Chapter 2.

• Azt hiszem, amíg nem találunk megfelelő Rómeót, le kell vennünk a darabot a műsorról. - mondta egy esős csütörtöki napon a próbateremben Gérard.
• Mi? Ez nem lehet! Nincs az egész városban egy feltörekvő színész, aki elvállalná? - hüledezett Greg.
• Vagy egy beugró. Aki kisegít, amíg nem találunk valakit állandóra. - állt fel kétségbeesetten Phil.
• Nem húzhatjuk sokáig a gondolkodást, elveszítjük a közönségünket! - mondtam nyugodtan Gérardnak.
• Tisztában vagyok vele, Fleury. De sajnos most jelen pillanatban nem tudok mit tenni. Folyamatos meghallgatásokat tartunk, de egyszerűen sem én, sem pedig a nagybátyád nem látjuk senkiben Rómeót. Nem akarok mellényúlni. Ha egy olyan embert teszek be a műsorba, akinek köze nincs a szerephez, akkor ugyanúgy halálra ítélem a Rómeó és Júliát, mintha egyszerűen csak abbahagynám a keresést, és azt mondanám, hogy vegyük le a műsorról, és vége az egésznek. - nézett rám Gérard gondterhelten.
• Srácok, nézzétek a tv-t! - szólt Anne, a mi élettel teli halálunk.

A TF1-on éppen egy délutáni talk-show ment, ahol a Tokio Hotel adott interjút. Már egész Franciaország arról beszélt, mennyire benne vagyunk a gödörben Damien nélkül, így a bandát is rögtön erről kezdték faggatni. Hogy őszinte legyek, a meglepetés erejével hatott rám, hogy egyáltalán létezik egy Tokio Hotel nevű zenekar, de amit az egyik fickó; Bill mondott, az mindenkit ledöbbentett a próbateremben. A kérdésre, hogy milyen viszonyban vannak a darabbal, mind elmondták, hogy szeretik, annak ellenére, hogy nem az ő műfajuk, és hogy nagyra becsülik Gérard-ot, és az egész társulatot. Később Bill vette át a szót, hogy amikor először látta színpadon a darabot, rögtön elvarázsolta a világ, amibe csöppent, és irigyel minket, hogy a részesei lehetünk, ugyanakkor hálás is, hogy általunk ő is kap némi csillogást ebből a világból. Beszélt róla, mennyire sajnálja, hogy Damien otthagyta a társulatot, és hogy mennyire elkeserítené a dolog, ha a darab végleg lekerülne a műsorról. Mindenki némán figyelt a képernyőre, még akkor is, amikor már nem rólunk szólt a dolog. Elég sok dolog kavarodott bennem, és szerintem mindenkiben. Egyrészről nem tudtam hova tenni a bandát, ami nagyon bosszantott. Másrészről viszont folyamatosan csak ennek a Billnek a szavai csengtek a fülemben.

• Ti is arra gondoltok, amire én? - jelent meg Phil arcán a jól ismert csíntalan mosoly.
• Jézus Mária, Phil, normális vagy? Hogy néz ki ez az ürge? Festi a haját, legalább 4 piercingje van, a tetoválásokról nem is beszélve... Oké, van alapozó a világon, de első nekifutásra nem tűnik egy Rómeó típusnak.- akadékoskodtam, mikor leesett, mit gondolnak a többiek.
• Fleury, ez most nem rólad szól, hanem a darabról. A társulatról! - simított végig a hajamon Réjana, a dadus.
• Na nem... Ti sem gondolhatjátok komolyan! Tényleg azt hiszitek, hogy otthagy csapot-papot, és eljön Rómeósdit játszani. Gyanítom, hogy ők is letettek valamit az asztalra, és ha otthagyja a karrierjét csak egy előadás miatt, hogy beugorjon néhány alkalomra, akkor nagyon beteg lehet, és tényleg baromira szeretheti Shakespeare-t. - keltem ki drámaian magamból, ami úgy néz ki, néhány embert elbizonytalanított. - Mégis mit tudunk erről a Tokio Hotelről, hogy csak így bevegyük az egyikőjüket a társulatba?
• Kedves Fleury. Ha nem tudnád, a Tokio Hotel egy nemzetközileg elismert rockzenekar. Németországból indultak, meghódították az Államokat, és ha most jól tudom, itt, Franciaországban sziesztáznak, és a bakszámlájuk körmére néznek. Azt is rebesgetik, hogy kifogytak az ötletekből, amit meg is értenék, elvégre nagyon már nincs mit elérniük, mindenük megvan. Pénz, díjak, nők. Állítólag most Bill, az énekes a nagy nőcsábász közöttük, és egyiküknek sincs komoly kapcsolata, már, ha a pletykalapoknak hinni lehet. - fordult felém Tom.
• Pletykalapok? Csak nem sunyiban Bravo-t, meg Cosmopolitan-t olvasol a wc-ben... - húztam fel az egyik szemöldököm.
• Nem, nem olvasok, csak hallok ezt-azt, itt-ott. Egyébként meg, naprakésznek kell lennem ezekben a témákban. A nők buknak rá, ha egy férfi tájékozott. - vigyorgott Tom.
• Ahogy ismerlek, nincs időd megmutatni tájékozottságodat, legalábbis nem ebben a témában. Továbbra is az a véleményem, hogy Bill nagyon béna választás lenne. Különben is, még nem is hallottuk énekelni. Egyáltalán ő az énekes? - fordultam a többiek felé.
• Igen, ő az énekes. - válaszolt Tom.
• Istenem, Fleur Presgurvic! Annyira el tudod venni az ember kedvét! - csattant fel Costanza, a legjobb barátnőm, az egyik táncos a Capuletek közül. - De van benne valami...
• Köszönöm! Teljesen belemenni az ismeretlenbe, őrültség!
• Fleur! Bill az egyetlen, akit még hajlandó vagyok meghallgatni. Az elmúlt hetekben vagy olyan embereket hallgattam, akiknek közük nincs vagy a színészethez, vagy az énekléshez, vagy ha esetleg ezek mentek nekik, akkor pedig totálisan nem illettek bele a szerepbe. Egyszerűen beleőrülök, hogy nincs senki, akit Damien helyébe tudnék állítani. Nem alszom rendesen, folyton ezen agyalok, és már nem tudom, mit tehetnék még. Mindennap próbálunk, ez nektek is megerőltető, aztán fogom magam, beülök egy másik terembe, és még legalább 5 órán keresztül potenciális Rómeókat hallgatok, és izzadok, mint a ló. Szerinted én annyira boldog vagyok, hogy egy rockert kell felállítanom a színpadra? Hát nem, de ha mást nem tudok tenni, hát felrakom, és énekeltetem. És képzeld, hallottam már énekelni, és nem mellesleg, néhány díjukat nem kapták volna meg, ha én nem vagyok. Szóval nagyon kérlek titeket, ne nézzetek rám úgy, mintha másik bolygóról jöttem volna, mert meg kell próbálnunk! Nekünk, együtt! Ne legyetek már ennyire pesszimisták! - fordult felénk Gérard.
• Ez még nálad is drámaibb volt, én a főnökre szavazok. - súgta a fülembe Greg.

Amikor hazamentem, az első dolgom volt, hogy egy kicsit utánanéztem a Tokio Hotelnek. Tényleg rengeteg elismerést bezsebeltek az évek során. Szerencsére az idő múlásával csiszolódott az ízlésviláguk is, és nem néznek már ki idétlen lázadó tinédzsereknek. Ami a zenéjüket illeti... Én kifejezetten mindenevőnek tartom magam, de amikor elindultak a robotzene világában, hát... Oké, el kellett ismernem, hogy profik. Bill hangja pedig... Közel sem lehetett egy lapon említeni Damien hangjával. Nem azért, mert jobb, vagy rosszabb lett volna, hanem egyszerűen annyira más színek, dolgok, és emlékek jutottak róla eszembe, hogy nem lehetett összehasonlítani. Ha becsuktam a szemem, láttam Billt kék ruhában, fél kiló alapozóval a tetoválásain, piercingek nélkül. Kétségkívül Rómeó volt, minden mozdulatában, a hangjának minden színében, ezt kár is lett volna tagadni. El tudtam képzelni, hogy ő a világ királya, a veronai hős, aki 20 évesen eldobja magától az életet a szerelemért. Fogalmam sincs, mi ütött belém, hogy láttam így. Ugyanakkor ott volt a rengeteg pletyka, hogy éppen kivel-mivel kavar. Gyakorlatilag, fűvel-fával. Ezt, igazából nem teljesen értettem, mert rendben, nekem is van néhány tetoválásom, nem egy látható helyen – Isten áldja a sminkesünket! –, na de mindennek van határa. Én leálltam 3-3 fülbevalóval, és egy orrpiercinggel, ő pedig lassan a bádogember, akire néha festenek fekete festékkel is egy-két krikszkrakszot. Lássuk be, lenne dolog vele, hogy Montague legyen belőle. Előre szaladtam, hiszen még azt sem tudjuk, egyáltalán vállalná-e. Ha én a helyében lennék, kinevetném Gérardékat, hogy egyáltalán eszükbe jutott ilyesmi. Ez speciel így is megtörtént, és iszonyatos nagy hibának tartom, hogy fel akarják vele venni a kapcsolatot. És egyébként sem érzem fairnek, hogy engem kihagynak a nagy Rómeó-hajtóvadászatból... Helló, én vagyok Júlia! Nekem miért nincs egy kicsi beleszólásom sem ezekbe a dolgokba? És ha utálom az újat? Ha nem passzolunk össze? Még a beugrókat is hozzám igazították, és most csak simán, se szó, se beszéd felveszünk egy XXI. századi Alice Coopert? Remek. Igazán remek...

• Fleury?
• Gérard? - biccentettem én is köszönésképpen, mikor beértem a próbaterembe. Mindenkinek integettem, majd elővettem a táskámból a tegnap esti találataimat.
• Ha nem bánod, egy kicsit beleástam magam ebbe a Tokio Hotel dologba, csak a tisztánlátás kedvéért. - dobtam a zongora tetejére egy mappát, tele a bandáról szóló információkkal.
• Hogy kicsit? - lapozott bele a kötegbe Tom. - Mondd, akkor mi lenne a nagy? A vércsoportjukat is tudod? Felhívtad a szövetségieket, Scully ügynök?
• Hihetetlenül vicces vagy, de elég volt csak a Google-t használnom. Azt hiszem, a Tokio Hotel túlszárnyalja az angol királynő nézettségét is.
• Mit akarsz ezzel, Fleury? - kérdezte Gérard, a falnak támaszkodva.
• Mindösszesen csak annyit, hogy igazad van,néhány problémát ki lehetne küszöbölni, ha akarnánk Bill Kaulitz-ot, csakhogy a híre megelőzné. Nem tudom, tudod-e, hogy csak ebben a hónapban legalább 3 nővel kapták lencsevégre, ebből kettő ismert személy, a harmadik pedig történetesen a lapító Montague-táncosunk; Geraldine. - mosolyogtam önelégülten, és gyorsan megkerestem a szememmel az említett lányt. Geraldine fülét-farkát behúzva hátrált a falhoz, mintha most bizonyosodott volna be, hogy ő a Hasfelmetsző Jack. Pedig szimpatikus lány, és okosnak is tűnik, nem tudom, hogy dőlhetett be Billnek.
• Na és? Hallottál te már Rózáról?
• Igen, hallottam. És te hallottál már arról, hogy botrány? Mert ha beveszed ezt az önjelölt Don Juan-t a csapatba, az valószínűleg kisebb lavinát fog elindítani. Még,hogy Rómeó! Rómeó szerelmes, érzelmes, romantikus, és lássuk be, maga a tökéletesség. Hogy tudná ezt visszaadni egy olyan ember, aki valószínűleg fényképes naplót vezet a skalpjairól? Te sem gondolhatod komolyan, hogy bevállna! - egy újabb drámai jelenettel készültem, ha kell, foggal-körömmel harcolok, de nem engedem, hogy Bill Kaulitz betegye ide a lábát! Azt már nem, ez itt az én szentélyem, az én munkám, az életem. Nem hagyom, hogy egy senkiházi daloló örömfiú tönkretegye.
• Mi folyik itt? - lépett be a terembe a nagybátyám, a második számú Gérardunk, az én saját bejáratú Gérardom, akinél, ha el akartam érni valamit csak kicsit hízelegnem kellett. Szóval meg vagyok mentve! Ő csak az én pártomat foghatja!
• Hála az égnek, Gérard! Mondd meg a druszádnak, hogy a világ legnagyobb hibája lenne, ha meghallgatásra hívná Bill Kaulitz-ot!
• Bill? Az a Bill? - nézett Gérárdra a nagybátyám.
• Igen, az a Bill. Már említettem, és te is tudod, mire képes, ahogy a mi sminkeseink is. Nézd, Gérard. Ha van még esélyünk találni Rómeót, hát ő az. Tehetséges, van kisugárzása, és nem mellesleg a neve nagyot lendítene a nézettségen. - lökte el magát a faltól Gérard, majd megállt a Presgurvic család képviselete mellett.
• Tudom, ismerem őt, és a képességeit. Nem egy énekórát kért már tőlem. - ez az információ hidegzuhanyként ért. - Öszintén szólva, nem repdesek az örömtől, hogy pont őt kell meghallgatnom, de nincs más választásunk, és tényleg baromi tehetséges, ez nem kétség. Legjobb lesz, ha felhívom, és megbeszélek vele egy időpontot.
• Hogy mi? - néztem birka szemekkel a nagybátyámra. - Te meg vagy húzatva? Nem elég, hogy a hátam mögött órákat adtál neki, még a darabba is be akarod venni? Jesszus, hát itt senki nem figyelt rám az elmúlt 10 percben? Oké, le kell ülnöm...
• Fleury, kérlek értsd meg, hogy nem tehetünk mást! Ha ő nem énekel nekünk, és nem válik be, akkor végünk! Kétlem, hogy Damien holnapután belibben ide, és csinálhatjuk tovább, mintha mi sem történt volna. Ha ezt nem próbáljuk meg, akkor nincs több ötletünk, és hogy őszinte legyek, már belefáradtam, ahogy Gérard is. - guggolt le mellém Gérard, és ugyanazokkal a barna szemekkel nézett rám kérlelően, mint amilyenek nekem is voltak. Ezeknek nagyon nehéz ellenállni, de a varázsszót még mindig nem hallottam. - Kérlek! - megvolt, ez az. - Ígérem, hogy te is ott leszel, mikor meghallgatjuk, és ha nem tetszik, akkor megmondhatod a véleményed.
• Rendben. - sóhajtottam, és egy puszit nyomtam a nagybátyám erősen kopaszodó homlokára. - De ha bármi stiklin érem, repül, és inkább eljátszom egyedül Rómeót és Júliát is!
• Megegyeztünk. - mosolygott Gérard, majd felállt. - Gérard, kezditek?
• Hogyne, már így is csúszunk a próbával a drága unokahúgod magánszáma miatt. - mondta a rendező, mire én kinyújtottam rá a nyelvem. - Oké, te akartad; Aimer! - harsogta Gérard, és mindenkit a helyére intett. Direkt csinálta. Direkt olyan dalt választott, amiben Rómeóval kellett együtt szerepelnem.
• És még valami: ha Bill sem válik be, akkor valószínűleg a Rómeó és Júliának befellegzett. - fordult vissza az ajtóból a nagybátyám, majd egy sóhajtás mellett becsukta maga után.

Hogy mi? Vége? Az nem lehet! Még egy csomó helyre kell mennünk turnézni. Még egy csomó lemezt kell eladnunk. Még legalább ezer előadást kell eljátszanunk. Nem lehet vége, még nem...