzik. Hallottad, hogy Louis-ék
meg Afrikába mennek?
-
Aha, mesélte ő is, és Niall is, meg a
többiek is, hogy őszinte legyek. Nagyon be vannak gyulladva. Nem csodálom, én
is mennék, de egyszerűen képtelen lennék végignézni, micsoda nyomorban kell
élnie egyeseknek. Ilyenkor belegondolok, hogy a tegnapi maradékot csak úgy
kidobtam, máshol meg éheznek…
-
Mindenkit te sem menthetsz meg.
Igazából még magadat sem tudod…
-
Hogy érted ezt? – fordultam felé meglepetten.
-
Nagyon jól tudod, miről beszélek. –
mondta tárgyilagosan Johnny. Válaszra sem méltattam, csak szúrósan néztem rá,
ledobtam a lábait, és a szobámba vonultam készülődni. A zuhany alatt még egy
kicsit puffogtam, hogy megint elő kellett hozakodni a Taylor-aktával, de hamar
elfelejtettem, és a készülődésre koncentráltam, amikor már sokkal jobban
izgatott az, hogy mi a fenét akar Harry…
*
-
Szia! – mosolygott rám a fiú, és megölelt.
Meglepett. Mit ölelget? nem vagyunk Lolka és Bolka. Esetlenül megveregettem a
vállát, és zavaromban inkább elindultam a legközelebbi kávézó felé. Hamar
felvette a tempót, és csendesen lépkedtünk egymás mellett. Csak akkor szólaltam
meg, amikor már a hosszú kávémat kevergettem. – Szóval, mi újság?
-
Rendben, a tárgyra térek. – nézett rám
határozottan. Ezt már szeretem, fenébe a felesleges körökkel. – Tudom, hogy nem
keltettem éppen legjobb benyomást a múltkor, de nagyon feldúlt Taylor új dala…
-
Semmi baj, megértem. Én sem voltam
éppen rózsás kedvemben, amikor dalolászott az érzéseimről. – legyintettem.
-
Én nem ilyen vagyok… Mármint, igen,
szeretem az életet, és a vadulást, és a nőket, de ennyi idősen ez normális.
Szerintem.
-
Nézd, Harry. Nekem nem kell magyarázkodnod,
nem tartozik rám, mi van abban a dalban.
-
Szeretném, hogy tartozzon. – igen, itt
kiesett a kanál a kezemből. Csörömpölve ért földet, én meg csak bámultam birka
szemekkel Harryre. Milkalila fogalmam nem volt róla, miért mondta ezt, de
valahogy nem is akartam megtudni. Mi is volt az első benyomásom róla? Ja, igen.
Veszélyes. Csupa nagybetűvel. Nem kell a felesleges feszültség. – Ne nézz így
rám. Csak azt ne mondd, hogy nem vetted észre…
-
Mit kellett volna?
-
Hogy én… Téged… Érted. – hebegte. Nem,
igazából nem értem. De kezdett egyre világosabbá válni az elmúlt hetek
Louis-Niall-Eleanor hármasa, akik próbálták a lehető legjobb fényben feltüntetni Harryt. Szerintük összeillenénk, szerintem meg Robert Sheehannel illek össze,
max. Brad Pittel. De biztosan nem egy tini sztárral, aki ráadásul fiatalabb is
nálam. A-a, nem.
-
Nem, nem értem. De ha érteném, akkor
azt mondanám, hogy felejtsük el. – mondtam határozottan, és felvettem a
kanalam.
-
Miért?
-
Mert… - jó, semmi jó indokot nem tudok
mondani. Mert nem.
Lolka-Bolka, Milkalila, fenomenális hasonlatok.
VálaszTörlésSzegéééény Harryt elküldtél a fenébe :D Na de itt is bebizonyosodott h Harry az idősebb nőkhöz vonzódik, szóval ha Georgie-nak nem kell lécci küld már ide, én is idősebb vagyok nála, szóval.... érted friss hús :D
Na nem szövegelek ennyit ez is egy fantasztikus rész lett, és az külön tetszik benne hogy több sztár is lesz benn(remélem) nagyon jól bonyolítod a szálakat :) így tovább
xx.
ui : azt elfelejtettem hogy az a gif az elején megnevettetett, olyan mintha a csaj pukizna, na jó tudom hogy hülye vagyok... bocsi :D
TörlésÖrülök, hogy tetszik! :-)
TörlésHáát Harry most egy kicsit benézte a dolgot, de ki tudja mi lesz, annyira ne éld bele magad, hogy Georgie lepasszolja! :-D
Igen, több híresség is helyet kapott, hogy látszódjon, hogy Georgie is csak ember, és ő is rajong, nem is akárkiért.. :-P
A gif nekem tetszik, szerintem aranyos, eszembe se jutott, hogy mit csinálhat, lehet hogy azért, mert tudom, miből van a rész :-)
xx
Ááááááh ez óriási volt. Azt hiszem ez volt a kedvenc fejezetem eddig.:D Hoppá Harry mi van veled??:D
VálaszTörlés"Szerintük összeillenénk, szerintem meg Robert Sheehannel illek össze, max. Brad Pittel."-ezen szakadtam. Meg a Lolka és Bolkán is, ja meg a milkalila is jó volt.:D
Nagyon jó volt. Már várom, hogy mi lesz itt. ;D
Hamar fojtatást!!:D
Harry hoppon maradt. Előfordul. :-P
TörlésFenn a következő, remélem az is tetszik! :-))
xx
Lemaradtam!!! Tejóságostevepata!!! Hol voltam?
VálaszTörlésNa jó, közölnöm kell, hogy háromszor elolvastam a milkalila szót, mire felfogtam, hogy sajátos nyelv frissítéssel állok szemben. Ezen kicsit el is mosolyodtam, de azért csak kicsit, mert felidegesített, hogy butaságomban, csak harmadik nekifutásra értettem meg a mondat gyönyörűségét!:D
Egyszerűen nagyon imádnivaló, ahogy előbb Daviddel, majd Roberttel fantáziál. És nekem is Ron volt a kedvencem a herripotterből!!! Imádtam a hülye kis vörös haját! <3 (de én nem olvastam, mert lusta voltam)
Egyre több benne a jófej ember. Félek. Mi lesz ebből?!?!:D
Ja, a piros orros kép... :DDD (Y)
Nem maradtál semmiről! :-)
TörlésÖrülök, hogy tetszett, és hogy végső soron rájöttél, hogy mi az, hogy milkalila. :-)
Örülök, hogy van még valaki, akinek Ron volt a kedvence, én nagyon oda voltam érte!
Hogy mi lesz?? Hááát.... :-D
xx