Chapter 2.

Megérkeztem! 

Megjöttem a második fejezettel, egy kicsit késve ugyan, de itt vagyok! :-)

Arra gondoltam, hogy kijelölök a héten egy napot, hogy akkor érkezem résszel, így könnyebb lesz beosztani, és nem késik folyton, nem történik semmi gikszer egyszóval. Szóval kommentbe várom a véleményeket, hogy melyik legyen ez a bizonyos, "fejezet-érkezős" nap. Már merem ezt mondani, hogy kommentbe, ugyanis egyre több megjegyzést kapok, aminek nagyon örülök! 

És akkor következzen a rész, amit két kedvenc olvasómnak, és állandó kommentelőmnek, Szilvinek és Annie Sawyernek szeretnék küldeni! Köszönöm, lányok, hogy vagytok nekem! :-)

xx, Amelia

 - Mégis mit csinálsz? - kérdezte fintorogva Bill. A kanapén ültünk, és éppen Doctor Who maratont tartottunk. Ő nem ismerte a sorozatot, és feltett szándékom volt ezen változtatni. Egy ember, aki nem tudja, ki Donna Noble? Ezt nem hagyhatom...

 - Halrudakat eszek. - vontam vállat, és egy újabb darabot mártottam a tejsodóba, aztán jóízűen beleharaptam.

 - Ez undorító.

 - Ez a 11. Doktor.

 - Akkor ő is undorító.

 - Hogy mondhatsz ilyet? Egy idő lord a legjobb dolog, ami valaha egy emberrel történhet... - fordultam felé felháborodva.

 - Tudod, mit? - kérdezte, és kivette a tálat a kezemből, aztán megcsókolt.

 - Mire készülsz?

 - Kiengesztellek. Úgy, ahogy a drága Doktorod nem tud! - mosolygott ördögien, és az ölébe kapott. Kuncogva fúrtam magam közelebb hozzá, erre a szobába cipelt, az ajtó hangos csapódással csukódott be mögöttünk.

*

 - Pattanjatok, indulunk! - rontott be Tom a füstölgő ajtaján az előadás után.

 - Mégis hova? - kérdezte Bill. Az ölében ültem, ő játszott egy hajtincsemmel, én pedig próbáltam leszedegetni magamról a körmöm alá száradt művért. 

 - Kaulitz, hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget? Moulin Rouge! - jött Tom mögött Phil.

 - A Le Poéte után oda járunk a legtöbbet. Egy szót se! - intettem le Billt, mikor szólásra nyitotta a száját. - Tudod, baromi jó hely, és miután törzsvendég leszel, csak még jobb lesz.

Tom nemes egyszerűséggel kiemelt Bill öléből, és egyetlen vezényszóval mindenkit öltözni parancsolt. Megjátszott sértődöttséggel vonultam a saját öltözőmbe, amit Costanzával osztok meg, és szépen, komótosan húztam le a ruhám cipzárját. Elég ijesztő lehetek, mint két lábon járó, halott Júlia. A fehér esküvői ruhámon csimbókokban állt a csipkén az alvadt vér, a szemem alá karikákat festettek, hogy a tetszhalottiságom is élethűbb legyen, a hajamról nem is beszélve. Ezt nem lehet elintézni egy egyszerű lófarokkal, meg kell mosnom, nincs mese. Halkan dúdolva álltam a zuhany alá, és egy darabig csak áztattam magam, ekkor volt időm ténylegesen elgondolkodni az elmúlt négy hónapról. 

Mostanában olyan vagyok, mint egy szerelmes tinédzser. Amióta kölcsönösen kimondtuk egymásnak azt a szót Billel, minden új mederbe érkezett. Bill szeme egyre jobban ragyogott, én pedig egyre jobban féltem. Olyan, mint amikor a Labirintusban David Bowie üveggömböket fújkod Sarah felé, aki elkábult a baracktól, és hallucinál. Én is ott álltam az egy ilyen gömbből transzformált szappanbuborékban, és bármelyik pillanatba 13-at üthet az óra, és nekem elfogy az időm. 

Megráztam a fejem, és inkább vidám számokat kezdtem dúdolni, hogy elfelejtsem ezeket a hülyeségeket. Damien folyamatos hadjárata, hogy visszaszerezzen, ha egyáltalán bármikor is az övé voltam, elég kétkedővé tett, és nem tudtam, Bill meddig fogja ezeket bírni. Talán beszélnem kellene az ex-Rómeóval, hogy szálljon le rólam.

Halvány sminket tettem fel, egy egyszerű piros, pánt nélküli ruhát vettem fel, és késznek nyilvánítottam magam a Moulin Rouge-ra.

 - Hol van Phil? - kérdezte Bill. A színház hátsó kijáratánál álltunk harci díszben, és a világ leghiúbb emberére vártunk.

 - Piperészkedik. Mindig ezt csinálja. Ő van legjobban besózva, aztán miatta késünk mindenhonnan. - világosította fel Greg. Costanza mellett állt, feltűnően közel, akinek eszében sem volt arrébb menni, és inkább Tom társaságát keresni. Úgy tűnik, jól elvannak, és talán végre Costanza talál egy értelmes embert.

 - Nahát! Bevonul a győztes sereg! - rikkantotta el magát Tom, és mind tapsolni kezdtünk, Phil pedig színpadiasan meghajolt előttünk. 

 - Na mi lesz? Mindig rátok kell várni? - kérdezte vidáman Phil, aztánn taxit fogtunk, és nemsokára már egy whisky-s pohárral a kezemben szemlélődtem a Rouge-ban, Billel az oldalamon.

Az este viccesre sikeredett, király Making of lenne belőle a következő DVD-n. Phil és Tom bevetették magukat, igazából, már a pénztárnál azon versenyeztek, ki tudja elcsábítani a jegyszedő lányt, akin feltűnően kevés csipke volt, amit még Bill is végigmért, de szerintem nem próbálkozik többet, azt hiszem, a könyökömmel levertem az egyik veséjét. És akkor még visszafogtam magam. 

Benn aztán elszabadult a pokol. Én is sokat ittam, ahogy mindenki, talán Bill és Costanza volt a legjózanabb.

 - Ki az a pár kisfiú a színpadon? - kérdezte Bill. 

 - Fogalmam sincs, de nem rosszak! - mosolyogtam, és a színpad felé emeltem a poharam. Csodálkozom, hogy egyáltalán beengedték ide őket, de tényleg jól játszottak.

 - Nem tetszik nekem az a gyerek... - csóválta a fejét ingerülten. - Folyton téged bámul.

 - Jézus, csak nem vagy féltékeny egy tinédzser fiúra? Azt hiszed, őt választanám bármikor? - majdnem félrenyeltem az italom.

 - Nem, de attól még rád nyomulhat.

 - És akkor elküldöm. Kezdjen inkább a saját korcsoportjába. - forgattam a szemeim. Ekkor már nekem is feltűnt a fiú, de úgy csináltam, mintha nem venném észre. Nem akarok összeveszni ilyen butaság miatt Billel.

 - Irritál a göndör feje.

 - Befejezted?

 - Srácok, mennünk kéne! - lépett mellénk Costanza.

 - Mi történt?

 - Philék. Hát ismered őket, teljesen eláztak, és kiszúrtuk a sajtót. El kéne vinni őket innen.

 - Egyáltalán mit keres itt a sajtó? - kérdeztem.

 - Miattuk jöttek. - bökött Constanza fejével a színpad felé. - Aztán megneszelték, hogy itt vagyunk, és már mi vagyunk a fő célpont.

 - Menjünk. - bólintott Bill.

Bill Tomot, Greg Philt kapta a hátára, és angolosan távoztunk a hátsó ajtón. 

 - Nem lehetne egy kicsit gyorsabban? - fordult vissza Costanza a sarokról. - Utól érnek, és holnap a címlapokról integethetnek magatoknak.

 - Aha, oké. Cipelj te, egy Georg Michaelt danolászó benga állatot! - fújt Greg.

 - Azt hiszem, nem ittunk eleget. - mormolta Bill füle mögül Tom.

 - Azt hiszem, bőven eleget ittatok! - mondtam ingerülten, és hazakacsáztunk hozzám, mivel én laktam a legközelebb.