Chapter 11.

Sajnálom, hogy ilyen későn, de sajnos kollégiumi csoportfoglalkozásra kellet mennem, ami két órásra sikeredett, az eredeti 20 perces helyett. Nagyon örültem neki, igazán élveztem, mondhatom. Na mindegy, lényeg a lényeg, megérkeztem, és mellesleg megérkezett a "Galéria" menüpont is, aminek én nagyon örülök, remélem ti is. Még mindig szeretném kérni a kommenteket, a rendszeres olvasókat, és a pipákat, csak hogy tudjam, egyáltalán értelme van-e a dolognak, vagy csak magamnak pötyögök. :-)

xx, Amelia  

Fáradtan sóhajtva nyitottam be a lakásba, ahol a macskám azonnal letámadott, gondolom éhes. Enni adtam neki, magamnak is összeütöttem egy salátát, és letelepedtem a tv-hez. Este nyolc körül megszólalt a telefonom.

-         Fler Pesgurvic! – vakkantottam bele barátságtalanul, ugyanis megzavartak a kedvenc talkshow-m nézése közben.

-         Szia, Fleur! Tom vagyok. – Tom? Tomnak új száma van? És mi történt a hangjával. – Kaulitz.

-         Ó, hogy te Tom! Ne haragudj, elsőre nem kapcsoltam… - csaptam a homlokomra.

-         Semmi baj.

-         És minek köszönhetem a hívásod? – érdeklődtem.

-         Megígértem, nem? – nevette el magát. Én is elmosolyodtam. Tényleg mondta, de nem hittem, hogy be is tartja.

-         Igaz, csak megleptél.

-         Ez volt a célom. És, mert szeretni kérdeznék valamit. – kis hatásszünetet tartott, és ha nem lenne lehetetlen, azt mondanám, hogy bátorságot gyűjtött.

-         Tom, ott vagy? Mit akartál mondani?

-         Szeretnélek elvinni vacsorázni. – darálta egy szuszra.

-         Huh, hát ezzel most megleptél. – oké, akkor táblázzunk. Tom Bill bátyja. Bill szeret. Nem lenne fair, ha elmennék a bátyjával enni, elég gerinctelen lépés lenne. Tom baromi jól néz ki és vicces. És én elméletileg nem is tudom, hogy Bill szeret, miért ne ismerkedhetnék mással? – Rendben gyere értem holnap este 8-ra.

-         Rendben, holnap! – mondta Tom, gyanítom, hogy azzal a szexi mosolyával, ami általában az arcán van.

-         Adieu, Tom! – mosolyogtam én is.

-         Adieu. – mondta egy fokkal mélyebb hangon, és inkább letettem a telefont.

*

-         Bill, valamiről beszélhetnénk? – nyitott be Tom öccse szobájába.

-         Persze, gyere be! – mosolygott Bill, és arrébb söpörte a kottáit a kanapéról. – Mi ez a nagy vigyor? Nyertél a lottón?

-         Nem. – nevetett Tom. – Randim lesz holnap.

-         Óláláá! És ki a szerencsés, vagy inkább szerencsétlen?

-         Köszi. Fleur Presgurvic.

-         Hogy ki? – Billben megállt az ütő. Rendben, hogy Tom nem tudja, mit érez Fleury iránt. De miért pont a bátyja? Inkább lássa Damien karjaiba, minthogy Toméba, aki általában kihasználja a nőket.

-         Ne nézz már így!

-         Csak aggódom Fleury miatt. Tudod, nem éppen egy egyéjszakás kaland kategória.

-         Tudom. És ha hiszed, ha nem, nem is egy éjszakára akarom. Amikor délután itt volt, és próbáltatok, az zseniális volt. Ő egy igazi profi, és nem mellesleg gyönyörű, és barátságos. Nevet a vicceimen, és visszapattintja a beszólásaim. Egyszerűen tökéletes, és meg akarom ismerni, és tudni, hogy lehet-e köztün valaha valami komoly. – hadonászott izgatottan Tom. Úgy néz ki, komolyan érdekli a lány. Bill még idegesebb lett, hiszen a vak is látta, hogy tényleg jól kijönnek Tommal. Fleury élvezte a bátyja társaságát, és amíg náluk volt, sokat beszélgetett vele.

-         Hát, áldásom rátok! – mosolygott halványan Bill, és kezet fogott a bátyjával. Ha igazán szereti Fleuryt, akkor hagyja, hogy boldog legyen.

*

Reggel az ébresztő idegesítő pityegésére keltem, és morogva vonultam a fürdőbe. Ma van a sajtótájékoztató napja, amikor bejelentjük Bill szereplését. Kicsit ideges vagyok. Rengeteg ilyen tájékoztatón, interjún vagyok túl, de ez most más lesz. Valószínűleg rákérdeznek, hogy milyen a kapcsolatunk. Oké, ott vannak a találgatós-összeboronálós cikkek, de azok nem igazak. Az viszont igen, hogy egészen múlt hét végéig még a hányás összefutott a számban, ha csak hozzá kellett érnem Billhez. Két hete gyakorolunk, lassan kezdönk összeszokni, tegnap már Redha is beköhögött néhány dicséretet. Már megy neki a műcsók, nekem is, és ruhában még az ágyjelenet is, de még mindig nem tökéletes. Még rengeteg időnk van az előadásig, de ő tökéletes, megújult musicalt akarok a rajongóinknak adni, nem valami gyenge utánzatot.  És kíváncsi vagyok, Billre is. Miket fog vajon válaszolni? Hogy egy seggfej voltam vele, de most már minden oké? Ez nemm lenne szép, de sajnos ez az igazság. Visszanézve látom, mekkora kőbunkó voltam, és kicsit szégyellem is magam emiatt, de még sosem voltam ilyen helyzetben, milkalila fogalmam sem volt róla, hogyan kell kezelni.
Szóval mit vegyünk fel? A gardrób előtt ácsorogtam, és bár tudtam, hogy pirosban kell menni, ez egy kicsit sem könnyítette meg a választásom. A fél ruhatáram piros. Persze ez nem véletlen. Mivel Capuletet játszom, ez dukál a hivatalos megjelenéseken, ez afféle kimondatlan szabály. Például, Greg vagy Phil sem vesz egy fotózáson piros inget, ahogy Tom sem kéket. Némi hezitálás után végül egy elől csipkés, oldalt bőr ruha mellett döntöttem, piros kiegészítőkkel. Szeretem ezt a ruhát, és kifejezetten kényelmes, ebben legalább nem fogok feszengeni. Hajamat a Sissy császárné-féle koronafonatba fogtam, és már majdnem kisminkeltem magam, amikor eszembe jutott, hogy ez ma nem az én dolgom, a sajtótájékoztató előtt amúgy is kisminkelnek. A visszapillantó tükörben még ellenőriztem, hogy minden stimmel-e a fejemen, és a tv stúdióhoz hajtottam. 

-         Fleury! Éppen ideje volt, 20 perc múlva kezdünk, és te még sehol nem vagy! Még jó, hogy a hajaddal nem kell semmit csinálni… - dorgált meg a nagybátyám, amikor betoppantam az öltözőbe. Már mindenki ott volt, és az utolsó simításokat végezték rajtuk. Én egy nemtörődöm pillantást vetettem Gérardra, és beültem egy székbe, ahol rögtön dolgozni kezdett rajtam egy sminkes.
20 perc múlva már mind egy hosszú asztal előtt ültünk, velünk szemben a francia és a nemzetközi sajtó meghívott krémjével. Mindenki hozta a formáját. Greg, Phil és Tom gondoskodtak a sziporkázó jókedvtől, Gérard, Redha, és a másik Gérard hivatalosan válaszolgattak, én a szokásos bájolgós, fanyar humoros válaszaimmal jöttem. Billen látszik, hogy zavarban van. Közte és Greg között ültem, és hogy egy kicsit bíztassam, amikor őt kérdezték, bátorítóan megszorongattam kicsit a kezét az asztal alatt, feltűnés nélkül, hogy ne adjak okot újabb találgatásoknak. Aztán jött az első kínos rész:

-         Fleury! Milyen az új Rómeóval? Hamar összeszoktatok Billel? – kérdezte egy újságíró, valahonnan a második sorból.

-         Nos… - mély levegőt vettem, ezzel is időt nyerve. Éreztem, ahogy Bill rám mered. -  Minden kezdet nehéz, a miénk is az volt. Túl sokáig voltunk Damiennel társak, nehéz volt egy teljesen új ember megszokni, aki máshogy játszik, máshogy viselkedik, máshogy hozza a szerepet. Eleinte ezeket kellett megtanulnom kezelni, de azt hiszem, két hét után már kijelenthetem, hogy kezdünk összeszokni, és az előadásra minden olyan tökéletes lesz, vagy még tökéletesebb, mint azelőtt volt. – azt hiszem, ez diplomatikus válasz. Billre pillantottam, aki félmosolyra húzta a száját, én pedig viszonoztam.

-         Bill, neked milyen tapasztalataid vannak eddig? – kérdezte ugyanaz az ember.

-         Hát … Elég vegyes. – mosolygott kényszeredetten Bill, én pedig megmerevedtem mellette. Most jön az a rész, hogy kitálal, milyen szemét dög voltam. - Amikor a meghallgatásra hívott Gérard, iszonyúan berezeltem. Csak azon kattogott az agyam, hogyan fogok Damienen túltenni, hogy fogom hozni Rómeó formáját. Szerencsére sok segítséget kaptam mindenhonnan, így hamar sikerült beilleszkednem. Persze, nagyon nehéz, de minden nappal többet tudok, és azon vagyok, hogy jobb legyek. –Most rajtam volt a sor, hogy rámosolyogjak.

-         És mi van a pletykákkal, hogy Rómeó és Júlia az életben is egymásra találtak? – kiabált be valaki a hátsó sorból.

-         Határozottan a színpadon vagyunk egy pár! – vágtam rá rögtön, Bill pedig azonnal elvette a kezét az enyémről. Nem igazán értettem, mi ez a tűntetés, de ráhagytam.

-         Akkor hogy tudnátok most definiálni a kapcsolatotokat? – jött gy újabb kérdés.

-         Munkakapcsolat, és alázat a másik iránt. – mondta hidegen Bill. Ez egy kicsit szíven ütött. Azért ennél kicsit több. Én már mondtam volna, hogy barátok, de ezek után semmi kedvem nem volt már ezt mondani.

-         Greg, Phil! Ti hogy fogadtátok Billt, milyen az új világ királyai felállás? – jelentkezett egy középkorú újságíró, erős akcentussal.

-         Mindenképpen Bill a legjobb választás, ezt már a meghallgatáson láttuk. Első dolgunk volt elvinni a törzshelyünkre, és kicsit jobban megismerni, hogy minden stimmeljen. Szerintem igazi királyok vagyunk együtt, szóval minden rendben! – válaszolt Greg.

-         Minden a legnagyobb rendben, már a nőügyeket is kitárgyaljuk. – nevetett Phil.

Következett még néhány kérdés, de a továbbiakban nem kellett semmi olyanra válaszolnunk, ami ezzekkel a kényes témákkal foglalkozott. Egynéhányan bepróbálkoztak ugyan, még a Greggel közös múltunkat is felhozták, de Gregék elviccelték, így nem lett kínos szituáció belőle. Következett a fotózás, aztán megbeszéltük, hogy délután beülünk a Le Poéte-ba.