Friendship - Chapter 19.

Hey, sweeties!

70. bejegyzés!!!  :-)
Három hete találkoztunk itt utoljára, amit nagyon szégyellek, de hát sajnos nem értem ide, és semmi igazán használható ötletem nem volt ez új fejezethez... 

Örülök a visszajelzéseknek a novellával kapcsolatban, ez egy olyan dolog, amit már rég meg kellett volna tennem...

Ezen kívül, nem tudom, mennyire tudjátok, de két blogom bezárt időhiány, és egyéb okok miatt, amit sajnálok, de meg kellett történnie, hogy gördülékenyebb legyen a fejezetek érkezése. Ebből még semmi nem látszik, de el vagyok havazva általában...

Viszont... Egy új blog is napvilágot látott, valamint igazából kettő van, aminek még nem tettem ki a prológusát ide, ez is meg fog történni, a fejez alatt megtaláljátok majd a két blog bevezetőjét. Mindegyiknek egy fejezete van fenn, és nemsokára esedékes mindegyiken a folytatás. Bővebben majd lenn. ;-)

És akkor fejezet! Egy kis betűtípus változás befigyel, mert nem a saját gépemen írtam, és hát így alakult, de szeretnék végre pontot tenni egy kényes ügy végére, aminek szerintem örülni fogtok! ;-)

xx, Amelia

Kommentálni, pipálni ér! 

U.i.: Szeretném, ha kommentbe - vagy akár chatbe -, aki ír, megírná, hogy szeretne-e új fejezetet az Un jourból, mert kaptam jelzést, hogy igény lenne rá! :-)

***

Johnny:

Szóval a húgom, és Harry. Nos... Szurkoltam Harrynek, de nem gondoltam volna, hogy így lenyűgözi Georgie-t. Ez fura. Nem adta könnyen magát, de annyira más az ízlése. Eddig idősebb pasijai voltak, és hát Harry gyakorlatilag gyerek. Jó, nem vagyok negatív, csak nem akarom, hogy pont ezzel csessze el, és a húgom boldogtalan legyen. Egy bőven elég a családba. Igen, én. Basszus, szeretem Ivy-t... Mégis egy olyan nővel vagyok, aki igazából csak dekoráció mellettem. Hogy ez mennyire bunkón hangzott... De sajnos ez az igazság. Ó, mindegy, a fű túl szentimentálissá tesz...

" - Anya, apa! Beszélhetnénk? - kérdezte Georgie a vacsoraasztalnál. Én már tudtam, miért van ennyire zavarban. Megkereste egy ürge, ki akarja adni a novelláit. Botrány lesz.

 - Mondd, kicsim! - felelte apa, fel sem nézve a sült bordájából.

 - Nemrég megkeresett egy szabadúszó menedzser, hogy kiadja a novelláimat. - hadarta a húgom.

 - Hogy miket? - kérdezte megütközve anya. Sóhajtottam, tudtam mi jön.

 - A novelláimat. Pár éve álnéven írok egy blogot, ahova felteszem őket.

 - Javíts ki, ha tévedek, de nem inkább a tanulmányaidra kéne koncentrálnod, holmi irkafirka helyett? - nézett fel apa a tányérjából. - De ugye elutasítottad az ajánlatát?

 - Nem. Kiadják a könyvem.

 - Hogy? Nélkülünk döntöttél? Szó sem lehet róla! Tudod te, mennyi energiánk és pénzünk van a taníttatásodban? - emelte fel a hangját anya. Georgie szemét elfutották a könnyek.

 - Tudom, és nem hagyom ott! Csak szeretném, ha az emberek olvasnának tőlem! - tette le idegesen a villáját Georgie.

 - Georgina Jackson! Azonnal felhívod a menedzsert, és megmondod, hogy meggondoltad magad, ezután pedig szépen bezárod a blogod! - mondta határozottan apa. Ezen a ponton az én agyamat is elfutotta az ideg.

 - Hogy lehettek ilyen szemetek? - álltam fel a székemről. Anya megütközve nézett rám, nem szereti, ha káromkodunk, de apa csak hidegen rám emelte a tekintetét. - Ez az álma! Ahelyett, hogy támogatnátok, meg akarjátok fosztani tőle??

 - Egy gyerekemnek már hagytam, hogy az álmait kövesse, és most ő Manhattan bohóca! - vakkantotta foghegyről apa. Egy pillanatra összeszorítottam a szemeimet, aztán folytattam.

 - Sajnálom, hogy nem lett a fiadból diplomata, de inkább örülnöd kéne annak,  hogy megállom a helyem a világban! De tudod, mit? Igazad van! Manhattan bohóca vagyok. Tudod miért? Mert túl sokáig hagytam, hogy a szüleim irányítsanak! És most Georginaból is bohócot akarsz csinálni?

 - Nem holmi irodalmi, elvont libának neveltem a lányom! - válaszolta ugyanolyan higgadtan apa. Hajthatatlan. De akkor is kiadják azt a tetves könyvet!

 - Anya? Nincs mondanivalód? - fordultam felé, míg Georgie csak halkan sírva tologatta ide-oda a tányérján a párolt répát. 

 - Az a könyv egy újabb sötét folt lenne a család nevén! Nem elég, hogy te utcazenésznek tanulsz egy úgynevezett zenei egyetemen? De tudod mit? Adják ki azt a novelláskötetet, és tudja meg a világ, hogy a Jackson gyerekek semmibe veszik a szüleiket! - kiabált hisztérikusan anya, és a könyvtárszobába viharzott. Gondolom, ledönt pár whiskyt, és néz valami szappanoperát. Apára néztem, aki rám se nézett, folytatta az evést. Georgie vállai már rázkódtak a sírásból. Óvatosan felsegítettem, és a szobájába kísértem. 

 - Hogy lehetnek ilyenek? Taylor nyomorult dala óta tudják, hogy nem az vagyok, aminek ők akarnak látni. Akkor most miért nem tudnak csak egy kicsit örülni nekem? - kérdezte zokogva Georgie. Az ágya szélén ültem, ő egy ideig előttem mászkált fel-alá, aztán az ölembe vetette magát, és eláztatta könnyeivel a pólóm. 

 - Nyugi! Anya iszik rá egyet, apa felhívja Andyt, meg megír pár költségvetést, és máris jobban lesznek! Csak adj nekik időt! - csitítottam a haját simogatva.

 - Elmegyek Danhez. - mondta hirtelen. Felpattant, összekapta a cuccait, és már ott sem volt. Szívesen. Máskor is vigasztallak, ha kell..."

Georgie:

" - Georgina? Bejönnél egy percre? - kiáltott ki apa a dolgozószobájából. A gyomrom görcsbe rándult, és óvatosan beléptem. Megálltam a mahagóni íróasztal előtt, ami mögött most anyával ketten ültek, és papírokat tartottak a kezükbe.

 - Igen?

 - Anyád és én... Nos, mi elolvastuk a novellákat. - a gyomrom, ha lehet, még kisebbre zsugorodott. Összeszorítottam a szemeimet, és vártam az ítéletet. - Átutaltam a kiadónak a kiadatásod költségeit. Azt akarom, hogy az első könyvedet én álljam. 

 - Hogy?

 - A novellák fantasztikusak, kicsim. - mosolygott rám anya. Ennyi lenne? Meggyőztem őket? Vagy ez csak valami átverés, és a következő pillanatban egyesével égetik el  a lapokat a kandallóban?

 - Mi ez a pálfordulás? Mi lesz a nevünk tisztaságával? - kérdeztem epésen. Most mertem. Az előbb mondták, hogy a történetek jók. Akkor egy kicsit dacoskodhatok, nem?

 - Sok olyan dolgot mondtunk az elmúlt pár napban, amit nem kellett volna. - sóhajtott apa. Őszintének tűnt. - Taylor dala óta tudjuk, hogy csak azért csinálod, amit mondunk, hogy megfelelj. És ez eddig rendben is volt, de hosszas beszélgetések után úgy döntöttünk anyáddal, hogy hagynunk kell, hogy boldog legyél. "

 - Nyitom! - keltem fel a kanapéról. Ma két éve, hogy kijött a novelláskötet, és egy kicsit rám tört a nosztalgia.

 - Szia! - mosolygott az ajtóban Harry, kezében egy üveg pezsgővel, és egy csokor rózsával, amiben pontosan olyan virágok voltak, amilyeneket a kávézás után kaptam. Szóval nem Robert küldte...

 - Hát te? - kérdeztem meglepetten. Nem beszéltük meg, hogy ma találkozunk. Csókot nyomott a számba, és bejött. Már a poharakat pakolta, miközben magyarázott.

 - Két éve jött ki az első könyved. Csak nem hagyom, hogy ne ünnepeljük meg! Szóval ellógtam próbáról, és ide jöttem. Bevallom, nem én voltam az első, aki elolvasta a bandából a könyved, de nekem a kedvencem! Tudod, mindig a táskámban van... - felelte mosolyogva, és felém nyújtott egy pezsgővel teli poharat. - A novelláskötetre!

 - Arra, hogy rájöttem, mit is veszítenék nélküled! - emeltem én is fel a poharam. Mosolygott, kortyoltunk a pezsgőből, aztán felkapott és a szobámba cipelt.

~*~

Olyan békésen alszik. Szórakozottan játszom a göndör tincsekkel, le sem veszem róla a szemem. A szája

kicsit nyitva van, és félhangosan szuszog, de cseppet sem érdekel. Az első ember, akinek el tudok aludni a szuszogására. A szája sarkában félmosoly, ami engem is mosolygásra késztet. Izzadt testére tapad a lepedő, ahogy az enyémre is.

Hogy nem vettem eddig észre? Mindenki összeboronált minket körülöttünk, de senkinek nem hittem. Én és Harry Styles? Ha valaki néhány napja azt mondja nekem, hogy egy őrületeset szexelek vele, aztán órákig csak bámulom, valószínűleg kiröhögtem volna. És megtörtént. Az enyém...

 - Kérlek... - vinnyogtam Harry ölében.

 - Miért akarod megnézni negyedszerre is a Star Treket? Esküszöm féltékeny leszek Kirk kapitányra! - nézett rám tettetett bosszúsággal, de újra elindította a filmet. 

 - Mert ez egy király film! 

Johnny:

Vicces őket együtt látni. És hogy még össze is illenek, az külön  szórakoztató. Bár, ha Star Trekről van szó, most bebizonyosodott, hogy Georgie a fiatalabb. Vajon Harry mikor jön rá, hogy tényleg csak Kirk kapitány izmait nézi?

Csendesen ültem mellettük a fotelba, és vártam, hogy Elena felhívjon. Vajon szakítanom kéne vele? Hiszen nem szeretem.... És akkor epekedhetek megint Ivy után. Majd meglátjuk. 

Megcsörrent a telefonom, de El helyett egy ismeretlen szám villogott a kijelzőn.

 - Jonathan Jackson? - kérdezte kimérten egy férfi a vonal túlsó végéről.

 - Igen, miben segíthetek? 

 - A nevem Dr. Martin Gibson. Maga van megadva a szüleinél elsődleges értesítési forrásként.

 - Valami baj történt velük? - kérdeztem kicsit idegesen. Harry és Georgie azonnal felém fordították a fejüket. 

 - A szülei... A gépük lezuhant az Atlanti-óceán felett.

 - De ugye jól vannak?! - emeltem fel még jobban a hangom.

 - Nincs túlélő. Sajnálom. - válaszolt sajnálkozó hangon a doktor. A torkomban gombóc nőtt. - Tudom, hogy nem ez a leg megfelelőbb pillanat, de New Yorkba kéne utazniuk, hogy Ön és a húga elintézhessék a szüleik papírjait. - persze, beugrott, a doktor anyáék orvosa, innen tudhatja, hogy van egy húgom. 

 - Nemsokára felveszem Önnel a kapcsolatot. - suttogtam megsemmisülten, és bontottam a vonalat. Georgiera néztem, és arra gondoltam, mennyire boldog volt az elmúlt pár percben, a szemei még mindig mosolyognak, és melegen kapaszkodik Harry kezeibe.

 - Ki volt az? - kérdezte.

 - Dr. Gibson. Anyáék orvosa. - köszörültem meg a torkom, hogy ne csukoljon el a hangom.

 - Mit mondott? Apáékkal van valami? Jól vannak? - kelt fel Harry öléből és a poharáért ment a konyhába.

 - Lezuhant a gépük. Meghaltak. - suttogtam hangosan, és a kezeimbe temettem az arcom. Hallottam, ahogy a konyhában a pohár hangos csattanással törik szét a padlón. Georgie a szobájába rohant, és magára zárta az ajtót. Harryvel azonnal utána rohantunk, de csak a sírást hallottam, és hogy pötyög a telefonján. Pár másodperc múlva hisztérikusan szólt a telefonba.

 - Anyáék.... A szüleim.... Meghaltak. - zokogta, és hangos puffanással rogyott a földre, a telefont gondolom véletlenül nyomta hangszóróra. 

 - Az első géppel ott vagyok! - válaszolta a vonal túlsó végén a hang.

És ahogy megígértem, a két bevezető:

Az igazi Sherlock

*link*

A történet Jávor Vivienről, egy bűnügyi riporterről szól, aki segít a rendőrségnek bűnügyeket megoldani, később pedig filmre viszi őket a műsorában. Fotómemóriája van, és gyorsan vág az esze, valamint nagyon jó megfigyelő. Ennek ellenére nem tökéletes, depressziójával pszichológusoz jár, hirtelen haragú, és kisebbségi komplexusos. 

Azt hiszi, minden tökéletes az életében, amikor a főnöke olyan lehetőséget ajánl neki, amit nem utasíthat vissza. Megteszi? Vagy marad a komfortzónájában?

My life as perfect

*link*

Főhősünk, Amelia Williams teljesen átlagos lány. Túl átlagos. Semmi különös nincs benne, láthatatlan, senki sem veszi észre. Utálja az életét, mindig arra vágyott, hogy valaki más lehessen.

Taylor Swift, tehetséges, gyönyörű, mindene megvan. Mégsem boldog, néha azt kívánja, bárcsak valaki más életét élhetné.