Chapter 8.

Ma is jelentkezem, lassan már lázat mérek, hogy így begyulladtam rá. Tényleg Lana dalai a kerozinom. Az ő lemezét hallgatom agyba-főbe, és láss csodát, már a 8. fejezetet töltöm fel, annak ellenére, hogy az internetem finoman szólva is borzasztó. Amúgy felkerült a gardrób menüpont is, amiben a lányok - még csak Fleury - által viselt ruhákat találjátok. Egyelőre egy fejezetnyi van fenn, de szépen lassan ott is behozom a lemaradást, és remélem, minél előbb tudom hozni a képmagyarázós menüpontot is, természetesen fiktív elemekkel. :-) 
Dobpergéééés: egy rendszeres olvasóval büszkélkedem! Lolita volt oly kedves, és ekkora kegyben részesítette szerénységem, és a szösszenetem, aminek így máris sokkal több oka van gyarapodni.
Nem is halogatom tovább, jöjjön a 8. rész! Megint csak azt tudom hajtogatni, hogy tessék komentelni, és rendszeres olvasónak lenni, mint a mellékelt ábra mutatja, gyakran tudok jelentkezni új résszel! ;-)

xx, Amelia

-         Jó reggelt! – sasszézott mellém mosolyogva Bill a próbateremben.

-         Szia. – motyogtam kényszeredett mosollyal, és egy lépést hátráltam. Nem akartam alapot adni a pletykáknak. Oké, rendben, pajtások lettünk, de eszem ágában sincs azt hallgatni, hogy együtt vagyunk.

-         Valami baj van? – hervadt le a mosoly az arcáról.

-         Semmi, csak kicsit fáradt vagyok. – vontam vállat, és elkezdtem bemelegíteni. Bill egy ideig még mellettem téblábolt, aztán egy keserű sóhaj kíséretében elvonult.

-         Megint seggfej voltál? – lépett hozzám Phil, nyomában Greggel.

-         Nem. Csak nem akarom, hogy még többen pletykáljanak. Nincs köztünk semmi, és nem is lesz. Amúgy, sziasztok nektek is! – feleltem gúnyosan.

-         Tudod mit? – karolt át Greg. – Ma elmegyünk csak hárman valahova, és tojunk a Rómeó-kalamajkára!

-         Nem lehet, estig próba van, te is tudod.

-         Ó, drágám, egyszerűen csak előretetetjük Redhával a mi részeinket, és előbb lelépünk. – mosolygott Phil, mire beleegyezően bólintottam.

-         Helló, emberek! – viharzott be a nagybátyám az ajtón. De hol a rendező? – Nagy hírem van! Vagyis kettő. – elgondolkodott. – Akarom mondani, három.

-         Gérard! – pirítottam rá kicsit. – Kinyögöd még ma?

-         Szeretlek, egyetlenem. – nézett rám gyilkosan, mire én csókot dobtam neki. – Szóval; egy, a mai próba elmarad, mert a tegnapi kiírt próbások leverték a biztosítékot, és jelen pillanatban életveszélyes magnót, és egyéb elektronikai szerkezetet használni, amúgy meg, Redha megbetegedett, én meg bármennyire szeretnék is piruettezni nektek, sajnos dolgom van. Kettő, ez a főszereplőknek szól; név szerint: Fleury, Bill, Greg, Tom, és Phil! Holnap után sajtótájékoztató a TF1 épületében, reggel 10-kor. Utána egy kis fényképezkedés, és elénekeltek pár dalt. Mondjuk...Ötöt. Három: a személyes kedvencem – itt cinkosan elmosolyodott – egészen pontosan három hét múlva, azaz október 9.-én előadás! – mindenki örömujjongásban tört ki, az én arcomról jégcsákánnyal se lehetett volna leverni a mosolyt. Bill felé fordultam, aki idő közben mellettünk állt meg. Elfehéredett, és hideg verejték csorgott a homlokáról. Tudom milyen érzés ez… Én is így reagáltam, mikor megtudtam a pontos dátumát az első fellépésemnek. És ez még csak a kezdet. Ez lesz élete legrosszabb három hete, de amikor a közönség az első színpadra lépése után tapsol, az felbecsülhetetlen, és értelmet nyer a gyomorgörcs. Bíztatóan rámosolyogtam, és megszorítottam a kezét. Hirtelen kapta felém a fejét, és ahogy tőle telt, melegen elmosolyodott. Különösen éreztem magam, hogy ilyen kedvesen viselkedtem Billel, holott az előbb le se tojtam, és adtam a jégkirálynőt. Legbelül örültem, hogy nem haragudott meg túlságosan.

Miután Gérard befejezte, a társaság szétszéledt, én pedig megbeszéltem Gregékkel, hogy találkozunk nálam másfél óra múlva, és majd kiguglizzuk, hogy mi legyen a program.

*

-         Te már itthon? – csodálkozott az éppen belépő Billre Gustav.

-         Elmarad a próba, mert az előzők leverték a biztosítékot, s nem biztonságos. – vont vállat Bill, a sarokba dobta táskáját, és lehuppant barátja mellé a kanapéra.

-         Mi a baj? – kérdezte Gustav, le sem véve szemét a tv-ről, ahol éppen steakhez vágták fel a húst.

-         Semmi, mi lenne?

-         Ismerlek. Akkor sóhajtasz ekkorákat, amikor valami bánt, és azt akarod, hogy más észrevegye, és elmondhasd neki. Szóval?

-         Fleur. Vagyis, már Fleury.

-         Szóval neked már csak Fleury? – húzta fel a szemöldökét a dobos, de a világ minden kincséért sem maradt volna le a fűszerezésről.

-         Megkért rá. Ha már egyszer hajlandó Billnek hívni. Mondd, nem figyelnél rám, ha beszélek? – kérdezte felháborodottan Bill.

-         Figyelek, de közben valakinek meg is kell tanulnia főzni, ha nem akarunk éhen halni, vagy mirelitmérgezésben elpusztulni…

-         Igaz.

-         Folytasd, figyelek!

-         A tegnap csodálatos volt! Teljesen be voltam tojva, hogy mi lesz, beszélni fogunk-e egymáshoz, de minden simán ment. Úgy láttam rajta, hogy jó neki a társaságomban. A mai próbán pedig minden a régi volt. Odamentem hozzá, hogy köszönjek, és váltsak vele pár szót, de ő rám se hederített. Teljesen hidegen hagyta, hogy ott vagyok, szóval eljöttem. Aztán egyszer csak belépett Gérard Presgurvic, és közölte, hogy két nap múlva sajtótájékoztatón jelentjük be, hogy én vagyok Rómeó. – Bill várt, hogy barátja megeméssze a hallottakat.

-         Ez nagyon király! – Bill szúrós szemmel jutalmazta szőke lakótársát. – Mármint, a sajtótájékoztató. Fleurnek meg adj egy kis időt, hogy hozzád szokjon. Csak egy kicsit gondolj bele, ő mit érezhet! Damiennel évekig voltak Rómeó és Júlia. Képzeld, neki is milyen nehéz lehet egy teljesen új figurát ölelgetni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-         Ez még semmi… Október 9.-én lesz az első előadásom…

-         Hajaj!

-         Köszi szépen, ez igazán velős volt.

-         Bocs, de még soha nem voltam ilyen helyzetben.

-         Neked könnyű, a héten már három előadáson játszottatok, nekem meg még három hetet kell idegeskednem!

-         Csak annyit mondok, hogy ne izgulj! A közönség remek, az R&J-n gondolom, még jobb lesz, imádnak majd!

-         És, ha nem? Ha kifütyülnek, és Damient követelik?

-         Hülyeség. A sajtótájékoztató után mindenki meg fog nyugodni, hogy jó vagy, és zabálnak majd! – Gustav felállt, és megveregette barátja vállát. – Ne idegeskedj túl sokat, mert akkor tényleg hibázol!

-         Hova mész?

-         A konyhába. Steak-et sütök. Jössz?

-         Addig is elfoglalom magam…

*

Egy szál törölközőben álltam a gardrób előtt. Mit vegyek fel? A két jómadár ősidők óta legjobb barátom, vagyis, mióta elkezdtük a közös munkát. Greggel egy ideig komolyabban is megpróbáltuk, de végül rájöttünk, hogy a barátság sokkal jobban megy. Végül egy fehér csipkeruhát és egy krémszínű magas sarkút vettem elő. Ékszerek, alapsmink, és kész. A hajamba csak beletúrtam, és hagytam, hogy a természetes göndörsége átvegye az uralmat. Éppen a karkötőmet kattintottam össze, amikor csengettek. Lestat azonnal az ajtóhoz somfordált, ezzel ő is csilingelt a nyakában lévő kis csengővel.

-         Helló édes! – tárta ki karjait felém Phil, mire én mosolyogva hozzábújtam. Greggel ugyanígy tettem, és beengedtem őket. Phil rögtön felkapta Lestatot, és a kanapéra telepedve dögönyözni kezdte. Greg a konyha felé indult, és három pohárral meg üdítővel jött vissza. Én a laptopomat a dohányzóasztalra raktam, és körülültük.

-         Ezt élvezed mi, te szaros! – vakargattam meg Lestat füle tövét, és megnyitottam egy böngészőlapot. – Na, mit csinálunk?

-         A zárás a Le Poéte, ezt már tudjuk. – mondta Greg.

-         Mi lenne, ha elmennénk arra az art deco kiállításra, amit agyba-főbe reklámoznak? – vetette fel Phil.

-         Nem is tudom… Nem rossz ötlet. – vontam vállat.

-         Nem végzünk túl hamar? Szerintem ugorjunk be abba a régiségboltba, ami itt van pár utcányira. – mondta Greg, és simogatni kezdte a macskát, aki átpártolt Phil öléből hozzá.

-         Benne vagyok! – mosolyogtam Gregre, ő pedig barátságosan viszonozta. Néha csodálkozom azon, hogy ennyire közeli barátok maradtunk. Még sosem volt olyan legjobb barátom, aki szó szerint ismert kívül-belül. Igazából párként is jól működtünk együtt, csak a fellángoláson kívül nem maradtak mélyebb érzelmek. azt hiszem, egyikünk sem volt szerelmes, és nem is volt kudarc a vége. Vagyis, vége nem volt, csak valami sokkal maradandóbbá, és nemesebbé; barátsággá szelídült.

-         Indulás! – kelt fel Phil, és kiitta a pohara tartalmát, aztán utoljára meglapogatta Lestat fejét.

Egymás szavába vágva indultunk útnak.  Jó volt kicsit kikapcsolni, és a barátaimra koncentrálni. Ez után a nap után első dolgom lesz felhívni Costanzát, hogy tartsunk egy „csak csajok” estét.

A régiségboltban szinte heti vendégnek számítottunk. Bár az én lakásom, és Phil-é is modernebb vonalat képviselt, egy-egy csecsebecsének néha beadtam a derekam. Greg törzsvevő, imádja a régi, antik dolgokat. Az egész ház olyan, mintha egy reneszánsz lakba lépnénk be, persze modern vívmányokkal. Kicsit elidőztünk a boltban, és félretetettünk pár dolgot. Nem lett volna szerencsés csomagokkal tömve a kiállításra menni.
A kiállítás első hallásra, annyira nem fogott meg, mint amennyire valójában tetszett. Néhány dolgot azonnal a hónom alá kaptam volna, és süvítve rohantam volna haza, kitenni valahova. Éppen elcsíptünk néhány alkotót, így egy kis tárlatvezetést is kaptunk, ők pedig autogrammot, és közös képet. Amennyire sikerült a nap felében elslisszolni a rajongók és paparazzik elől, annyira kaptuk vissza a kiállításon, és a Le Poéte felé. Három-négy kiállítási tárgy között valaki mindig felismert, és a társulat jelenlegi állásáról kérdezett, vagy a szégyenlősebbek csak aláírást és képet kértek. Amióta újraindult az R&J láz, olyan, mintha mi is rocksztárok lennénk. Mindenhova követnek, világkörüli turnéink vannak, és a mai napig viszik a lemezeket, filmeket, szuveníreket, mint a cukrot. A múltkor a fellépő ruhámat láttam az állatkereskedésben. Kutyajelmezként. Egy kicsit már túlzásnak éreztem, és sajnáltam azt a szerencsétlen jószágot, akire ráerőltetik. Néha még nekem is kényelmetlen…

-         És milyen volt a tegnap, Billel? – kérdezte Phil, és egy újabb adag spagettit tömött a szájába.

-         Nem is tudom… - vontam vállat, és újabb adag sült krumplit szúrtam a villámra.

-         Mi az, hogy nem tudod? Idegesített? Vagy elvoltatok? Beszéltetek egyáltalán? – kérdezte félig teli szájjal Greg.

-         Jó volt.

-         Köszi, most aztán igazán sokat segítettél. Miért nem beszélsz róla? – nézett értetlenül Phil.

-         Mert egyszer mentünk el együtt valahova, és rögtön mi lettünk az álompár… Nem akarok senkinek a csinált barátnője lenni. Jól éreztem magam vele, egészen addig, amíg ki nem forgatták az egészet az újságírók. – sóhajtottam, és ittam egy korty bort.

-         Ja, tényleg, láttam a tv-ben. Akartalak is cukkolni titeket, de ahogy Gérard bejelentette az előadást, teljesen kiment a fejemből. – mosolygott ördögien Phil.

-         Rendes tőled. – fintorodtam el, és fáradtan Greg vállára ejtettem a fejem. – Ugye, te rendes, és szerető barátom vagy, és nem akarsz ezzel kínozni! – suttogtam kislányosan Gregnek, mire ő sóhajtott. – Mi az?

-         Azt hittem, be tudom fogni, de nem… - sóhajtott egy fokkal gondterheltebben, mint az előbb.

-         Mi van? – kérdeztük egyszerre Phillel.

-         Bill mondott valamit…