Friendship - Chapter 5.

Halló, halló!
Megjöttem! Itt vagyok az 5. fejezettel. Ugyan még egyszer sem sikerült összehozni a 4 kommentet, de most már nem is érdekel. Oké, 1D-s lett a blogon is egy sztori, mégsem érdekli a népet. Talán tényleg befellegzett a 1D fanfictionök virágkorának? Akkor időben kezdtem el, mondhatom. Na mindegy. Mostantól csak azoknak írok, akik valóban olvassák, és érdekli őket annyira, hogy megjegyzéseket tegyenek. 

xx, Amelia
Kommentelni, pipálni ér!

-         Megijesztesz. Miről van szó? – kérdeztem Lou-t, és kimásztam a karjai közül.

-         Véletlenül elpofáztam Harrynek, a Taylor-ügyet. – hadarta egy szuszra.

-         Várj, állj, állj! Egyáltalán te honnan tudsz erről? – néztem rá meglepetten. – Eleanor?

-         Nem, dehogy! Ha egyszer ő azt mondta neked, hogy senkinek nem szól erről, akkor nem is fog! – mondta határozottan Louis, és némi büszkeség csillant a szemében. – Taylortól.

-         Már téged is belevett a kampányba? – kérdeztem nyersen.

-         Nem egészen. Volt egy időszak, amikor többször találkoztunk, New Yorkban voltunk. Párszor beszélgettem vele, és hát szóba jött a könyved, így te is. Aztán elmesélte, hogy ismer, és azt is, hogy honnan.

-         Remek. És miért olyan érdekes, hogy erről Harry is tud? – ezt a részét nem teljesen értettem.

-         Hát végül is, nem fontos, csak szólok. – hebegte Louis, megköszörülte a torkát, motyogott valamit, aztán sarkon fordult. Én meg ott álltam lefagyva, olyan bambán, mint egy IQ fighter birka, és nem tudtam, mi volt ez. Végül megrántottam a vállam, és visszamentem a többiekhez. Magamhoz vettem egy pohár bort, és valami rettentő gasztronómiai csodáról kezdtem Zaynnel és Niallel társalogni, amikor Harry lépett a látómezőmbe.

-         Ráérsz? Sétálhatnánk egyet. – búgta mély baritonján.

-         Az udvarban?

-         Akár. – mosolygott édesen. Viccesnek találtam a szituációt, de elfogadtam a felém nyújtott jobbját, amit túl sokáig tartott még a kezemen, azok után is, hogy már egymás mellett lépdeltünk, kicsit távolodva a többiektől. – Csak szerettem volna, ha tudod, én megértem, hogy nem akarsz kibékülni senkivel, aki rosszat tett neked. Tudom milyen, amikor kiteregetik rólad néhány akkordban a szennyest.

-         Hogy? – ennyi? Semmi felkonf, csak rögtön a lényegre tér?

-         Taylor. Tudom, hogy nem szabadna elmondanom, hogy tudok róla, de nagyon régóta várok valakit, akivel rendesen megbeszélhetem ezeket az ügyeket… - vonta meg a vállát.

-         Mi? Te csak azért ficánkolsz velem körbe-körbe, hogy elsírhasd, mennyire fáj, hogy Taylor 22-nek érzi magát? – szűrtem mérgesen a fogaim közül. Az egész erre megy ki, hogy kisírhassa a vállamon magát? Azért nem mindegy, hogy két hónap románcát énekelgeti, vagy 20 év barátságát…

-         Nem, félreértesz! Én csak azt akarom mondani, hogy velem úgy beszélhetsz róla, hogy nem az lesz a válasz, hogy bocsáss meg neki, én sem tenném a helyedben. – védekezett Harry.

-         Tudod, mit? Ezt a beszélgetést úgy veszem, mintha meg sem történt volna. Most visszamegyek, és folytatom a fetasajtról való diskurációm, és jól érzem magam. Köszönöm, hogy körbevezettél! – vágtam Harry arcába, majd sarkon fordultam, és visszavágtattam Niallékhez, otthagyva a sóbálványként álló egyötöd One Directiont. Nem értem, miért kavart fel ennyire Harry viselkedése. Talán, tudat alatt még mindig Taylort akarom védeni, és néha kibukik.

-         Minden oké? – kérdezte El.

-         Persze, Harry megmutatta a kertet. – mosolyogtam erőltetetten.

*

Otthon ledobáltam a cuccaim, beköszöntem a bátyámnak, és beálltam a forró zuhany alá. A forró víz komótosan csorgott rajtam, közben nemcsak az aktuális félkész fejezetemen gondolkodtam, hanem az estén is. Akármennyire is jól sikerült, nem tudtam szakítani azzal a gondolatmenettel, hogy gyakorlatilag Taylort védtem. Szóval igaz volt, tényleg együtt voltak Harryvel. Ez kicsit sem érdekelne, de ahogy a fiú előadta… Mintha Taylor lenne a gonosz, aki kiaknázta a kapcsolatukat, csak, hogy pénzt csináljon belőle. Ha ez tényleg ő, akkor nagyon megváltozott, mióta utoljára beszéltünk. És én tudtam, hogy ez nem ő. Nem lehet. Az én volt barátnőm nem ilyen, csak egyszerűen túl hamar szerelmes lesz, és kell valami, amivel kárpótolhatja magát.

*

-         „Ó, Joe-tól jött! – tapsikolt boldogan Taylor, és a telefonjához sasszézott.

-         Mit ír? – kérdeztem az ágyon fetrengve. Valami gagyi sorozat ment az MTV-n, amit fél szemmel néztem, s nagy gonddal próbáltam virágokat festeni Ivy körmeire. A boldog Taylor másodpercek alatt szomorúba fordult, és sírva dőlt közénk, így sikeresen kimentem a vonalból, és az eredeti virágtervemből egy gnóm gomba lett. – Mi a baj, sweetie?

-         Szakított velem! – sírta a barátnőm.

-         Mi van? – kérdezte Ivy, miközben próbálta eltűntetni a felesleges festéket az ujjáról. Taylor kicsit feltornázta magát, én pedig az ölembe húztam, és nyugtatóan ringatózni kezdtem vele miközben aranyszőke loknijait simogattam. Mindig is hármas fogat voltunk, de köztem és Taylor között sokkal erősebb kapocs volt, tekintve, hogy Ivyt csak az általános iskolában ismertük meg, míg Taylorral azóta együtt vagyunk, mióta az eszemet tudom.

-         SMS-ben, ráadásul… Hogy lehet valaki ekkora tapló? És én még elhittem, hogy kezd komolyabbra fordulni a kapcsolatunk…

-         Ugyan, hiszen csak néhány hete randizgattok! Ez csak egy kisiklás, nála sokkal jobbat fogsz találni! Biztos a tisztasággyűrűje is kamu! – próbáltam vígasztalni.

-         Pedig rendes fickónak tűnt… - mondta Ivy, mire megráztam a fejem.

-         Szerintem ezzel most nem segítesz.

-         Én tényleg hittem neki, értitek? Pózolunk a kameráknak, vigyorgunk, hogy húú, de szerelmesek vagyunk, erre megdob egy SMS-el, hogy bocsi, nem fog menni? Hát ennyit érdemlek? Egy cseszett SMS-t?? – kelt ki magából Taylor, és a stúdiószoba felé vette az irányt. Ezen a ponton már nem érdemes lebeszélni róla, ebből break up-song lesz…”

*

Frissen, és üdén estem be az ágyamba, aztán kapcsolgatni kezdtem a tv-t. Elidőztem egy kicsit a főzőcsatornán, ahol éppen fetát sütöttek. Lefényképeztem magam a tv-vel, és elküldtem Niallnek, hogy jófejnek tűnjek, és még egy mosolygós fejet is hajlandó voltam a végére biggyeszteni. Nevetve hívott vissza, kiderült, hogy ő is a csatornát nézi, így egymás szavába vágva vitatkoztunk a nem éppen szakácsnő végzettségű szőke műsorvezető főzőtudományán. Nem volt neki, de Niall szerint dekoratív, és ez majdnem elveszi az összes figyelmet arról, hogy gyakorlatilag mindent rosszul csinált. Csodálom, hogy az ujjait nem vágta le. A műsor végeztével elbúcsúztunk egymástól, én a csatornától is, és tovább pötyögtem a távirányítóval, amikor Johnny váratlanul berontott hozzám.

-         Azonnal nyomd a VH1-re!

-         Minek? – kérdeztem kicsit ijedten. Nagyon megijesztett.

-         Csak kapcsold oda! – intett, mire engedelmeskedtem, bár kicsit puffogva. Nem szeretem, mikor parancsolgat.

-         Szóval te is olvastad az új világelsőt, a Future Galaxy-t? – kérdezte a műsorvezető, aztán rögtön utána beúszott Taylor a képbe. Az ujjam automatikusan a kikapcsoló gombra tettem, de a bátyám kicsavarta a kezemből a kapcsolót.

-         Minden oldalát imádtam, már legalább ötször kiolvastam! Imádom a cselekményt, hogy pörögnek az események, hogy milyen lehet az új galaxis, egyszóval mindent. – csacsogta lelkesen Taylor. Nagy szám, szereti a könyvem. Nincs vele egyedül.

-         És az írójával hogy állsz? – megfeszültem, és Johnny is. Taylor arcáról lefagyott a mosoly, és zavartan megköszörülte a torkát.

-         Georgina Jacksont a mai napig legjobb barátnőmnek tartom.

-         Ez érdekes, ő még sosem mesélt rólad…

-         Tudom. Tudod, nem vagyunk éppen beszélő viszonyban, egy nagyon csúnya félreértés miatt. Eddig nem is akartam ezt felhozni, de örülök, hogy rákérdeztél. – miért? Miért kell még a tv-ben is kampányolnia, hogy ugráljam körbe?

-         Ezt hogy érted? Miért nem beszéltek, egyáltalán mióta? – ez egy váratlan fordulat volt, és a műsorvezető azonnal ráharapott a sztorira.

-         A Fifteen miatt. Kettőnkről szól. – válaszolta határozottan Taylor. – A barátságunkról, és hogy mennyi mindenen átmentünk, együtt.

-         Nem értem… Ez inkább úgy hangzik, mint egy gesztus, hogy emlékezz a barátságotokra, akkor mégis hogy lett belőle a Taylor Swift-féle szakítós

szám?

-         Igazából nem én csináltam belőle ezt. Georgie nagyon nehéz időszakban volt, és én ezt leírtam. Nem kellett volna. Ma már látom, hogy inkább egy közös nyaralás emlékeivel kellett volna énekelnem, de túl késő… - sóhajtott fájdalmasan Taylor.

-         Értem, hát nem lehet könnyű, de ez a dal már régen kijött, nem untatok rá, hogy béküljetek?

-         Nem, soha! Nekem kell a barátnőm, és addig nem nyugszom, amíg

  vissza nem kapom! – válaszolta eltökélten Taylor, és a kamerába nézett. – Georgie, ha most nézel, akarom, hogy tudd, hogy még mindig szükségem van rád, és mindig szükségem is lesz! – egy könnycseppet is elmorzsolt. Ez volt a végszó. Felkeltem, és kikapcsoltam a tv-t. Johnny hangtalanul lépkedett vissza a saját szbájába, én pedig csak ültem megsemmisülten az ágyon. Hogy lehet ilyen hatásvadász, hogy pont a Labirintusból idéz? A kedvenc filmünk volt, és mindig elbőgtük a végét, amikor Sarah elmondja Hougl-nek, hogy mindig szüksége lesz rájuk. Ez nem fair!