Chapter 3.

Tulajdonképpen imádom a nappalimat. Majdnem annyi időt fordítottam a berendezésére, mint a hálóméra. Elég modern vonalat képvisel a lakásom, így a központi része is így volt berendezve. Az egyik fal csak ablakokból állt, innen nyílt egy közepes terasz is, amin 5-6 ember kényelmesen elfért, egy grillsütővel, és Lestat; a fehér perzsamacskám nyárilakjával. Fehér kanapé uralta a szellős szobát, egy fehér-üveg dohányzóasztallal. Imádom a virágokat, mindig friss, fehér kálák vannak a vázában. A terasszal szembeni falon egy kandalló van, fehér keretes fényképekkel, és felette a tévé. A kandalló két oldalán két üvegajtós vitrin áll, egyikben a díjaim, a CD-k, DVD-k, és egyéb R&J-s dolgok, a másikban könyvek. A harmadik falon egy közös Rómeó és Júliás kép van, a 100. előadás után készült, amikor már én játszottam Júliát. Életem egyik legszebb pillanatát örökíti meg, és örülök, hogy fekete-fehérben elfoglalja a fél nappalimat. A kép alatt van Lestat igazi szentélye, egy nagyobb játszóvárral, a kosarával, és a szétszórt játékaival. Maga a nappali mélyített, így pár lépcsőfok vezet le, és a negyedik fal félig meg van nyitva a konyha felé.

A világ legnyugodtabb és legbarátságosabb nappalijában éppenséggel elég nagy volt a feszültség. Gérarddal ültünk a kanapén, és vagy fél órája szugeráltuk a vezeték nélküli telefonom, mellette Bill Kaulitz számával.

• Szerintem hagyjuk... - sóhajtotta.
• Szerintem meg nem, ő az utolsó esélyünk, mint már azt említettem néhányszor. Éskülönben is, a nagybátyád vagyok, idősebb és okosabb. Miért nem hallgatsz rám soha?  - kérdezte Gérard.
• Mert elkényeztettél. - vontam vállat.
• Igaz... Rendben, akkor most tényleg tárcsázok. - vette a kezébe vagy századszorra a  készüléket, és most először tényleg elkezdett pötyögni rajta. - Kicsöng! - suttogtafelém, miközben eltartotta kicsit magától a telefont.
• Hurrá. - forgattam a szemeim, és az ölembe kaptam az éppen arra somfordálóbundást.
• Bon jour! Monseur Kaulitz? - szólt bele a telefonba Gérard, mikor feltehetőleg Billfelvette azt.
• Bon jour. Igen, én vagyok. Miben segíthetek?
• Itt Gérard Presgurvic. Remélem, nem kell bemutatkoznom. - mosolygott kisfiúsanGérard, én pedig belevigyorogtam Lestat bundájába. Viccesnek tartom, mikor Gérard  tisztában van vele, hogy mit jelent a neve, és ezzel szeret is felvágni.
• Ó, Monseur Presgurvic. Persze, hogy nem kell. Igazán örülök, hogy újra hallatmagáról.
• Részemről a szerencse. Tudja, mostanában nem megy minden tökéletesen, nekemsem volt alkalmam jelentkezni.
• Igen, hallottam, rettentően sajnálom. Ha ez egy kicsit vigasztalja, a Tokio Hotel is  éppen gondolkodik...
• Valóban? - csillant fel Gérard szeme.
• Tudja, nem felvágni akarok, magának nem is igazán tudnék, de nem tudok mostolyan dolgot mondani, ahol még szívesen prezentálnánk a zenénket. Az elmúltévek során minden lehetőséget megragadtunk, és sikerült is minden. Most nagyonúgy néz ki, hogy motiváció híján nem nagyon akar menni a zenélés. Hetek ótasemmi érdemi dolog nem jutott eszembe... Most, hogy eljártam magához, és ahangomat is képeztem, elég kellemetlen, hogy nem tudunk semmit felmutatni azelmúlt időszakról.
• Ezt igazán sajnálattal hallom. Rossz hallani, hogy a tehetségük hanyatlásnak indul,így, hogy nincs előttük megfelelő akadály. Ha nem veszi tolakodásnak, talán tudokegy megoldást a problémájukra.
• Igen? Mi lenne az? Minden segítségnek nagyon örülünk!
• Mint tudja, a Rómeó és Júlia szénája sem áll túl jól... Szeretnék egy szívességet kérni  öntől a magam és a társulat nevében.
• Szívességet? Miben tudnék segíteni maguknak? Félre ne értsen, szívesen segítekbármiben, ha az a darab javára válik.
• Ezt igazán örömmel hallom. Tulajdonképpen azt szeretném kérdezni öntől, hogy nem  tudna-e bejönni a színházba, egy meghallgatás erejéig.
• Hogy? Felajánlja nekem Rómeó szerepét?
• Nos, nem egészen. Csak meghallgatni szeretnénk, és ha valóban jók a megérzéseink,  és eltaláltuk, hogy ön lehet a következő Rómeó Montague, akkor szeretnénk, hanéhány előadás erejéig kisegítene minket. Persze, csak ha szeretné, egyáltalán nemszeretném kötelezni semmire. De ismerem a képességeit, és hallottam márjónéhányszor énekelni. Azt hiszem, képes lenne rá.
• Ez komoly? Őszinte leszek magához, iszonyúan irigyeltem mindig is Damien Sargue-t, a szerepe miatt, de hogy egyszer én is lehetőséget kapok, azt álmaimban semgondoltam volna.
• Nagy örömömre szolgálna, ha valóra válthatnám az álmait.
• Köszönöm, szeretnék élni a lehetőséggel! Csak nem tudom, mi lesz a fiúkkal...
• Ó, ne is agyaljon rajta. Mindenről gondoskodtam. A zenésztársait szívesen látják aszínház zenekarában, ha az nekik is megfelel. Nincs kifejezett üresedés, de haeljönnek egy próbára, a karmesterünk biztosan beveszi őket a zenekarba, hallottamróla, milyen tehetségesek.
• Ez hihetetlen. Maga az őrangyalunk! El sem hiszem, hogy tényleg hajlandóaklennének ekkora áldozatra. Hiszen mi feleannyira sem vagyunk profik, mint atársulat, vagy a zenekar. Más műfajból érkezünk. Biztos benne, hogy fel tudnánkzárkózni?
• Nem hiszem, hogy ekkora zenei múlttal a hátuk mögött ne birkóznának meg ekkora,és ilyen feladattal. Legalábbis én hiszek abban, hogy meg tudnák csinálni, magam ésa társulat nevében is. - itt hevesen köhögni kezdtem, mire Gérard méltatott egylesújtó pillantással.
• Rendben. Vállalom. Mikor menjek be?
• Igen? Komolyan? Ez igazán remek! Nos, megfelel magának a holnap délután 5 óra?Akkor végzünk a próbával, és utána meghallgatnánk.
• Rendben, ott leszek. És a fiúk?
• Nos, nekik egy kicsit előbb, holnap délután 2 órára kellene megjelenniük a zenekarpróbatermében. A színház déli oldalán találják a művészbejárót, onnan tudjákmegközelíteni. Magával a kamaraszínpadon találkozunk, hogy hallhassuk megfelelőakusztikával.
• Akkor holnap 5 órakor találkozunk, és nagyon köszönöm, hogy mindent elintézettnekünk. Ez iszonyú nagy segítség!
• Szóra sem érdemes. Az igazat megvallva, maga az utolsó reményeink közé tartozik.Nem szeretnénk, ha a Rómeó és Júliának vége lenne, de sajnos Rómeó híján nem lesz  más választásunk.
• Mindent megteszek, hogy megfeleljek!
• Igazán megható a lelkesedése, nagyra értékelem. Akkor holnap találkozunk. Nenagyon erőltesse ma már a hangját.
• Rendben, akkor holnap!
• Adieu!
• Adieu! - Gérard Bill köszönése után letette a telefont, és nagyot sóhajtott.
• Szóval elvállalta? - néztem rá.
• Igen, holnap 5-re bejön, hogy meghallgassuk. Ne feledd, hogy te is ott leszel. Ésnagyon kérlek, ne legyél vele bunkó, de még szarkasztikus se! Ez most fontos nekem,  oké?
• Oké, megígérem. De ha felvesszük, nem ígérem, hogy országos cimborák leszünk!
• Rendben, csak a látszatot tartsd fenn, kérlek! - forgatta szemeit Gérard.
• Apropó! Mikor intézted te el, hogy bevegyük a zenekarba a kis Scooby-csapatot?
• Semmikor, de ez nagyjából egy fél perces telefon lesz este, nem izgulok miatta.
• Oké, te tudod. Éhes vagyok...
• Le Poéte?
• Menjünk. - felkeltünk a kanapéról, összeszedelőzködtünk, és indulás a törzshelyünk.

Eközben a Champs-Élysées másik oldalán Bill azon agyalt, hogyan is közölhetné barátaival a hírt. Ő személy szerint nagyon szerette volna a szerepet. Csak most, Gérard hívásával döbbentette rá, mi az új akadály, amit le kell győznie. Az, hogy egy musicalben is megállja a helyét. Egy kicsit megrémítette, hogy ez a világ egyik leghíresebb darabja, az egyik leghíresebb szereplőgárdával. Eszébe jutott, amikor először nézték meg a darabot. Reklámfogás volt, hogy más körökben is népszerűsítsék magukat, és eleinte semmi kedvük nem volt öltönybe vágni magukat, és elmenni egy ilyen előadásra. Ismerte a történetet, néhány számot hallott a rádióban, de nem fűzött hozzá nagy reményeket. Azon az előadáson debütált Fleur Presgurvic, Gérárd unokahúga. Varázslatos volt, tökéletesen beleillett a szerepbe, ahogy a többiek is. Soha nem gondolta volna, hogy egy ilyen műsor magával ragadja. Hogy igazán őszinte legyen magához, a shakespear-i tragédiát nem is olvasta. Egészen addig, amíg meg nem nézte a musicalt a színházban. Titkon az egyik legnagyobb rajongója lett a látványnak, a zenének, és mindennek, ami ezt a másik, hibátlan világot alkotta. Persze a többiek az egészből annyit szűrtek le, hogy észbontóan sokat láttatnak a könnyű ruhák a táncosokon, és a női főszereplőt ők is hajlandóak lennének elvinni egy körre a bálon. Nem úgy nézték a műsort, ahogy ő. Ő azt látta, amit a jövőjének tud elképzelni. Látta magát a színpadon Rómeó, Benvolio, Mercutio, Tybalt, de akár még Paris helyében is. Látta magát a jelmezekben, ahogy játszik, és énekel. És most valahogy el kell magyaráznia ezt a zenekarnak is.

• Fiúk! Valamit el kell mondanom... - lépett be a közös nappalijukba, ahol a másikhárom barátja éppen szendvicset evett, és délutáni talk-show maratont tartott.
• Végre! Már azt hittem soha nem látod be, hogy a férfiak vonzzanak. - ugratta Georg.
• Nagyon vicces. Nem, másról van szó.
• Oké, mi az? - egyenesedett ki egy kicsit Tom a fotelban.
• Az előbb beszéltem Gérard Presgurvic-cal.
• Megint órára mész? - kérdezte Gustav, félbeszakítva ezzel Billt.
• Nem, ő hívott, és egy teljesen más ügy miatt. Arra kért, hogy holnap menjek el egymeghallgatásra, hogy kipróbálhassák, jó lennék-e Rómeónak.
• Hogy? Te, mint Rómeó? - nézett rá Georg. - Te azzal a Gérard Presgurvic-calbeszéltél? Nem valami szélhámossal?
• Nem hinném, különben nem hallottam volna a háta mögött, ahogy az unokahúgamegjegyzéseket tesz, és arról faggatja, hogy nem csaptam-e rá már a telefont.
• Fleur? Jézus, az a csaj... - sóhajtott Tom, és csukott szemmel maga elé képzelte azágyjelenetet, ahol nincsenek ügyesen takaró lepedők, és ő Rómeó. - Hát mit nemondjak... Elhálnám vele a nászt. Ő az abszolút tökéletes nő, Angelina után.
• Most nem pont ez a lényeg. Szóval... Igent mondtam. Holnap 5-re megyek.
• Akkor ennyi. Nem hittük, hogy te lépsz legelőször, de tudtuk, hogy a zenekar márnem a régi... - szürcsölt bele narancslével teli poharába Georg.
• Én sem így terveztem, de úgy érzem, ezt a lehetőséget meg kell ragadnom. És tisem maradtok kanapé-lakók! Gérard elintézte, hogy helyet kapjatok a zenekarban,persze, ha nektek is megfelel. - magyarázta Bill.
• Hogy megfelel-e? Most viccelsz? A Palais de Paris zenekara az egyik legprofibbegyüttes a világon! Megtiszteltetés, hogy egyáltalán egy próbára elmehetünk! Nem?Srácok... - Gustav azonnal belelkesült, de Tom és Georg mintha kicsit meglepődöttvolna.
• Kották... - sóhajtott Georg.
• Mikor kezdünk? - kérdezte Tom, nem a legnagyobb örömmel, de a szemében ottbújkált a boldogság, hogy nincs minden veszve.
• Holnap, 2-kor, a próbateremben. Gérard azt mondta, meghallgatnak titeket, hogymegy, meg ilyenek. Biztosított, hogy a helyetek fix, csak mégis azért hallani szeretnének titeket.
• Ez érthető, nem vehetnek zsákbamacskát. - bólintott Tom. - Szóval, az új RómeóMontague. Te hogy érzed magad?
• Őszintén? Még életemben nem voltam ilyen izgatott! És bizonytalan...
• Ugyan már. A producer hívott, nem? Gondolom tisztában van vele, hogy jó vagy, ésesélyed van a szerepre. - mondta Gustav.
• És nem mellesleg egy élő legenda unokahúgával bújhatsz ágyba, teljesen legálisan,több ezer ember előtt. Király. - vigyorgott Georg.
• Annyira azért nem király, tudod táncolnom is kell. Nem mondom, tudok ugrálni aszínpadon, de hogy ezt koordináljam is, az már egy nehezebb falat.
• Ugyan már, Damien Sargue sem piruettezett, meg bécsi keringőzött, nem hiszem,hogy neked rögtön spiccbe kell vágni magad. - hadonászott a szívószálával Gustav.
• Akkor, mindenki jól járt. - összegezte Tom, majd a mosogatóba pakolta a tányérját.
• Holnap kiderül... - bólintott Georg.